Kitalált középkor

Földindulás a magyar Őstörténelemben!

 

Lukács evangéliuma, 8. fejezet 17vers:

Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna.

 A napi munka, a túlélés utáni vágy, a politikai botrányok, a mindennapos média cirkusz, eltereli a figyelmünket a szabad világ kimagasló egyéniségeiről, a feltárt tudományos anyagok megismeréséről. A jobb megélhetés reményében, olyan pénz kergető hajszába kerül az embert, ami elveszi még a lehetőségét is, az érdeklődésének megfelelő témák utáni információ frissítésétől, megszerzésétől. Elmúlt a rendszerváltás óta húsz év. És most jövök rá így nyugdíjas napjaim körül több olyan eseményre, amiről egyáltalán nem volt tudomásom, nem hittem benne , mert az alapvető ismereteimmel annyira szembe állt, hogy csak legyintettem, amikor halottam róla. Úgy általában igen fogékonynak tartom magam az újra, a tudományos felfedezésekre, a politikára, a magyarságra, mégis meg, meg lepődök amikor számomra megdönthetetlen bizonyítékok kerülnek elő, amelyek gyökeresen szembe álnak az eddigi szocialista alapokon nyugvó iskolai tanulmányaimmal, ismereteimmel.

Most ilyen elém vetődött anyag a „Kitalált középkor” amit az iskolában nekünk„Sötét középkor”-nak  tanítottak. Ez egy olyan könyv ami gyökeresen felfordítja a Magyarság múltját, és talán a jelenét is.

Dr. Heribert Illig a következőket írja a könyvéről:

„Az 1991-re kidolgozott téziseim, amelyet azóta minden tudományos fórumon képviselek, röviden a következő. Az európai történelem VII.,VIII.,és IX. százada művileg beiktatott, minden valóságot és reális történést nélkülöző időszak.Ennek megfelelően maradék nélkül törlendő, majd az elötte és utánna lévő történések közvetlenül, vagy kis eltéréssel összekapcsolandók. A kérdéses időközt már ekor pontosan behatároltam:a betoldott vagy kitalált időszak 614 augusztus végétől 911. szeptember elejéig tart.”

 
A kitalált középkor.
Heribert Illig: Kitalált középkor c. könyve megjelent magyarul is.Pap Gábor művészettörténész előadása megtekinthető, a könyvvel kapcsolatban.

Kitalált középkor (1)

 Tovább

Kitalált középkor

Kitalált középkor (1)   Kitalált középkor (2)   Kitalált középkor (3)   Kitalált középkor (4)   Kitalált középkor (5)  Kitalált középkor (6)  Kitalált középkor (7) 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .