TE !

A nyugati világ magát modernnek nevezi. Ide ebbe a modern civilizációba igyekszünk mi is. A történelem bebizonyította, hogy bármely a mai világfigyelők álltál számításba vett időszakban, a Kárpát medencébe élő népek, csak eszközként kerültek felhasználásra a „modern civilizáció” részéről. Ha a magyarság elmúlt, ezer esztendejét nézzük, akkor látható, hogy a tatárjárástól a törökdúlásig, a kommunizmus eszméivel együtt, csak határgyepűnek használtak bennünket. Amikor baj volt mindig ígértek, amikor adni kellett volna, akkor már nem voltunk elég érettek az adományok fogadására. Mégis, ezek után is, minden megnyilvánulása ennek a világnak abból áll, hogy szavaiban igyekezzen felzárkóztatni bennünket az ő társadalmi gazdasági ideáljához. Ha esetleg voltak és egész biztos lesznek is olyan gondolataink, amivel ettől a ránk kényszerített követő magatartástól elzárkóznánk, netán saját én képet próbálnánk kialakítani, akkor minden esetbe kegyetlenül odacsaptak, megbüntettek bennünket. Tették ezt, teszik ezt manapság is, és a jövőben is.

Nem kellene stratégiát változtatni?

Mi lett volna, ha átengedjük a tatárt? Mi lett volna, ha beleolvadunk a Török birodalomba? Mi lett volna, ha nem adjuk fel a szocializmust?

Talán ki kellene ezt is, egyszer próbálni.

Minden szempontból szembekötős társadalmak a mai nyugati társadalmak.

Azt látnak, amit akarnak. Erre külön szabályaik vannak nem a valóság, netán annak igazság tartalma érdekli őket, hanem a szabályaikba felállított értékrend. Ezek a szabályok járják át a nyugati „civilizációk” egészét. Megjelennek a napi életben, a politikában, sőt a tudományokban is. Még a tudományos eredmények nyilvánossága is ennek a szabályrendszernek enged. Mi Kárpát medencében élő népek nem ilyenek vagyunk. Minket nem lehet gúzsba kötni. Elsősorban, a magyar, a nyelvéből, tanultak alapján nem alkalmas erre. Az is igaz, hogy a jobbjaink, el tudják sajátítatni azokat a már embertől elrugaszkodott szabályokat, ami köré kialakult a nyugati civilizáció. Ezek az emberek nem tudnak megváltozni életük során soha, csak együtt élnek ezekkel a társadalmakkal. Elfelejtik, elfelejtették az alkotás örömét, helyette a másik javainak a megszerzése a céljuk. Ez a civilizált fejlődés motorja. A növekedés elengedhetetlen velejárója az újabbnál újabb területek, megszerzése, legyen ez a földrajzi értelembe vett terület, ásvány, vagy energiahordozó, de igaz ez az emberre, a tudományokra, a találmányokra mindenre, ami alkalmas arra, hogy saját életterét növelje. Ez az erőforrás egyszer elapad. Részben azért mert fizikailag nem lehet tovább terjeszkedni, részben azért, mert kiirtják azokat az embereket, akik alkalmasak az alkotásra. Ez okozza a nyugati civilizáció végét. A nyugati, realitásoktól elszakított ember, a belső társadalmi marakodás áldozataként visszasüllyed az állatvilágba. A külső források elapadása a társadalmak növekedésének megtorpanásához vezet. A növekedés megszűnése, a csökkenés, a belső harcra edzett társadalmat, belűről marja szét. Igaz addig még van idő.

Választhatunk, megéri a konc?

Már nagyon úgy tűnik, hogy mellé álltunk ennek a folyamatnak, úgy ezer éve, talán nem is tehettünk mást. Tudjuk azt is, hogy soha nem érjük el a mannát, azt csak mutogatják nekünk. Olyanok vagyunk, mint a ketrecbe zárt majom, akinek banánt mutogatnak, de soha nem kapja meg, azért „nyúkál” hátha eléri, egyszer-egyszer megharagszik és leköpi a banán mutogatót. A hálátlan, aztán mondják rá. Hát így vannak velünk, magyarokkal a nyugati civilizált társadalmak. De még is, akkor is, mi kitartunk, mert a hűség a mindenünk. Ez az a ránk erőltetett társadalmi fegyelem áthatja az egész népet. Az alsóbb rétegek igyekeznek odakerülni a banán közelébe, de mindig elveszik előle, a gazdagabbak. Így aztán létrehozzuk, nyugati mintára a saját szabályrendszereinket, és törvényeknek hívjuk. A társadalom zöme igyekszik eleget tenni ezeknek az elvárásoknak, akkor is, ha tudja, hogy nem lehet más csak vesztes. Ennek mindig az a következménye, hogy felbátorodnak a banánmutogatók és újabbnál újabb praktikákat eszelnek ki már azért, hogy megszerezzék azt a kis gondozók által odavetett maradékot is. És kezdődik, előröl, az elcsalt élelemmel, másik majommal. Azért azt tudnunk kell, mindig akad legalább egy majom a ketrecbe, aki leül és megeszi, ami az övé, és nem ugrál a ketrecen.

Persze ezt gondolja rólunk a nyugati civilizáció, de mi tudjuk, nem ilyenek vagyunk. Mi nem ketrecbe vagyunk, bár a határt igencsak meghúzták, és mi nem vagyunk majmok, pedig etetnek, és mutogatnak tisztességesen.

Mi emberek vagyunk.

Talán azért nem értik nyugaton, hogy miért nem úgy reagálunk, mint a civilizált állat.

Vissza: Ocsú és a búza

Az ember élethosszával számolva, a semmibe tűnik a földi élettér adta lehetőségek hossza. Mondhatnám azt is, hogy a végtelen határait súrolja, de nem mondom, mert a gondolataim meghatározzák a szavaimat is, és szeretném kihangsúlyozni a nyelvünk eredeti lehetőségeit. Szeretném elmondani a magyar beszéd mai értelembe vett tudományos tartalmát, amit arra képzett „tudósaink” igyekeznek elfelejtetni velünk, akik ezt a nyelvet beszélik a magyarokkal. Igen azt állítom, hogy nyelvünk a magyar nyelv, jobban ismeri a világmindenséget, mint ahogy azt a világon előforduló, szánalmas tudósok sora. Ezek után, hogy helyesen használom e, semmi szavunkat a végtelen helyett? Nem ez a lényeg, hanem az, hogy a semmi ürességet jelent, aminek a mélysége végtelen. A semmi alap esetben csak valaminek a hiányát, míg a végtelennel kiegészítve, már a világmindenséget, annak zsúfolt tartalmát jelenti. A világ, vezető tudósai évszázadokon át próbálják ezt a két fogalma a primitív nyelvek egyikén megmagyarázva, aztán magyarra lefordítva eladni a hat éves magyarul beszélő, nagyon rossz oktatási rendszerünkbe kényszerített gyermekeinknek. Kár ez az igyekezet. A nyelvünk ezt jobban tudja. A magyar hivatalos nyelvtanítás, igyekszik kiverni a gyerekből azt, amit eredendően tud. Állítom, a legtöbb értelembe elvesz, a helyett, hogy hozzáadna. Állítom, hogy a mai oktatás Magyarországon elveszi a gyerekeink eredendően megszerzett tudását, amit a nyelv adott neki. Amikor Stephen Hawking elgondolkodik, a világegyetemről nem tud annál többet mondani, mind, amikor elfantáziálunk a két fogalom, a semmi és a végtelen szavaink jelentésének összetettségén. Mert ez a két fogalom együttesen jelenti a magyar nyelvben a végelláthatatlan üres űrt, az ürességben lebegő égitesteket, bolygókat, holdakat, napokat, a naprendszereket, de ha ismerjük, és ma már tudjuk, hogy létezik sötét anyag akkor azt is tartalmazza ez a két magyar szó, sőt a felfedezett és a felfedezésre váró objektumokat is. Úgy tűnik, vannak szavaink, melyek jelentése olyan alapfogalmakat hordoznak magukban, amit az indoeurópai kultúra, csak félremagyarázva érti meg. Ilyen a katolicizmus kezdetén kialakult, a nyelvünkben már rég óta élő hit, vallás, egyház szavaink, vagy ide sorolhatók a mai tudományos körök közreműködésével, kialakuló új fogalmak, amit, az emberiség manapság fedez fel, vagy még el sem jutott a felfedezés határáig. Mondhatják egyes emberek, hogy egyes szavakat más nyelvekből vettünk át, de mivel az eredetinek mondott nyelvben ez nem jelenti azt, mint a magyarba ezért ezek rosszindulatú kitalációk. Mondhatják mások azt is, hogy ezek a tudományos belemagyarázások a kitalációk, de akkor mégis miért értjük? Sajnos nekem azt kell mondani, hogy egyes tudósaink a nyelvújítás korszakában mindent megtettek azért, hogy elfelejtsük ezeket a szavakat, ezt a tudást. Nagyon bizonyítani sem kell, hiszen példák sora végtelen. Már többet leírtam.

Egyet mégis leírok azt, ami a „vilany körtétü” az elektromos izzóig, tart.

Már ezer éve is félt az ember a villámtól, és úgy nevezte. Úgy hívták villám, ma is így hívják. „Ezér” hát a villanykörte az villany-körte lett, amikor felfedezték, mer villant. Aztán „attú” kezdve, hogy felvillant úgy „híták” villany, csak úgy egy „nyö-vel” mer, nem „köllött” többet mondani neki, hogy „villannyon”. Aztán azóta is, van úgy, hogy fel-villant aztán „elalutt”, de ez más történet. Érdekes ezek szerint már volt szavunk az elektromosságra, az áramra, azok tudományos felfedezése előtt. Csak jöttek a tudósok és azt mondták, hogy ne villanynak, hanem elektromos áramnak hívjuk. Persze nem csak egy oldalról támadtak, mert a somogyi gyerek azt mondta a kanász „bottyára”, hogy „villanny!” És oda suhintott! Aztán belé villant akit elkapott a vége! Felvillant a kincsesláda is, amikor felnyitották, vagy ha a láda nem is villant csak a bámészkodó szeme! De jöttek a nyelvészek és azt mondták, hogy az úgy nem helyes, úgy kell mondani, hogy villanj! Ezér(t) hát a villany-körtére is azt köllött mondani, hogy „villanj-körte”, de nem nagyon passzót bele az új módiba és lett belőle elektromosság. A körtéből meg izzó. Na ez így ment.

Így felejti el a magyar ember az ősi tudást, ami a nyelvében él. Nagyon nehéz bizonyítani, de úgy tűnik, hogy a magát modernnek nevező nyugati civilizáció kiveri belőlünk azt a tudást, amire évezredeken át megtanított az élet. Az élet a létezésünk igazsága. Az élet, ami nem más, mint az ember, a család, a nemzet, a haza, az emberiség, sőt a világ, az előbbiekben vázolt, tág fogalmával. Amikor elsőször a görög városállamokat a hanyatlásuk századaiban megfertőzte a demokrácia gondolata, akkor vetette el az emberiség magától az életet. Lassacskán kibontakozott a halál korszaka. Kik is voltak azok, akik beférkőztek, átalakították ennek a népnek a gondolkodását, később kereskedelemre, szónoklatokra, tanították, majd átvették a szkíta mágusok szerepét? Azok, akiknek az értékrendje már nem emberi. Azok, akik az élet helyett olyan egyenlőséget ígérnek, ahol ők az egyenlőbbek.

Itt ebben a korszakban foglalták el az Isteni mágusok helyét egy kitalált nép küldöttei a sátán képében.

De már nem kell sok. Beteljesül a küldetés. Ami fehér azt fehérnek mondják, nem lesznek árnyalatok, csak egyenes magyar beszéd.

Az igazság.

Tudjuk ez nem sokkal tér el a hazugságtól, csak egy jellel az „i” jellel, ami a magyarban nem más, mint a kereszt, az élet végének a jele, a temetőben! Tudjuk milyen logikus a nyelvünk, tudjuk, hogy az élet után a halál jön. Az élet maga az igazság az „i” nélkül a halál, ami nem más ma is leírva, kimondva, mint a gazság!

Vissza: Ocsú és a Búza

Tegnap reggel, ki tudja milyen apropóból korai kelő voltam, talán az egészségem. Ilyen esetekbe szoktam is az asszonynak mondani, hogy kidobott, az ágy. A számítógépem bekapcsolása után a weblapom (http://kromek.hu) régebbi cikkeit böngészve, feltűnt egy meghívó a siófoki Jobbik szervezet szervezésében hirdetett

„A Hun hősök és a fény születése „

címmel mozgósít egy előadásra.

Dr.Obrusánszky Borbála

A Kromek.hu oldal egy hír portál, ami automatikusan szedi össze azokat a napi híreket, melyek az én ízlésemnek felelnek meg. Egy robot végzi ezt a műveletet. Van úgy, hogy téved szegény, és az ízlésvilágommal, homlok egyenest szembeáll az adott cikk. Most beletalált. Mivel a meghívó ingyenesként hirdeti, az előadást a téma is egybevág az érdeklődésemmel, ezért felkeltette a figyelmem. A rendezvényt már a szórólapon feltüntetett adatokból látom, hogy sorozatnak szánják.

A délután három órára szervezett előadás első előadás első témája  Dr. Obrusánszky Borbála: A hunok és a rovásírás címmel szerepel.

Tisztelem a hölgyet, több írását, fordítását, olvastam. Több előadását megnéztem az Interneten. Egyszóval elhatároztam, hogy megnézem a rendezvényt.

Azért, hogy ne felejtsem a nap többi eseményét a következők szerepeltek még a meghívón:

Siófok helységnévtáblájának bemutatása,

Siófok helység-névtábla

A siófoki barantások bemutatója, valamint

Dr. Cey Róbert Őstörténész kutató előadása.

Az alábbiakban pár képet szeretnék mutatni a rendezvényről, továbbá elhelyezem Dr. Obrusánszky Borbála teljes előadásának felvételét, amit a kisleány unokám készített. A hang egy kicsit, halk, de ennek két oka van az egyik egy meglehetősen magas háttérzaj a konyha irányából a másik, hogy a Dr.-nő halkan nem egy amatőr fényképezőgéphez méretezte a hangerőt. Ezek ellenére, megfelelően érthető az előadás.

A barantások

A program menetközbe módosult, előre hozták a barantások lelkes bemutatóját. Csak bíztatok minden Siófokit, csatlakozzanak.

A szabadtéri bemutató után megismerhettük a siófoki rovásírásos helységnévtáblát.

Dr. Obrusánszky Borbála előadása

A következő előadó Dr. Cey-Bert Róbert. Bocsássák meg nekem, de nem ísmertem. Miután utánanéztem a netten, meggyőződtem, hogy jól választottak a rendezők.

Cey-Bert Róbert őstörténet kutató

Itt látható egy riport az előadóval.

 Rovásírás fordító

Már tavaly is voltam ott.

Rendkívül tetszet nagy benyomást tett rám. Felelevenedett bennem a magyarsághoz való tartozás tudata. Gyerekkorom vásári hangulatát idéző forgatag vett körül. Nem tartom magam túl öregnek, de még él bennem a ló és számosállat vásárok forgataga, a hurka, kolbász és a lacipecsenye, szaga. Érdekes egy szó ez a szag. Manapság (úgy negyven éve) azt mondják, hogy a szarnak van szaga a virágnak meg illata. Én másként tanultam annak idején. Itt a Koppány völgyében, amikor elmentünk a vásárba a Sógorom azt szokta mondani,  „Na gyerek a lónak, meg a hurkának szaga van a kurvának meg illata.” így belegondolva amikor a téma szóba került, mindig eszembe jutott, ez az intelem az elmúlt pár évben, mit ne mondjak hasznát vettem. Tudtam is válogatni, kerültem azokat a jó szagú nőket. Na, ennyi kitérő után visszatérek a Kurultájhoz. Tavaly az öreg barátommal, és a feleségemmel mentünk el. Hazafele arról beszélgettünk, hogy milyenek is vagyunk mi magyarok. A magyarokról szóló minden hazug híreszteléssel ellentétbe ezt a rendezvényt az emberi szeretet a méltóság, az összetartozás, a rend, a fegyelem hatja át, öröm volt ott lenni. Így volt ez a rendezőkkel, az árusokkal, a látogatókkal is.  Gondoltam nem árt a tavalyi érzést felfrissíteni, elmegyek az idén is. Az idei rendezvény neve „Ősök napja” volt.

Megnéztem az Interneten előtte való napokban a programot, és úgy döntöttem, hogy arra a napra tervezem a kirándulást, amikor Papp Gábor professzor tartja az előadását. A videó megosztó portálokon rendszeresen nézem az elhelyezett videóit, ha egy új számomra ismeretlen előadása kerül a látóterembe, feltétlen megnézem. Nagyon megragad az előadása, tehát a látogatásom középpontjában ez szerepelt, még akkor is, ha esetleg minden szavát előre ismertem. Nekem élmény volt Őt hallgatni.

Az előadás után, hallgattuk a Kurul dobosokat, bennem már tavaly is rendkívüli érzéseket keltettek ezek a hangok. Közbe megnéztük Lezsák úr bevonulását, aztán megéheztünk a feleségemmel, és ettünk egy sült kolbászt, majd utána bámészkodtunk, a sátrak között. Több könyvárusnál megálltam, nézegettem a könyveket, de venni nem tudtam, -mer ugye a nyugdíj nem teszi lehetővé. Pedig az árusok is mindent elengedtek volna, csak legyen vevő, de így is drága a könyv. Sajnáltam, hogy sokkal kevesebb látogató volt, mint az előző években. Tanakodtunk, mi lehet az oka. Talán a gazdasági válság?

Messziről láttuk, hogy gyülekeznek a csapatok, talán valami felvonulás féle lesz, gondoltuk megnézzük. Láttuk pár száz méterről, hogy vannak üres, egy két ember által „beült” raklap gúlák a legközelebbit találomra becéloztuk. Már nagyon elfáradtunk, nem vagyunk fiatalok. Le is ültünk volna az egyik ilyen határ szélére, de elküldtek, mondván, hogy foglalják, a családnak, jó nagy család lehet gondoltam. Mint afféle jó gyerekek hát mentünk a következő legközelebbi rakathoz ahol szintén csak két személy tartózkodott, de ez sem jött össze. Elküldtek. Na, mondtam is az asszonynak, hogy legyen is bármi, a harmadiknál leülünk. Így is lett, de mit ad isten az előző határtól utánunk jött a fővigyázó és keményen a tudtunkra adta, hogy az a hely márpedig foglalt és nem nekünk, hanem másoknak. Meg is szeppentünk. El odalógtunk, becéloztuk a legalább fél „élethosszra” levő parkolót, erőt és bátorságot merítve a tavalyi emlékekből, haza indultunk.

Visszafele jövet leelőzött bennünket egy házaspár, hallottam, ahogy azt mondja a férfi,  „látni lehet, hogy tele van spiclivel a rendezvény”. Nem tudom, én lehet, hogy láttam ilyet, de nem tudom ki az, nem ismerem meg a spiclit, de azt tudom, hogy az idén rossz szájízzel jöttem haza.

Ahogyan szavaztál

Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
Úgy mondjak neked IGEN-t, vagy NEM-et!
Úgy nyújtsanak feléd majd segítő kezet.
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled !

Úgy mentsenek ki a lángban álló házból!
Úgy húzzanak ki a vad, dübörgő árból!
Éhhalál küszöbén úgy kapj majd kenyeret,
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Épp olyan hű legyen hozzád feleséged!
Fiad tiszteljen, vagy tagadjon meg téged!
Aszerint áldják, vagy átkozzák majd neved,
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Hogyha IGEN-t mondtál, az Úr legyen veled!
Hogyha NEM-et, Ő se bocsásson meg neked!
Ne lásd meg a Mennyet, Pokolban a helyed!
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Mert ki elfeledi, megtagadja népét,
Aki elveszejti vérszerinti testvérét,
Nincs rongyabb annál! Mentsége nem lehet!
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Eképpen szólt versem Nagypéntek napjáig,
Krisztus Urunk véres, nagyáldozatáig.
De mert a keresztfán Ő is megbocsátott,
Én sem mondok népem fiaira átkot.

Ostobaság szülte rút gonosz tettedet
A végítéletkor bocsássák meg neked!
De míg e földön élsz – csak hogy el ne feledd -
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

/Kotzián Rudolf/

–>

Már többször leírtam, pár éve elküldtek nyugdíjba. Ebből a kevés pénzből csak tengődni lehet. Kénytelen az asszony dolgozni, még van egy-két éve nyugdíjig – most a választások, meg minden-, ezért sokat vagyok egyedül. Idős korom ellenére állandóan bújom az Internetet, rengeteg olyan információhoz jutok, amiről eddig nem volt tudomásom.

Ezeket a gondolatokat már több bejegyzésemben megfogalmaztam. Mivel a „szocialista korszak” gyermeke voltam, ezért teljesen más értékrendel ítélkezem, mint a mai ifjúság. De, ahogy mondani szoktam, az időm annyi mint a tenger. Habzsolom az összeesküvés elméleteket, a különféle pártok nézeteit, ideológusaik eszmefuttatásait. Néha azon veszem magam észre, hogy ez már így nem mehet tovább, a képtelennél képtelenebb gondolatok ki-ki ugrasztanak a székemből, ilyenkor kirohanok, jobb híján megfogom az ásót, és forgatom a földet. Azt hittem, a választások után, kicsit megnyugszanak a kedélyek, és letehetem az „ásót”. Nem így lett! Tényfeltárások, a „pirosszemüek” jogos vagy jogtalan üldözése, de a lényeg a kirakat. Elhibázott, vagy éppen jól megtervezett, már gyanús főhivatalnoki nyilatkozatok, intézkedések, melyek alá ássák a magyar nép és az ország tekintélyét, és a pénzünket. A „sárgaszemű” kígyó egyre „gyakrabb” (ilyen szó nincs is) erőszakos felbukkanása, hibás, káros döntések sűrű sora, hozzáértés nélküli erőfölény érvényesítése az új szakmai vezetésekben.

Nem jó jelek!

És most itt van ez a vörös katasztrófa!

Számomra teljesen világos, a magyarság, a magyar ember, a magyar nyelvel együtt rövidesen eltűnik. Jó úton haladunk. Nem tudom, hogy lehet-e, és kell e bárkit hibáztatni ebben, minden esetre számomra világos, és több jel arra utal, hogy ezt jól megtervezték. Ez a folyamat nem véletlenül megy így már legalább ezer éve!

Van egy jó hírem: két generáció és vége a szenvedésnek!

A magyarság pusztításában a legnagyobb közvetlen kárt a nyelvújítás végezte!

Ma, amikor egy fórumon, akár ezen is, ha nem a hivatalos irodalmi nyelvnek megfelelő helyesírással, fogalmazással jelenik meg egy bejegyzés, vagy hozzászólás, akkor olyan támadás éri a hibát elkövető embert, ami teljes kiközösítéssel jár. Ez többek számára végső, áthághatatlan akadályt jelent a gondolatainak közlésében, ezzel megkérdőjelezve a rosszul író ember magyarságát. A legtöbben ilyenkor elhallgatnak, félreállnak. Kevés olyan makacs ember létezik, mint én. A makacsságom abból adódik, hogy tudom, az, amit én beszélek, az a magyar, mert az anyámtól tanultam, olyan szavak társaságában, amit a mai helyesírás könyvek már nem is tartalmaznak. Magyar még akkor is, ha pogányok a gondolataim, ha rebellis a viselkedésem, ha parasztra, somogyi kanászra jellemző fogalmakat, gondolatokat írok le, úgy ahogy én hallom, értem, gondolom, mondom. Emlékszem, az általános iskolában annak idején egy-két gyerek volt, aki kitűnőre megtanulta a helyesírást, négy-öt, aki úgy négyesre, a többi harminc, meg képtelen volt elsajátítani! Gondolom azért, mert nem az anyanyelvére tanították. Ezek után leélhette az életét másodrangú állampolgárként, aki buta paraszt! Mert az utcán gyerek korában azt kiabálta a másiknak, hogy „hüle” nem tudta, hogy azt nem úgy kell mondani, hanem úgy hogy „hüje”, azt meg még nehezebben értette meg, hogy ezek után miért úgy írják, hogy „hülye”. Talán, mert mások kitalálták? Talán, hogy le lehessen hülyézni?

Nem tudom.

A nyelvújítás következménye Trianon után az lett, hogy az egész délvidék lakosságát elvette tőlünk, tálcán kínálta fel a szerbeknek, a nemzetet, az ott rekedt magyart. Több, szám szerint 16 unokatestvérem maradt a mai szerb és horvát határ mögött. Az unokatestvéreim még, pár kivételével, mind beszéli vagy beszélte a magyart. Az elszakadás öregapám életében volt. Az unokatestvéreim gyerekei közül már egy sem beszél magyarul. Nem is tudom, hányan vannak. Egyesek kemény szerb nacionalisták lettek, most ők a szerb aktív korosztály! Miért és hogyan történhetett ez meg? Könnyen elintézi mindenki az erős, rámenős, szerb asszimilációval. De nem ez az igazság!  A fő ok, az a magyar nyelv rámenős magyarországi egységesítése. A Vajdaságban, még ha érti is a gyerek a magyart, és egy magyarországi magyarral beszél, akkor az ember elmosolyogja magát a hallott kiejtésen.

Belénk verték ezt a cinikus mosolyt.

Ezek után akkor inkább szerbül szólal meg, mert ha rosszul is mondja, azok nem nevetik ki, úgy mint a magyarok! Nem lehet azon csodálkozni, hogy egy szót sem mer kiejteni magyarul. Rákerestem pár szerb óvodai gyermek csoportképre, ha valaki ismeri a tipikus szerb ember kinézetét, akkor látja, hogy azokon a képeken legfeljebb 20% a szerb, a többi mind magyar, de nem beszéli a nyelvet, és szerbnek vallja magát. A magyarságukat olyannyira szeretnék elfelejteni, hogy még a nevüket is elszlávosítják.

Talán nem kellene a nyelv egységesítését ennyire erőltetni, talán büszkének kellene lennünk a régi nyelvjárásokra. Mi eltüntettük, szégyelltük a somogyias, a szögedies, a palóc, stb. beszédet. Miért, tettük ezt a magyar néppel, miért tettük egymással? Talán megosztottak bennünket, vagy magunktól volt ennyi eszünk?

Manapság, ha egy munkaképes magyar fiatal, aki nem a főváros környékén nevelkedett, (nemszeretem szó: szociálódott) netán szerzett egy diplomát, és tett egy nyelvvizsgát, akkor, ha teheti, az első percben elhúz ebből az országból, mert egy idegen társadalomban jobban elviseli azt, hogy rosszul beszéli a nyelvet, mint azt itthon a fővárosban, hogy ez egy paraszt, még magyarul sem tud. Nem tiszteljük a magyart! Pedig az a magyar, és nem a pesti izraelita, aki osztja az ész!

Az utóbbi napokban úgy gondoltam, hogy maradok a kaptafánál. Ásózok. Leépítem lassan azokat a blogokat, ahova írogatok. Inger – az ásózáshoz – van bőven, csak a híreket kell megnéznem. Az a baj, hogy ez a gátszakadás betett nekem. Ennyit nem tudok ásózni! A tragédia nyomán újból felerősödnek bennem az összeesküvés elméletek különböző változatai, a képzelődések. Látva egyes illetékesek (például államtitkár) hebehurgya, erőszakos, tájékozatlan, mondatát, intézkedését, felmerül bennem a gondolat, hogy nincs megfelelő szakemberünk? Vagy csak nem bízunk bennük? Nem tudom, tudják-e a vezetőink, hogy egy ilyen munkában a leglényegesebb: a szakemberekben bízni. Ez a legnehezebb a sárga kígyónak. Mert mindenki gyanús! Egyet értek, olyan államtitkárra nem lehet az ügyet bízni, aki a gép elé áll, és csaknem sziszeg, közben leállít egy útépítést. (bár nem vagyok illetékes, a hallottak, látottak alapján én a szakértelmében sem bízok) Talán olyan embernek lenne ott a helye, aki nem sziszeg, hanem ért is hozzá!

A büntetésekről jut eszembe, talán Anonymus írta, hogy Árpád, amikor bevonultak a Kárpát medencébe, megbüntette azokat, akik elfelejtették a magyart, akik a szlávok szolgálatába álltak. Ez a büntetés humánus volt, más vidékre áttelepítette őket.

Van mit tenni!

A vörös katasztrófát meg kell szüntetni! A felelősöket egytől egyig meg kell büntetni!

Aki eddig húzta a hasznát, annak láthatóan van pénze, ha kell, vegyék el!

Fűzessen!

A célom ezzel a bejegyzéssel az, hogy rávilágítsak, pár tényre, ami a mai korban igen erőteljesen látható, hogy a magyar újra és újra megújul, és a kor szellemének megfelelően átformálja a világot. Ez a hatalmas tudás három pilléren nyugszik az első a Magyar nyelv, a második az emberiség nyelvünkben kódolt sorsa, és a harmadik az a megbújó újra és újra előretörő genetikai mag, ami minden más nép génjén áttörve felülkerekedik.

Ezt régóta tudjuk. Aki benne él nem kell, hogy megfogalmazza, tudja. Tudták az őseink már 1000 -2000 éve. Egyik ilyen legendánk a Székely ember nyelvén megmaradt Csaba legenda.

Wass Albert erről így irt:

Nagyapó jut az eszébe, ahogy ott ült az öreg körtefa alatt. A jóindulat és a belátás – mondotta mindig. Bizony, igaza volt, ez a kettő hiányzik a világból, s az emberek a gonoszság útján lefelé haladnak. Elfogultság rontja meg a világot – mondotta volt a kispadon ülve sokszor, s a világ romlik azóta is tovább.

Aztán a szőlőhegy jut az eszébe, amikor a tűz mellett ültek és fent világított a Hadak Útja. Csabáról beszéltek akkor, szép mesét, hazug mesét. Akkor hitt benne. Azóta meg kellett tanulja, hogy a csillagok hideg égitestek és senki nem jön onnan át a földre segíteni. S az emberek, akik meghalnak, nem vágtatnak többet és nem nyernek csatákat. Elporladnak és felszívódnak a földbe. Fű lesz belőlük és virág és szétoszolva millió atomra, folytatják tovább az életet. De nem eszmék jármában többet, 237 csak úgy, szabadon és tisztán, mint ahogy állatok élnek és gyermekek.

Az eszmék azonban s a gondolatok, amiket itt hagytak a földön, élnek az emberekben tovább. Unokákban és dédunokákban, vércseppekhez és agysejtekhez kötözve, rátapadva láthatatlan fluidumokra, melyek egymás nyomában születő embereket évezredek távolán keresztül összekötnek.

Egyszerre csak mintha világosság gyúlna valahol, felvillan benne a felismerés. Nagyapó erre gondolt! Csaba-legenda, Hadak Útja, mind, mind ezt jelenti. Hogy a nemzet fölött, mely másfél évezred óta egymagában küzd, egy gondolat lebeg. Magasan az emberek feje fölött él ez a gondolat, olyan magasan, hogy alig akad néha valaki, aki megláthatja. Mindenkinek a szívében és mindenkinek az agyában, aki fia ennek a nemzetnek, valahol egy félreeső sejtben van egy lezárt, kicsike ajtó. Három súlyos pecsét őrzi a zárat: könnyelműség, békétlenség, elfogultság. Nagy, titkos öröksége ennek a nemzetnek az eldugott ajtó s a három pecsét.

Aztán, amikor nagy-nagy veszedelem kerekedik, a gondolat leszáll és megmutatja magát a nemzetnek. És az emberek meglátják benne az ősi törvényt, amit Csaba tett: összetartással, békességgel, munkával és igazsággal meggyőzni minden veszedelmet. És ettől lehull bennük a három nehéz pecsét. Először a könnyelműség, azután a békétlenség, végül az elfogultság. S az ajtó kipattan. És abban a percben, mint ahogy Csaba húnjai alávágtatnak a Hadak Útjáról a mese szerint, úgy vágtatnak elő abból az eldugott kicsike sejtből is az igazi fegyveresek: az összetartás, a leleményesség, a munkakedv és az önbizalom. A jóindulat vezeti őket s a gondolat a fejük fölött lebeg: békességben élni mindenkivel, aki testvér ezen a földön és szolgálni az igazságot.

Így gondolta Nagyapó, így. S a csillagos út fent az égen azért van, hogy emlékeztesse az embereket: bajban levőkhöz a segítség magasból érkezik. A magasságot pedig magában hordozza minden ember.

S gondolatban azon a régi szőlőhegyen kezet csókol Ferkó Nagyapónak.

Azon az éjszakán találkozik álmában Csabával. A Csongorád gerincén állt s a völgyet nézte. Fegyvere nem volt, se kardja, se 238kopjája.

Ez a sok fájdalommal járó Isteni eredetű küldetés, az egyént, a társadalmat, a népet, csak addig jutalmazza, amíg az tud tenni a nagy célért az Emberiség megmentéséért.  A sorsunk egybe a küldetésünk, csak akkora energiát pazarolnak az istenek a magyarság túlélésére, hogy az elvégezze kötelezettségét, és újra és újra átbillentse az emberiséget az általa kivájt szakadékok sora felett.

Én azt mondom, itt van itt volt ez a csoda, a mértéke pont jó, az időzítés – hát jöhetett volna előbb, de éljünk vele.

Az istenek nem cselekszenek helyettünk csak a helyzetet teremtik meg.

Ez a választás megteremtette a kormányzó Fidesz számára a lehetőséget, hogy az Európai népeknek példát mutatva vezesse ki Magyarországot, a Magyarokat az eltévedt liberális útról. Elsöpörve a Szodoma-Gomora féle újkori bűnöket. A nemzet számára egy új, az eddigieknél értékesebb világot teremtve, melyben csak egy érdem létezik, embernek lenni!

Vagy marad a régi tévút, amely nárcisztikus hajlamok miatt oly sokszor bontotta szét a nemzet egységét.

Erről is írt Wass Albert:

“Nagyapó szájába vette megint a pipát, figyelve pöffentett újra egyet, s megelégedetten nézte a fehér füstöt, ami a pipából előgomolygott. Még szippantott belőle néhányat, azután elkezdte.

-Ez nem mese, barátocskám, ez valóságos, igaz történet, úgy hallgassad. Tudod-e, hogy ki volt Attila?

-Valami király volt…

-Az bizony, Hunok királya volt, nagy és hatalmas király. Csak éppen egy kicsit nagyravágyó volt, és azt akarta, hogy minden nép őt szolgálja. És itt rontotta el a dolgot, látod. Mert az ember amíg igazságos úton halad, addig bátran mehet minden veszedelemmel szemben. De mihelyt a ravaszsággal, az elfogultsággal, az egyéni becsvággyal akarja magát előbbre helyezni másoknál: előbb-utóbb elbukik. Ez egészen biztos. Nézzed csak Attilát. Ameddig mint egy nemzet vezére harcolt szemközt az egész világgal, addig legyőzött minden ellenséget. De aztán a legyőzött ellenséget maga szolgájává akarta nevelni, hogy egyéni érdekeit magasabbra emelje ezáltal, s így bizony, hóhérjává tette.
Összeomlott nagy hunbirodalom. Sok volt benne az idegen, a belső ellenség. Négyszer annyi idegen felett akart úr lenni a hun, mint ő maga amennyi volt. Attila miatt omlott össze, na. S bizony el is tűnt volna a föld színéről az egész hun nemzet, ha nem lett volna Attilának a legkisebb fia, kit Csaba királyfinak neveztek volt. Csaba királyfi összegyűjtötte a megmaradt hunokat s elhozta ide, Erdélybe. Letelepítette őket, megtanította földet művelni, állatot tenyészteni, békésen és helyben élni.
De sok ellensége volt így is a kicsi Húnországnak. Rátörtek idegen népek, rabolták, fosztogatták, alig győzte Csaba királyfi megvédeni népét. S ekkor elhatározta, hogy visszamegyen az őshazába és segítséget hoz. Elhozza ide a többieket, akik ott maradtak volt, még Attila előtt. Kiválasztott ezer derék vitézt s elindult velük. De alig telt el egy hét, alig kettő, újra ellenség támadt az otthonmaradt népre. Felgyújtották a falvakat, öltek és pusztítottak és úgy látszott, hogy vége van mindennek. S akkor egyszerre csak nagy fényesség támadt az égen, fényes út támadt rajta, lovak patkója szikrázott, s ott volt Csaba királyfi ezer vitézével! Szétverték az ellenséget, rendet csináltak s már fent vágtattak újra az égen. Vissza, amerről jöttek. Így volt ez. S azóta van az az út, amit mi úgy nevezünk, Hadak Útja. Mert azóta is, elhidd, valahányszor igen nagy bajban volt az itten maradt nemzet, megjött Csaba királyfi s megsegítette. Onnan fentről jött, mert ami jó, az onnan fentről jön…
Csendesség volt. A pipa kialudott régen s ki a tűz is. Denevérek ciccentek fönt a levegőben s a présház tájékán újra huhhant a bagoly. Kis idő elteltével a gyermek megkérdezte:

-S ez így van? Vajon eljönne most is?…

-Az ő népének maradékai vagyunk – mondotta Nagyapó keményen.”

Folytatom gyere vissza.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A fluidum latin eredetű szó. Régies kifejezése a folyadéknak, de egyes idealista filozófiai áramlatok elképzelése szerint láthatatlan szellemi áram, amely az istenségből vagy az emberi testből sugárzik ki.

Geológia: A folyadékoknak, gázoknak, gőzöknek egy közös elnevezése. A geológiában fluidumnak számít minden olyan anyag, amelyik képes viszkózus áramlásra. Fluidumok pl.: víz,kőolaj, földgáz. Ezen áramlás történhet a felszínen vagy akár a konszolidálatlan kőzet pórus terében is.

Fludiumnak nevezték a régi fizikusok azt a hipotetikus anyagot, mellyel a különböző fizikai jelenségeket magyarázták. Szerintük a nehézsége mérhetetlenül kicsi, úgyhogy a testekbe belejutva nem okoznak súlyváltozást. Létezett hő-fluidum, amely a testbe be- illetve kilépve azok hőmérsékletét nagyobbítja, vagy csökkenti. A fényjelenségeket is a testekből kiáramló fluidumra vezették vissza.

Mágneses fluidum: a mágneses állapotot hozta létre. Megkülönböztettek északi és déli fluidumot.

Elektromos fluidum: Kétféle fluidum szolgált az elektromos jelenségekre: 1. Fluidum\fluid: a gyógyszerészetben híg, folyékony állapotot jelent és különösen a higított kivonatoknak a sűrűtől és száraztól való megkülönböztetésére szolgál. E híg kivonatoknak a sűrű és a száraz fölött az az előnyük van, hogy könnyebben készíthetők, a hosszas besűrítés nem veszélyezteti a hatóanyagtartalmat, ami súlyszázalékban mindig ugyanannyi, mint az eredeti drógban volt és így adagjuk is ugyanolyan, mint magáé a nyers drógé. Amerikában már rég elterjedtek és hivatalosak. Az európai államok gyógyszerkönyvei (köztük a miénk II. kiadása is) több ilyen kivonatot tettek hivatalossá. A nálunk hivatalosak közül néhány: a cascara sagrada, a china,condurangó, a hydrastis canadensis, a kola-dió, és a secala cornutum fluid extractuma.