Bent vagyunk, de minek!

.

Ambrus Pál

     Valamelyik nap munkától megfáradva idejében ágyba bújtam, hogy az éjszaka folyamán kipihenjem az aznapi fáradalmakat. Nem is fizikai fáradtság volt ez, hanem idegi, mert a „rendszer elsikkasztás” óta a mindenkori hatalom, és a munkahelyi vezetés gondoskodik arról, hogy az átlag magyar idegei állandóan a stressz állapotában legyenek. Egyszer csak felriadtam, s álomittasan megdöbbenve körülnéztem a sötétben. Talán visszajöttek az oroszok? – volt az első gondolatom. Odakintről fegyverropogás zaja hallatszott, s csak egy kis ideig való hallgatózás után jöttem rá arra, hogy ez a zaj a mostanában szokásos tűzijáték hangja. Valakik nagyon ünnepeltek, mert tíz percig tartott a ricsaj. Miután vége lett, a fal felé fordultam, s megpróbáltam újra álomba szenderülni, de most meg a szomszéd kutyája az öreg Fickó zendített rá, miután ő nagyon haragszik a tűzijáték által keltett durranásokra, mert a szomszéd utcai ügyeletes milliomos, minden családi ünnepséget megragad arra, hogy piromániás szenvedélyét kiélje. Nem tudom, nem kell-e ehhez a Tűzoltóságtól engedélyt kérni? S akkor, mint a villám csapot belém! Most már nem vagyunk itt egyedül Európa közepén anyátlanul! Magukhoz öleltek bennünket a vezetőink által úgy ajnározott nyugati szomszédaink, bevettek bennünket az Európai Uniónak nevezett cirkuszba! Itt a Kánaán! Erre várt mindenki évek óta! Na de félre a lelkesedéssel, ez a cirkusz nem porondmesternek szerződtetett bennünket! Arra vannak ők elegen. Jók leszünk mi a porond, vagy az állatok piszkának takarítására. Hát ezért volt a városháza előtt ez a tűzijáték. Végre, az évekig tartó várakozás után bent vagyunk, megszűnt a bizonytalanság, hogy kellünk-e nekik? Kellünk…

 

    Némelyek nagyon örültek, annyira, hogy elfelejtkeztek arról, hogy ők melyik néphez tartoznak. Gondolok itt azokra a határőrökre, akik az átkelőhelyen minden magyar jelképet eltakarítottak az „határtalan” ünneplés közepette, nem hagyva meg mást, csak a kék sárgacsillagos zászlót. Meggyalázták a magyar jelképeket, amely felér egy hazaárulással. Tudjuk, hogy régebben mi járt a hazaárulásért. Most még egy szigorú ejnye-bejnyét sem hallottunk hivatalos részről, nem úgy, mint annak idején egy bizonyos zászló elégetése után, a hetekig tartó csámcsogást a médiában, és a bírósági hajcihőt. Üzenem azoknak az illetékeseknek, akik a határokon ezt elrendelték, hogy most már szabad az út, mehetnek ahová akarnak, nem kell nekik útlevél, ha nem tetszik nekik itt a bőgatyás magyari emberek között! Viszont nagyon meglepődtem, amikor reggel munkába menet a megpillantottam a sarki „asszonyszomorító” homlokzatán a kék zászlót, melyet „magyar testvére” társaságában vígan lengetett a májusi pajkos szellő. Nem tudtam, hogy a búfelejtők is állami intézmények lettek! Nagyot változott a világ!

 

    Most hogy bekerültünk, szavaznunk is kell megint arra a 24 képviselőre, akik majd bennünket fognak eláztatni az EU-s képviselőházban a magukkal vitt sógorral, komával, jóbaráttal összefogva, akik majd „szakmai tanácsaikat” fogják jó pénzért megosztani hálából, a beszavazott képviselőkkel. Apropó szavazás. Külföldön is lehet rájuk szavazni, ami minden egyes szavazatnál a magyar adófizetők pénzéből ismét több mint négyszázezer Ft-ba fog kerülni, a kint szavazni óhajtók ilyen irányú kívánságainak teljesítésére. Már többször felvetettem, nem kellene-e megváltoztatni a választási törvényeket?

 

    A kisebbik kormánypártnál a listán Budapest korlátlan ura az első helyezett. Megkérdezte tőle egy sztár újságíró a rádióban, hogy ha bekerül az EU parlamentjébe lemond-e a polgármesteri címéről. Nem fogják eltalálni. Ennek az embernek ez eszébe se jutott, szereti halmozni a pozíciókat, mert mint kiderült, már így is több napot tölt külföldön, mert különböző európai bizottságoknak is tagja. Én úgy vélem, ha valamit jól és lelkiismeretesen, minden elvárásnak megfelelően akarok ellátni, akkor elég egy pozíció, s még akkor sem biztos, hogy mindenben meg tudok felelni. Úgy látszik nálunk zsenik, mondhatni szuper emberek irányítják a politikai életet, mert a budapesti főpolgármester esete nem ám egyedi eset. Ott fönn mindenki minimum három pozíciót bitorol, nem beszélve a családtagjaik által vezetett sikeres vállalkozásokról. S hogy milyen szuperzsenik ezek az emberek, egy jellemző példa a főpolgármesterre, aki kocsijával megállt az általa vezetett városban egy jókora kátyú előtt, s az autósokkal karöltve önfeledt dudálásba kezdett, így kürtölte világgá, hogy ő is mennyire egyetért a felháborodott autósokkal. Ilyen hatalmas intelligencia láttán kérve kérem ne vállaljon több pozíciót, sőt pihenésként javaslom, mondjon le még a többi tisztségéről is, hiszen egy évtizedes uralkodás után már úgyis annyira megfáradt, és nem utolsó sorban megtollasodott, hogy az ükunokájának sem lesz majd gondja a betevő falatra.

 

    S hogy mennyire szeretnek bennünket a befogadók! Itt járt tőlük egy forgatócsoport, s a legnagyobb magyarországi kisebbség putrijait – ha szabad még így kifejeznem magam – lefilmezték, s odaát minden lehetséges csatornán levetítették, mondván ilyenek a magyarok, vigyázzatok velük! Hát vigyáznak is! Most derült ki hogy magyar nem vállalhat munkát náluk. Tehát nem mehetünk hozzájuk „meggazdagodni”, maradjunk csak itthon, hiszen nemsokára úgyis ide telepítik gyáraikat, üzemeiket, itt kell az olcsó munkaerő, a lelkiismeretes magyar munkavállaló. De hát nekünk éveken keresztül azt mondták az illetékesek, hogy mehetünk oda munkát vállalni, s ezért jó nekünk az Európai Unió! Már ott tartok, hogy várom azt a pillanatot, amikor igazmondáson kapom drága, jó, szeretet politikusainkat. Ezt szeretném megélni, de ha rajtuk fog múlni azt hiszem örök életű leszek. Az adócsökkentés ígérete helyet kaptunk megint egy kis áremelést. Felemelték a cukor árát, miután nincs hazai cukoriparunk, mert évekkel ezelőtt még az írmagját is kiirtották a cukorgyáraknak, hogy ne foglaljanak olyan nagy területet, kell a bevásárló központoknak, hiszen itthon nem termelni, hanem vásárolni kell! Csak kérdem, miből fogunk vásárolni? Ja és a benzin is. Milyen jó is ez a kormány! Felemelte a benzin árát 6 Ft-tal, de másnap 2 Ft-tal csökkentette! Hülyének nézik az embert. Miért nem lehetett azt mondani, hogy 4 Ft-tal emelkedik a benzin ára és slussz. Ha eddig senki sem emelte fel szavát ezért a szabadrablásért, szerintem ezután sem fogja, a MOL pedig termelheti tovább 100 milliárdos nagyságrendű nyereségét, a kutya sem fog törődni vele!

 

    Megint csalódtam a sógorokban. A belépés után azonnal lezárták a sertésexportunk előtt határaikat, mondván a magyar sertések vírusokkal fertőződtek. Na de ilyet! S ez ellen senki sem tiltakozott vagy ellenlépést nem tett az illetékesek közül! Jó példája ez annak, hogy mindenki belénk törölheti a lábát, köszönve vezetőink szolgalelkűségét a nyugatiak irányába. Mikor hagyják már abba a hátsó fertály fényesítését, nincs gerincük? Nincs, gerinctelenek, főleg ha saját érdekeikről van szó. A nyugatiak pedig azt gondolhatják, hogy minden magyar ilyen! Szégyellem magam, s el vagyok keseredve ennyi mocsok láttán, s felmerül megint bennem az a gondolat, hogy kellett-e nekünk ez az Európai Unió? Annyira kellett, mint ablakos tótnak a hanyatt esés! Mert mi derült ki már megint. Ezelőtt három évvel az illetékesek azt nyilatkozták, hogy 12 év kell a nyugathoz való felzárkózásunkhoz, viszont most hallottam a rádióban megint egy illetékestől, hogy a felzárkózásunkhoz minimum 15 év kell. Tehát hat évvel emelkedett felzárkózásunk ideje! Én ezt még mindig kevésnek érzem, mert abból az 500 ezer családból, aki hitelt vett fel lakásépítésre, vagy vásárlásra 100 ezer nem tudja hitelét törleszteni, s ugyanennyi család nem tudja fizetni a közüzemi számlákat sem. Mi lesz akkor itt 15 év múlva?

 

    A fiatalok az ország másik részébe mennek munkát vállalni, s ha letelik a 200 munkával eltöltött napjuk, felmondanak nekik, hogy ne kelljen végkielégítést fizetni, de már el is helyezik őket ugyanannak a cégnek a leányvállalatánál, ahol szintén 200 nap után visszakerülhetnek az eredeti vállalathoz. Mi van itt?! Ez egy őrületes körfogás, melyben a fiatalok nem tudnak egzisztenciát teremteni, felélik keresetüket albérlet és koszt formájában, s még szórakozni sincs idejük. Ugyanakkor az állami vállaltok vezetői, tanácsadói két éves munka után több tízmillió Ft-ot vesznek fel végkielégítésként! Mi van itt?! Megmondom. Liberalizmus, demokrácia, szabadrablás, amit egy ismerősöm így fogalmazott meg: democsokrácia! És ha jobban szétnézünk a „régi” EU tagok háza táján, akkor azt tapasztaljuk, hogy náluk sem fenékig tejfel az élet. És akkor sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy nincs semmi vész – mert könnyebb rombolni, mint építkezni -, nem mi fogunk 15 év múlva felemelkedni hozzájuk, hanem ők fognak lesüllyedni ezen idő alatt hozzánk… Mi vár még rád te csodálatos Európa?!

 

 

 

Békéscsaba 2004.04.25.