Lipusz Zsolt:

A Fidesz megszállott Jobbik-ellenes rágalomhadjáratáról

.

 Közelednek az európai parlamenti választások, amelyeknek a jelenlegi politikai válsághelyzetben különösen nagy a tétje. Egyfelől korántsem mindegy, hogy melyik politikai párt hány képviselőt tud majd kijuttatni Brüsszelbe, másfelől a június 7-ei voksolás a leghitelesebb és a legnagyobb merítésű közvélemény-kutatás is lesz egyben. Ennek pedig azért van ma kiemelten fontos szerepe, mert nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy jelentős politikai átrendeződésnek leszünk tanúi, hiszen ennek 2006 ősze óta számos, egyre erősödő jelét tapasztalhatjuk.

A Jobbik bejutása csaknem teljesen bizonyos, sőt még nagy meglepetést is okozhat a nemzeti radikális erő, mely lehetőségtől a jelenlegi parlamenti pártok úgy rettegnek, mint ördög a tömjénfüsttől. Ugyanakkor valóra válhat a két évtizede óhajtott vágyálom első fejezete: megkezdődik az SZDSZ és az MDF várva várt végleges eltűnése a magyarországi politikai élet színpadáról. Ezzel persze e két párt vezetői is tisztában vannak, ezért aztán a politikai halál közelébe jutott SZDSZ már a paranoia határát súroló módon kampányol infantilis plakátjaival a „ fasiszta” Jobbik ellen. Az is valószínűsíthető, hogy az MSZP a választások után csupán kis pártként lesz majd mérhető. A Fidesz pedig vélhetően a legtöbb képviselőt küldheti az Európai Parlamentbe.

A Jobbik borítékolható sikerétől tehát minden birtokon belüli párt egyaránt retteg. A fasizmus virtuális fantomképével permanens küzdelmet folytató baloldal részéről ez teljes mértékben érthető is, viszont sokakat meglep, vajon miért tartja első számú ellenségének Vona Gábor pártját a „jobboldali” Fidesz. A dolognak nyilván több oka is van.

A jelenlegi elit az országot saját hitbizományának tekintvén, nem nézné jó szemmel egy dinamikusan előretörő, új politikai formáció feltűnését a parlamentben, különös tekintettel a párt programjában foglaltakra. Hiszen a Jobbik egyetemlegesen teszi felelőssé a mai vezető réteget hazánk jelenlegi helyzetéért, az elvesztegetett húsz esztendőért, a történelmi zsákutcáért. Követeli a privatizációnak eufemizált szabadrablás teljes felülvizsgálatát, stratégiai gazdasági ágazataink visszavételét és állami tulajdonba adását, a magyar föld védelmét, a multinacionális cégek megadóztatását, az európai uniós támogatások folyósításának áttekinthetőségét, összekötve azzal az igénnyel hogy azokat ne egy szűk milliárdos belterjes kaszt nyúlja le, hanem valóban azoknak a gazdáknak, közép- és kisvállalkozóknak, valamint elmaradott régiók választott képviselőinek a kezébe kerüljenek, akik a leginkább rászorulnak erre, s a leginkább képesek azt értékteremtő tevékenységre és munkahelyteremtésre felhasználni, s természetesen nem maradhat el a büntetőjogi felelősségre vonás sem azoknak a személyeknek az esetében, akik hatalmas vagyonukat korrupció révén, a közvagyon szétrablásával, vagy másfajta bűncselekmény elkövetése révén szerezték. A sor még hosszasan folytatható. Miután a húsz éve tartó nagy osztozkodásban , illetve az ország kiárusításában ilyen vagy olyan módon minden mai parlamenti párt, illetve azok képviselői bűnrészesek, érthető részükről az összezárás.

A Fidesz megszállott Jobbik-ellenessége ugyanakkor a párt egy évtizedes, teljesen elhibázott választási stratégiájából is következik. Nevezetesen az „egy a tábor, egy a zászló” – amúgy eleve valótlanságot kifejező – elképzeléséről van szó, mellyel a Fidesz már két választáson is hatalmasat bukott. Nem csoda. Feltételezve Orbán Viktor pártjának jobboldaliságát – bár ezt a magam részéről nem tételezem fel -, sem áll meg a koncepció, lévén a magyarországi jobboldal sokkal tagoltabb annál, hogysem egyetlen párt minden szegmensét lefedhetné, hiszen nyilvánvalóan van egy mérsékelt -konzervatív, egy kereszténydemokrata jellegű, egy paraszti-kisgazda, meg egy radikális-nacionalista irányzat, hogy csupán a legfőbb erővonalakat említsük. Ezért volt a Fidesz saját szempontjából nézve is politikailag öngyilkos lépés a Kisgazdapárt szétverése, majd kiejtése a parlamentből, majd nem sokkal ezután, a 2002-es kampányban a MIÉP ellehetetlenítése, még ha ezen politikai kalózakciókhoz Torgyán József, illetve Csurka István asszisztenciája is szükségeltetett. (Emlékezzünk csak vissza: a 2002-es választási kampányban Orbán olyan, a Csurkáén is túltevő radikális nemzeti retorikát használt, mellyel sok jobboldali választót – köztük e sorok íróját is – megtévesztett, s nem egy nemzeti radikális MIÉP-es már eleve a Fideszre szavazott az első fordulóban. Meg is lett az „eredménye”. Orbánéknak nem maradt szatelitpártja, potenciális koalíciós partnere, míg a szocialistáknak ott volt a politikai szüzességét már réges-rég elveszített, s a koalíciós nászágyba befeküdni mindig készséges hajlandóságot mutató SZDSZ.). Ám a Fidesz, akár a Bourbonok, semmit sem tanult és semmit sem felejtett, s ugyanezzel az ostoba koncepcióval vágott neki a 2006-os választási versenynek is. Bukott is hatalmasat újfent. Megérdemelte. Lényegében megismétlődött a 2002-es forgatókönyv.

Így érkezünk el a mához. A helyzet annyiban változott, hogy az ország katasztrofális krízishelyzetének köszönhetően felnőtt egy nemzeti radikális erő, a Jobbik Magyarországért Párt Mozgalom. A Fidesz vezető politikusai azonban megint csak a Bourbonok módjára viselkednek, s mindent megtesznek a Jobbik lejáratására és hiteltelenítésére. Közeledvén a június 7-ei voksolás, mind gyakrabban hangoztatják (pl. különösen megható ez az egykori MSZMP-s, minisztersége idején a volt kommunista titkosszolgálati bagázs embereit érinthetetlen, szent teheneknek tekintő Kövér László esetében), hogy valójában a Jobbikot a Magyar Gárdával együtt a szocialisták hozták létre a jobboldal gyengítése céljából, így a nemzeti radikálisokra leadott szavazat elveszett voks, s újra csak 1-2 százalékon fog múlni, hogy ha a Fidesz nem alakíthat kormányt.

Akkor öntsünk végre tiszta vizet a pohárba! A Jobbik politikusait gyakran figyelmeztetik a Fidesz-szimpatizánsok, hogy ne támadjuk kedvenc pártjukat, úgymond ne osszuk meg a jobboldalt, mert az csak politikai ellenfeleinknek jó. Nem mi kezdtük. A Fidesz ügynöközi-rágalmazza folyamatosan , mind gyakrabban és hevesebben a választás közeledtével a Jobbikot olyannyira, hogy még anonim levelet is képes hamisítani, de erről mindjárt…

A fideszes kampánystratégák tév- és vakhitével ellentétben a Jobbik nem fog szavazatokat elhalászni a narancsos párt elől, mert mára már ott tartunk, hogy a 2002 óta elkövetett számos politikai baklövés és – mondjuk ki – árulás ( a székelyföldi autonómia cserben hagyása, a Likud- testvérpártiság, Orbán Canossa-járása Amerikában a magyargyűlölő, azóta már pokolbéli tájakban gyönyörködő Lantos előtt, a potenciális szavazóbázis kilenc éve történő terméketlen hitegetése az előrehozott választásokkal, s „ ezek” elzavarásával stb.) következtében egy nemzeti-radikális polgár semmiképpen nem szavazna a Fideszre, mert már rég nem azonosak az útjaink, mi több, ha nem lenne a Jobbik, vagy bármi néven nevezendő nemzeti radikális erő, akkor inkább el sem menne szavazni, mert nem volna kire… Egy banális példázattal: amennyiben a médiapiacon csupán a Tv-2 vagy az RTL Klub közül lehetne választani, akkor egy gondolkodó ember inkább nem kapcsolná be a televízióját, sőt rögvest eladná azt. Ezt végre már illő lenne megérteni…

Langyos, impotens politizálásával a Fidesznek azt is sikerült elérnie, hogy saját bázisából is jelentős részt elveszített 2002 óta, sőt ma is magában foglal a narancsos tábor egy valójában jobbikos, radikális tömeget, melyet csak az irracionális, megmagyarázhatatlan, már-már vallásos ihletettségű Orbán-imádat tart meg a mozgalom keretei között. A választási siker reményében a Fidesznek így csak egyetlen járható útja maradt: megpróbálni „középről” minél több voksolót megnyerni, így fel lehet szippantani az MDF bázisát (persze megint más kérdés, hogy maga a párt egy baloldali, neoliberális alakulat), illetve az MSZP- ből kiábrándult tömegek egy részét. Orbán Viktor a 2006-os választási kampányban amúgy is jelentős energiát és időt szánt ezen réteg megnyerésére.

Orbánék pártja azonban úgy látszik, nem képes számot vetni a politikai realitásokkal. Csúcsra járatva folyik a Jobbik-ellenes rágalomhadjárat, a párt politikusai ki vannak tiltva a Fidesz-orientációjú médiumokból, kampányanyagait nem adják le stb.

S így érkezünk el ama titokzatos levélhez. Történelemmel foglalkozó ember ilyen esetben soha nem fog érzelmi alapon reagálni, s nem fogja a levél állításait kész tényeknek elfogadni, s első olvasatra nem fogják csőbe húzni, hiszen felróttak már nem egy félrevezető, manipulatív disznóságot a história lapjaira. Az ilyen „ szenzációs” leleplező esetekben az első kérdés, melyet rögvest fel kell tennünk: Cui prodest? Azaz : kinek használ, kinek az érdekeit szolgálja, kinek az érdekében írták. S innentől kezd a dolog nagyon gyanús lenni. Mert vajon miért éppen most, a választási kampány finisében kapott nyilvánosságot ez az iromány ( bár az interneten már február óta kerengett), s miért épp a Heti Válasz közölte?

Ráadásul megható volt különféle médiumok beszélgetős műsoraiban látni-hallani, ahogyan fideszes közszereplők bizonygatták egymásnak, hogy milyen jó titkosszolgálati kapcsolatokkal kellett a levél Anonymus néven aláírt szerzőjének rendelkeznie, s nyilván magas rangú szocialista politikus lehet az a bizonyos titokzatos névtelen. Ehhez képest határozottan állítom, hogy egy politikailag tájékozott tollforgató, akinek vannak bizonyos kapcsolatai mondjuk ellenzéki politikusokkal, minden nehézség nélkül meg tudta írni ezt a levelet. Hiszen nincsen benne semmi olyan, ami hétpecsétes államtitok lenne, illetve olyan hír, vagy sztori, melyet ne szivárogtathattak volna ki, s egy jól informált, esetleg kiváló szocialista kapcsolatokkal rendelkező ellenzéki politikus ne tudhatott volna előre, például, hogy Gyurcsánynak mennie kell (ismét hangsúlyoznunk kell, hogy a levél már februárban megjelent!). A levélben szereplő hősök jellemrajza mindazonáltal meglehetősen romantikusra, fekete-fehérre sikeredett, azaz akárcsak Hugo vagy Jókai regényeiben egyfelől vannak az angyali jók, másfelől a sátáni, perverz gonoszok. Természetesen az ördögi, romlott figurák a szocialisták közül kerülnek ki, akik velejéig romlott gazfickók, elárulják egymást, „őszödi” stílusban beszélnek egymással, lehallgatják és megfigyelik a jó oldal politikusait és üzletembereit. S hogy kik ezek? Természetesen a derék fideszes vezetők, s a hozzájuk kapcsolódó gazdasági érdekkör elitje. Akik makulátlanok, tiszták, mint a ma leesett szűz hó, s akiket gaz, ÁVH-s módszerekkel igyekszenek Gyurcsányék és Szilvásyék tönkretenni, ellehetetleníteni.

A dramaturgiai csúcspont pedig ezután következik: a Jobbikot, a Magyar Gárdát és a Kuruc.infót természetesen az NBH meg a szocialisták gründolták, vagyis ők is a gonosz seregletét gyarapítják, akiktől el kell határolódni, hiszen a romlás megtestesítői, s a céljuk az, hogy gyengítsék az ellenzék erejét, megosszák azt, s végső soron a szocialisták és szabad demokraták hatalmon maradását segítsék elő. Ezek után ismét tegyük fel a kérdést: vajon kinek, kiknek használ ez a paranoid színjáték? Már ha beveszi a nép… A mezei szoci , értesülvén a levél tartalmáról, azt a következtetést fogja belőle levonni, hogy kedvenc pártjának prominensei egymásra acsarkodó aljas gazemberek, vagyis minimum nem megyek el szavazni, a politikai életben tájékozatlan jobboldali azt, hogy amennyiben a Jobbik egyfajta pszeudo-jobboldali szervezet, akkor inkább a Fideszre fogok szavazni. S éppen ez itt a lényeg. A levél tartalmából ugyanis az következik, hogy minden politikai erő a végletekig romlott a mai Magyarországon, kivéve persze a Kövér-féle narancsos tisztákat, meg a Semjén-féle judeokeresztényeket, akik elszántan hadakoznak a jobbikos neopogány ideológiákkal, meg a Kuruc.info közvetítette újnyilas eszmékkel.

Jelen írás soha nem született volna meg, amennyiben nincs a Fidesz elnevezésű, neokonzervatív párt képviselői részéről az a hihetetlenül aljas, rosszindulatú és lejárató szándékú propagandahadjárat a Jobbik Magyarországért Párt Mozgalom szervezet és annak politikusai ellen, amelyet már hónapok óta személyes , lakossági találkozókon, s a média összes, fellelhető hullámhosszán folytatnak e radikális nemzeti erő ellen. Lelkük rajta. Ők kezdték. Majd viseljék az erkölcsi és politikai következményeit is.

Lipusz Zsolt