Gusztos mondja?

Jobb lenne ha hallgatna!

A honlapján a kopasz Gussztos a –nem tudom kit képvisel Ő–  kijelentései ledöbbentettek.

Ma Magyarországon oda jutottunk, hogy tilos magyarnak lenni és tilos erről beszélni, vagy ezt kinyilatkoztatni. Mert máskülönben legkevesebb, hogy szóvá teszik, egy tar fejű ember honlapján.

Gusztos

Gusztos

Mit is mond Ön Tisztelt képviselő úr? 

Azt jelenti ki, hogy egy a magyar embert védeni igyekvő szervezet a Jobbik társadalmi környezetszennyezést folytat? Tisztába van a mondatai súlyával? Olvasta Ön ennek a szervezetnek a programját?

Hol beszélnek, vagy írnak erről?

Mer arról beszélni, hogy mi is ez a program? Vagy csak arról, hogy a bíróság mit döntött a Magyar Gárda ügyében?  

Pont az olyanok miatt mind Ön, nem ismerik meg az emberek a hasonló magyar szervezeteket.

Igenis én azt mondom, hogy teljes mértékben egyetértek a Jobbik honlapján megjelent programmal. Ez úton is ajánlom minden magyar ember számára.

Adja fel eddigi nézeteit és álljon ki a jobbik mellé.

Ki mellett kívánja, hogy agitációt végezzenek a magyar embert képviselő pártok? Nevezze meg Őket. Elégé szégyellem magam, mert nem látom, hogy egyes magyar képviselők, miként  viseltetnek a magyar emberrel szemben, olyan benyomásom van, pláne amikor elvesznek a nyugdíjamból, mintha más érdekeket, idegen célokat  tűztek volna ki maguk elé, és nem a magyarok, a magyar ember érdekeit képviselnék. Persze ez az én hibám, hogy dolgoztam negyven évet, hittem nekik és most tesznek rám. Az is az én hibám, hogy így látom, bocsássa meg nekem, de miután az Ön véleményét olvastam, ezt el kellett mondanom.

Tudom az lenne Önnek a természetes, ha  a –nem tudom kit képvisel Ő–   nézeteket képviselő demokrácia lovát lovagoló, pártkatonák mellet kardoskodnánk. Csak Magyarországon élünk, magyar embereket kell első sorban képviselni. Elég szégyen, és elsősorban az Önök szégyene, Tisztelt képviselő, hogy egyre inkább meg kell az embernek magát gondolni, hogy ki merje mondani azt, hogy magyar vagyok. Manapság Magyarországon magyarnak lenni szinte bűn. Azt kimondani, hogy ÉN MAGYAR vagyok nacionalizmus, lassan, lassan bűncselekmény. Ön ezt képviseli, legalább a honlapján közzé tett írásában azt mondja,  csúsztatva arról beszél, hogy egy transzparensen szereplő jelmondat amivel teljesen egyetértek, mármint „az igazság szabaddá tesz” az  Auschwitzi koncertrációs tábor kapuján olvasható „Die Arbeit machete frei”, (A munka szabaddá tesz ) feliratra történő utalás. Én nem gondolom, hogy a felvonuláson résztvevők ennyire, rafináltak lennének. Nincs erre szükség. Azok pedig akik nem tudják az eredeti feliratot, annak létezését sem sejtik, nem fognak azonosulni vele. Egész eddig én sem tudtam. Most szíveskedett elmagyarázni. Köszönöm. Én nem vagyok holokauszt tagadó, kétszer is jártam ott és ledöbbentett a látvány. Még egy honlapot is készítettem róla: http://auschwitz.extra.hu/   és még ezek után se mertem volna összemosni a két feliratot.  Amit Ön ír, ahogy összemossa a két jelmondatot, az bennem, bár nem vagyok szakember, az ügyben, arra az emberre emlékeztet aki kapkodva reagál valamire , ez lehet egyebek mellett, elkötelezettség, vagy kétségbeesés.

Na most, a kopaszra nyírás ellen Önnek igazán nem lehet kifogása, én is ha tehetem levágatom a hajam. Nem is tudom miért említette. Még a  Googl keresőbe is rákerestem az Ön fényképére annyira hihetetlen volt, számomra, hogy a kopaszságot emlegeti. Bocsássa meg de annyira, azért nem ismerem, hogy kapásból tudjam a hajviseletét. Vagy talán azért említette a kopasz embereket, mert ezzel is olyan benyomás szeretne kelteni az olvasóban, hogy micsoda egy kopasz bagázs ez ? Istenem kopaszok. Mi is azok vagyunk.(bár én csak néha)

Tisztelt Képviselő Úr!

A kétségbeesés igen kemény betegség. Ha fél a Jobbiktól megértem, megértem azt is, hogy már most tart a választási eredményektől. Fentebb már említettem, hogy eddig én is azt gondoltam, hogy egy fasiszta pártról van szó. Megnyugtatom, nem fasiszták, csak magyarok. Bár lehet, hogy ez nem megnyugtató az Ön számára, nekem megnyugvást jelentett, ez a tudat. Azért gondoltam eddig szélsőséges fasisztának Őket mert, nem rendelkeztem róluk kellő információval, nem ismertem céljaikat.  Meg azért is, mert az olyanok mint Ön akinek tudni kell hivatalból, hogy milyen pártról van szó a hasonló írásokban a szélsőséges „neonáci” pártok közé igyekeznek taszítani őket, ezzel elvonva a figyelmet a valóságos programjukról. Mégegyszer ajánlom figyelmébe a honlapjukon szereplő céljaikat, talán meggondolja magát úgy mind én és kéri a felvételét a szervezetbe, a jelenlegi pártjának úgy sem  látok esélyt a következő választáson.  Bár lehet, hogy engem nem vesznek fel a múltam miatt. De Önnek még összejöhet.

Tisztelt Képviselő!

 Ön ezzel a kijelentéssel „átlépett egy határt” olyan feltételezések alapján nácizza le ezt a szervezetet ami az Ön elképzeléseiben született meg.

A magyarellenességről Ön beszélhet a legkevesebbet, egy olyan szavazógépezetbe vett részt ami szisztematikusan

Bethlen Gábor program

Bethlen Gábor program

 szinte megtervezett módon a magyarság számának csökkentéséhez járult hozzá. Elveszi az anyáktól a hosszú évek alatt, kiharcolt jussukat, ezért kevesebb gyerek lesz,  emeli a gyógyszerárakat,több beteg nem tudja megvenni, nem tud dolgozni,   korházi ágyakat szüntet meg, éhkoppra juttatja az időseket a megszorításokkal, nem is sorolom, jobban tudja mind én.

Ez a magyarellenesség. Ez az ami a  magyar emberek ellen irányul. Ez ellen tessék tenni! És ne a Jobbik programja ellen.

Ezentúl egy jó mottóm lesz ajánlom Önnek is:

„az igazság szabaddá tesz”

Milyen igaz. Bár én azért hozzáteszem, nem mindig a jogban van az igazság.

„Nem tudom megállni, hogy honfitársaim figyelmét ne hívjam fel arra, a nem teljesen elhanyagolható körülményre, hogy volt egy rendszerváltás Magyarországon, többpárti rendszer lett. Ezek a rendszerváltás utáni új pártok a többszörösét halmozták fel az addigi államadóságnak. Ezek a pártok nem akarnak a nekünk magyaroknak jót, mert csak eladósítanak bennünket.”

Új  jobb Pártok kellenek.

Talán ilyen a Jobbik.

Linkek:

Gusztos irása

Feljelenti Gusztost a Jobbik

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .