Filozófia

•2.  A filozófia Görög előzményei.

 

A görög vallás ősi elemei

A görög emberies istenek világa és isteni emberek világa, az istenségekkel és félistenekkel teli természet és élet harmonikus egységet alkot a vallási és művészi szépség jegyében.

Vallásának maradványai sokféle csökevényes formában maradtak fenn. Jellegzetes fétis például a Thesipasban tisztelt faragott kő. De tisztelték az isteneket oszlopok formájában is. Az élő természet tárgyait tisztelő fakultusz a Zeusz dodonai jósló tölgyfája-.

A halottkultusz később a héroszok tiszteletében folytatódott. Az állat alakú istenek emléke, főként az átváltozási mondákban, az alacsonyrendű vagy félistenek állati formáját részben megőrizte. Ennek emléke a „tehénszemű Héra”, a „bagolyszemű Pallasz Athéné”. A Poszeidón Hippiosz (ló), Apollón Delphiniosz (delfin) vagy Lykeiosz (farkas). Továbbá az isteneket álatokká átváltoztató mitoszok: Zeusz bikaként rabolja el Europét, hattyúként csábítja el Lédát, kakukk madárként a feleségét Hérát.

Az isteneknek szentelt állatok: Zeusz sasmadara, Pallasz Athéné baglya, Aszklépiosz kígyója. Félállati istenalakok: szatírok, szirének, kentaurok, tengeri félistenek stb.

Ősi elemek még a görög vallásban az olyan kultusz-cselekmények is, mint a tabu-tilalmak, a termékenységi varázslatok, a különböző áldozatok, a tisztulási szertartások, az eskü, a jóslás és az átok.

 

A görög vallás fejlődése

A görögség létrejöttének idején, azaz a bevándorlás és az őslakosság összeolvadási folyamatában alakul ki a görög istenvilág is.

Héra, Athéna, Artemisz, Hermész, Héphaisztosz az őslakók istenneve. Poszeidon, Déméter, Dionüszosz pedig kettős eredetű.

Sajátos maradvány a zene és a tánc révén az eksztázis is.

Az átalakulás vallási eredménye a korábban kezdetlegesen ember alakú istenképzet abszolúttá válása, az istenek határozott megkülönböztetése, és szerepük erőteljes hangsúlyozása.

Személytelen természeti démonokból hosszú folyamat eredményeképp emberi alakban kikristályosodott görög istenek végleges képének kialakítója.

 

A görög istenvilág

Az istenek családja, mint uralkodó dinasztia, környezetével valóságos isteni államot alkotott székhelyén az Olümposz hegy csúcsán.

A zeuszi istennemzedék:

Zeusz, aki megdöntötte atyja, Kronosz uralkodását és leverte ezeket az a titánokat, az istenek valódi egyeduralkodó királya.

Poszeidon lett a tengerek, Hadész, AZ alvilág ura.

A fenséges Zeusz a ragyogó ég és a vihar istene, istenek és emberek jóságos atyja, de villámával lesújtja a hatalmának ellenállókat.

Olyan helyi kultuszoknak istenalakjai vannak, mint az időjárás sé a hegyek istenei. A tehénszemű Héra Isten Zeusz nővére és felesége, a házasság őre.

Poszeidón eredetileg a Föld mélységeinek, a földrengéseknek az ura s a lovak és a lótenyésztés védőistene. Hádész pedig az alvilág s egyben a túlvilág királya, a halottak ura.

 

A többi isten többnyire Zeusz gyermekei közül került ki. A harcos szűz Athéna, vagy Pallasz Athéné, aki egyenesen Zeusz fejévől pattant ki a világra.

A messzelövő Apollón, a lant és a zene istene, a múzsák vezetője, a csalhatatlan jós, aki félelmetes nyilaival pusztulást küldhet az emberekre.

A szűzi vadásznő Artemisz Apollón ikertestvére, az érintetlen szabad természet úrnője, ám a szülés őrzője is, eredetileg anyaistennő.

Árész a viszálynak, a háborúnak a többi olümposzinál alacsonyabb rangú istene a dühödt, könyörtelen, őrjöngő harc megtestesítője.

A kovácsmesterség sánta istene Héphaisztosz. Ráadásul felesége Aphrodité, a szerelem istennője meg is csalja a daliás Árésszal.

Fontos istenek még a görög vallásban: a szőke hajú Déméter, a termékenység, főként a gabonatermés földanya-típusú istennője. Leánya Perszephoné, akit Hádész elrabol, hogy az alvilág királynéjává tegye. A bor és a mámor istene Dionüszosz, aki a sötét, kiismerhetetlen, irracionális szenvedélyek megtestesítője (az egyik legfontosabb isten).

A házi tűzhely mindenhol mélyen tisztelt védőistennője pedig Hesztia.

 

A klasszikus görög vallás

A helyi istenek antropomorf istenekké integrálódva az egész közösség viszonylag egységes isteneivé lettek Görögország-szerte. Az istenek emberszerűsége hozzásegítette a görögöket önmaguk megismerésének megtanulásához, a független emberi szellem kibontakozásához.

A vallásos és világi hagyomány ápolása, a filozófia és tudomány művelése nem a papság feladata lett, hanem laikusok – költők gondolkodók művelhették, szabadon kezelhették, fejleszthették.

A vallásnak nem voltak teológiai dogmái és szentségei, azt csak szokás és hagyomány szabályozta. A poliszoknak saját kultikus szokásaik voltak, saját istenekkel. A mítoszok helyi változatossága még nagyobb volt.

Például a görögök az emberölés szennyétől a népgyűlések előtt malacáldozat vérével tisztították meg magukat, és áhítatosan tisztelték Athéna és Aszklépiosz szent kígyóját.

A kultuszhelyek, a görög templomok az istenek lakóhelyei voltak. A templomok helye, környezete az ott tisztelt isten jellegéhez igazodott, a táj és a templom együttese az arra fogékonyak számára az istenség jelenlétét szolgálta.

Az áldozat volt a legfontosabb szertartás. Az áldozatot néha elégették, de inkább megosztva az istenekkel, velük közös, egyesítő lakomán elfogyasztották. 1-1 templomnak évente többnyire csak ünnepe volt, az áldozat mellett felvonulással, tánccal és énekléssel köszöntve az ünnepelt istent.

Az istenekkel a leggyakrabban a jóslásban érintkeztek, amikor nemcsak a jövőt tudakolták, hanem az istenek akaratát és vitás kérdések eldöntését is.

A jósdák igen tájékozottak voltak, és óvatosan, legtöbbször szándékosan kétértelműen fogalmaztak. Így tekintélyük sokáig megmaradt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ORPHEUSZ

Az orfikus költemények, a trák mágikus erejű dalnok Orpheusz nevéhez fűződik. Az új vallási kultusz, az elszegényedett parasztok hangulatának megfelelően, a másvilági remény elvét éltették. A misztikus beavatás nem az életre, nem erre a világra, hanem az elkövetkező életre, a halálra készít fel.

 

HOMÉROSZ

Az Iliász és az Odüsszeia a legendás Homérosz két eposza az életigenlés példája, az evilági élet örömeinek arisztokratikus hirdetése mellett szól az élet árnyoldalairól is.

 

HÉSZIDOSZ

Filozófiai okfejtéseket és erkölcsi megfontolásokat formázó műve az istenek születéséről és a világrend kialakulásáról.

 

A 7 BÖLCS

A világ rendjéről és benne az ember helyéről szóló evilági, földi magyarázatok keresése az addigi égi, vallási magyarázatokkal szemben. A átalakulási folyamat során eljutnak a mítosztól a logoszig (Héraklitosz), vagyis az ember alakú istenektől, az egyetemes az egyetemes természeti elvekig, az emberi észig. A törzsi vérbosszú és örökletes átkot felváltja az új, gazdasági erőszak, mely a pénz uralkodásának a formájában szelídebben fejezi ki a társadalmi viszonyokat.

A megváltozott szerepnek, az emberi képességek, tehetségek és teljesítmények elismerésének kifejeződése a 7 bölcs megkülönböztetése, akik mindig más és más összeállításban, 22en szerepelnek különböző névsorokban. Közülük 4-en mindig szerepelnek: a milétoszi Thalész, a priénéi Biasz, a mütilénéi hadvezér Pittakosz, és a kiváló erkölcsű, gazdag élettapasztalatú Szolón.

Tanácsaik cselekedeteikkel összhangban, jórészt azok tanulságaként születtek.

Ilyen bölcs mondások:

„Ismerd meg tenmagadat!

Ismerd meg a kellő időt!

Semmit se szertelenül, mindent meg kell fontolni!

Tarts mértéket!

Testünket, s lelkünket gondozni kell!

Ne járjon a nyelved elébb az eszednél!

Barátod ne rágalmazd, ellenséged ne dicsérgesd, mert annak nincs értelme!

Mondd boldognak azt, aki meghalt!”

A bejegyzés kategóriája: Történelem
Kiemelt szavak: Filozófia, Görög, Történelem.
Közvetlen link.