Alulról nézve

.

Ambrus Pál

    Baj van. Nagy baj van. Nincs már mit lenyúlni, elsikkasztani, ellopni, elprivatizálni. Nem maradt semmi. Mindezt mondom annak kapcsán, hogy véletlenül valamelyik délelőtt a Tv távirányítójának azt a gombját nyomtam meg, ahol az általam semmire sem becsült „tisztelt ház”-ból adtak közvetítést. Nem sokáig tudtam tekintetem a képernyőre szegezni, mert éreztem, hogy emelkedik a vérnyomásom. Meg amúgy is unom már őket, hiszen a „rendszer nem váltás” óta a nagy többség ott koptatja az ülőalkalmatosságot. Ismerősek. Nagyon sok mindent tudunk róluk, de azért még mindig ott vannak! S itt egy röpke gondolat suhant át az agyamon, mely szerint meg kellene változtatni a választási törvényt oly módon, hogy listán senki se kerüljön a Parlamentbe. Mindenki mérettessen meg a „választók” által, s csak azok kerüljenek be, akiket beszavaznak, mert a mostani törvény lehetőséget ad arra, hogy valaki egész életét e padsorok, s a folyosói ingyen büfé közti ingajáraton töltse le. Lehet ingyen enni, inni, pénzért az ülésteremben pihenni, ingyenújságot olvasni, már csak az éjszakai benti szállás nincs megoldva. Jó lenne talán valamelyik szárnyban szobákat kialakítani, s így a benti illetőnek nem kellene időnként elhagynia e patinás épületet annak okán, hogy a kinti, benzingőzzel és egyéb káros anyaggal szennyezett levegőt beszívja. Árt az egészségnek. Ezt az ötletet bátran le merem írni, mert a bent lévők közül senki sem olvas olyan sajtóterméket, melyben ez a kis írás megjelenik, s így aztán örömmel tölt el, hogy valamit legalább a benti „urak” és „hölgyek” nem tudnak ellopni.

    Visszatérve az említett közvetítésre. Az ország szeme láttára marakodnak. Egymás fejihez vágnak különböző törvényellenes dolgokat, repkednek a százmilliók és a milliárdok. Ki mit sikkasztott el, ki kinek juttatott komoly pénzeket, kinek nem jutott abból, amit kiszemelt magának. Előbb azt hittem, hogy ez csak színjáték, de az arcokat figyelve úgy láttam, hogy ez most már „vérre megy”, komolyan gondolják azt, amit ott mondanak. S akkor megdöbbentem. Ezek az emberek még mindig szabadlábon vannak? Ennyi disznóság után még mindig nem ért el hozzájuk a törtvény keze? Hát persze hogy nem, hiszen ők fogják a törvény kezét! Nincs pénz, elfogyott. A morzsákért marakodnak. S akkor belém nyilallt, hogy ezek az én pénzemen osztozkodnak! Azon a kis pénzen, amit verejtékes rabszolgamunkával hónapról-hónapra megteremtek családom életben tartására. Ebből is lopnak, mert abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy papíron kimutatható keresetem van. Olyan adótörvények által lopnak, amilyen sehol a világon nincs, mármint az ellopott összeg nagyságát illetően. Először is a keresetem 40%-át lenyúlják különböző levonások által. A maradékot átutalják valamilyen pénzintézethez, hogy fizetéskor ne szokjak rá a pénz számolgatására. Elég ha ők „nyálazgatják” a kötegeket, meg a pályaudvarokon egyre erőszakosabbá váló sötét bőrű valuta váltók. Mit keresnek itt? Miért nem toloncolják haza őket? Ezeket is az én pénzemből tartják el hónapokon, éveken keresztül? A napokban egy erdélyi ismerősöm, aki hazaköltözött a ’90-es években Magyarországra, hazahozta idős, 90 éves édesapját – aki nem lát, nem hall, s tüdőgyulladást kapott -, hogy itthon ápolja, mert odakint nincs már senkije. Lejárt az egy hónap, s szerette volna meghosszabbítani az itt tartózkodását. Hát mit mondjak, ennek kapcsán derült ki, hogy az ellopott magyar területen élő, magyar igazolvánnyal rendelkező, csak magyarul beszélő, magyar embernek, ahhoz hogy Magyarországon hosszabb ideig tartózkodjon, mint egy hónap, mennyiféle-fajta igazolást kell beszereznie, hogy ez megtörténjen. Nem beszélve ennek az anyagi vonzatairól (az iratok megszerzése, többszöri oda-visszautazás, mindenütt sorbaállás, ügyvéd fizetése, mert olyanok a jogszabályok, hogy azon egyszerű ember nem tud eligazodni, minden hivatal másképp nyilatkozik az ügyben stb.), hogy szerencsétlen ismerősöm az idegösszeroppanás határán van. Ugyanakkor az úgymond menekültek, ezek a sötétbőrű emberek már hónapok óta, nyugodtan itt sétálgatnak közöttünk a város főterén, gusztálgatva a magyar lányokat, fagyit nyalva, kólázgatva. Nem beszélve a rengeteg kínai és egyéb nációról, – akik már ingatlanokat is vásárolnak Magyarországon – azoknak ki és hogyan szerzi meg minden zökkenő nélkül, az évekig itt tartózkodás jogát? A magyar származású embernek pedig olyan jogi akadályokat telepítenek az útjába, hogy még az életkedve is elmejen attól a gondolattól, hogy a magyar állampolgárságot megszerezze. Ez már nem Magyarország? Egy jött-ment világcsavargónak több becsülete van, mint a csak magyarul beszélő, ellopott területeinken élő, s 80 év után is magát magyarnak valló embernek?

    De újra elkalandoztunk, a pénzecskémről van szó, melyet a lopás után mint fizetést megkapok. Mehetek vásárolni, mert a család életben tartására különböző dolgokra van szükség. S akkor megint egy adónak nevezett lopással találkozom, amit úgy neveznek ÁFA. Magyarra fordítva Általános Forgalmi Adó, ami azt jelenti, hogy 10%-tól 25%-ig megterhelik az általam vásárolt termékek fogyasztói árát. Ez átlagban 17,5 %-ot jelent, amit a maradék kis fizetésemből újra ellopnak, mert én olyan termékeket vagyok kénytelen, mint kisember vásárolni, melyeknek az ÁFA-ját nem tudom visszaigényelni. Megint elloptak 17,5 %-ot. Mindent összegezve: a keservesen megkeresett fizetésem több mint felét ellopják tőlem, hogy odabent az így összelopkodott milliárdokat nagy kegyesen osztogathassák, fosztogathassák. S hogy mennyire nagy baj van – mint azt a fentiekben írtam – már csak ez a pénz folyik be az államkasszába. Nincs semmink, mert mindent a privatizációnak nevezett lopássorozat kapcsán eltulajdonítottak, majd külföldieknek eladtak. Őket, a milliomosokat, milliárdosokat nem sújtják holmiféle adótörvények, mert fizetve adótanácsadót, olyan adóbevallást készítenek, amilyet csak akarnak. Leírhatják adójukból a gépkocsihasználatot, az étteremben való étkezést, lakodalmat vállalati munkaebédnek minősítve, sőt a szállodai szobahasználatot is, az ügyeletes kedveskével együtt. Mindez persze nem lenne baj, a pórnép elnézné nekik ezeket a kisiklásokat, ha valamit az ő érdekében is tennének. Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy semmire sem képesek az itt élő, s az őket eltartó milliók életkedvének javítása érdekében. Maradnak soha nem teljesített hazugságaik, amik csak arra jók, hogy 4 évenként a választási cirkusz keretében még a családokat is megosszák, feleséget férje, s férjet felesége ellen uszítva.

    A mostani hatalmon lévők, az elvtársak, a 40 éves hatalom birtoklása után, sőt a „rendszer nem váltás” óta a második ciklusban kormányozva, még mindig nem szereztek annyi tapasztalatot (pedig a szlogenjük, hogy ők szakértői kormányt alakítanak!), hogy el tudjanak vezetni egy országot. Az előbbi negyven év a vörös ködben telt el, s mint irányítottak, szakmai gyakorlatuk nem vetekedett egy kezdő inas szakmai szintjével.  (Pardon valamiben azért szakértők, mégpedig olyan „nagyok”, melyre a világon talán csak egyedül ők voltak képesek: 10 millió ember szeme láttára elloptak egy egész országot úgy, hogy a meglopottak egy lépést sem tettek saját vagyonuk megvédése érdekében!) Most miután a vörös ködbe némi kék vegyült, nem csoda, hogy nem látnak ki belőle. Ködoszlatónak – a múlt ciklusukba – előre küldtek egy Bokros nevezetű illetőt, aki egy csomagjáról szerzett hírnevet, mely csomagot a magyar népnek ajándékozva nyögtük annak terheit évekig mi, alulról szemlélődők. Az illetőről évek óta nem hallani, eldugták valami jól fizető banki állásba, valamint a csomagjáért is megkapta az illetékesektől a fizetségét, s ha a bajszát levágta, a kutya sem fogja ennyi idő elteltével felismerni. S most megint mit hallok valamelyik nap, a rádió este tíz órás híreiben. Még el sem telt egy év az elvtársak újbóli megválasztása után, főnökük valami D-209-es ügynök máris bejelentette, hogy lehet, hogy csomagolnak. Na nem ők (pedig ennek a megalázott, sárba tiport népnek az lenne a legnagyobb szerencséje, ha szépen, csendben csomagolnának, s mennének oda, ahova én gondolom), hanem – mivel a fentiek szerint fogyóban van a pénz – valami újabb csomagon jár az eszük. Komolyan mondom, ezek valami csomagolástechnikai gyárba járnak szemináriumra (mivel a régi már megszűnt, vagy csak tagadják) az utóbbi tizenkét esztendőben, hogy állandóan csak csomagolni akarnak. Sajnos a csomagkészítésnél még nagyobb fába kívánják vágni fejszéjüket. Alkotmányt akarnak módosítani. A fenti szakértelmet figyelembe véve ez hatalmas vészt jelent nekünk, alulról nézelődőknek. Az indok, hogy Európához akarunk (mármint ők) csatlakozni, állítólag jövőre. Csak azt nem értem, hogy miért éppen jövőre, hiszen már a „rendszer nem váltás” óta ezt szajkózzák, s azóta tizenkét év telt el, s ez a fránya EU még mindig nem vett fel bennünket. Viszont ez az Európa Unió (vagy divatos szóval szabadon: eupunió, a Na és! kormányzása idejéről) mindig jól jött az éppen hatalmon lévőknek, mert minden problémát rá lehetett kenni. Most gyorsítanak (mert elfogyott a pénz), s jövőre már népszavazást is akarnak tartani a belépéssel kapcsolatban, megígérve a népnek, hogy onnan aztán kapunk annyi pénzt, hogy mindenre fog jutni, legalábbis ezt mondta a jelenlegi főelvtárs. A baj csak az, hogy ott is Parlament működik, ahol ugye szokásban van a lopás. Ott is lopnak. S az ottani lopás után maradt, s abból nekünk juttatott pénzből szerintem, a nép megint nem fog látni semmit, hiszen arról sem hallottam, hogy a fenti elvtárs és bandája valamit is visszajuttatott volna 50 év alatt összelopkodott vagyonából. De ha mégis sikerülne a csatlakozás (sajnos nem az elkábított magyar nép fogja ezt népszavazással megakadályozni), nekem már csak egy szerény kérdésem lenne ezzel kapcsolatban. Mégpedig az, hogy mi lesz az én kis fizetésemmel, amely az uniós átlag ötöd részét sem éri el?     

Békéscsaba 2002.10.24.