Kína.

Közös HUN HAN Magyar múlt

A mai globális világ lassan felemészti a számunkra érinthetetlennek, vélt távolba vesző országokat, hatalmas népeket, így a Kínai embert is.

Az Interneten böngészés közben az érdeklődő elolvashatja még a Kínai nyelven írt oldalakat is. Az ott élő emberek gondolkodásmódjában megjelenő változás szembetűnő még azok számára is, aki eddig nem ismerte a Kínai embert. Nem vagyok abban biztos, hogy egy olyan történelmi múlttal rendelkező népnek mind a Kínai szüksége van a nyugati kultúrák, terjesztésére, majmolására. Nem kell több mind száz év, és ha a Kínai kormány nem változtat a politikáján, akkor a terjedő tőke, a globalista, liberalizmus, a saját filozófiájával, a halivudi, agymosással eltörli, kisajátítja ennek a hatalmas népnek a múltját is. A saját történelmünkből tudjuk, egy kommunizmust megszenvedett nép, nem tud ellen állni a csábításnak, hajlamos, a megtévesztéseket elhinni. A Pekingi olimpia szellemének továbbvitele egyre jobban elszakítja a kínai népcsoportokat, etnikumokat egymástól, ez belső feszültségek, konfliktusokat teremtenek. A globális felmelegedés után baktató állami politika nem tud megbirkózni a saját népének a szenvedéseivel, a fellazítás politikája által elvárt életszínvonal emelkedések a viszályára fordulnak, a nép szenvedését, ami eleinte csak a növekedés stagnálása lesz, csak erőszakkal tudják és fogják megoldani. Ezt az erőszakot a nyugat a bevált cionista eszközeit alkalmazva, kihasználva megosztja, és tovább mélyíti a belső feszültséget a globális, gazdasági és környezeti válságot. Tulajdonképpen ez a folyamat egy időre el fogja hárítani, de legalább száz évre lelassítja az USA és az EU gazdaság végleges összeomlását. Örülhetnénk ennek, akkor, ha nem tudnánk azt, hogy „Aki szabályozza a múltat, az fogja szabályozni a jövőt. Aki szabályozza a jelent, az szabályozza a múltat.” Ebből a veremből mi magyarok már nem igen kerülünk ki, feloldódunk, az Izraeli származású bank csoportokat irányító, multinacionális, világban. De amíg magyar ember él addig az hisz és remél, minden lehetőséget megragad ahhoz, hogy átlendítse a magyarságot ezen a globális minden népet érintő kataklizmán. Meglepődve tapasztaltam a Kínai Web oldalak böngészése közben, hogy rengeteg helyen foglalkoznak a Magyar nép eredetével, a magyar emberrel, Magyarországgal. Persze egy ilyen nagy népnél ez nem meglepő, de annál jobban meglepődtem azon, hogy vitáznak egyes fórumokon a magyarság eredetéről, jobban védik az Ősi örökségünket mind mi, mind a Magyar hivatalos tudományos világ. A Kínai nép emlékezetében a Han faj őse a magyar, a magyarokból alakultak ki a Hanok és a Hunok. Érdekesnek találom, egész addig amíg a nyugati kultúra nem fertőzte meg a „tudásával” a kínai embert, addig ez egy átlag kínai, tibeti számára nem volt kérdés. A jelenlegi vitát is a kiterjedt nyugati szemét, amit hivatalos történészeink alátámasztanak, okozza. Ahol nem értenek egyet a Magyar – Hun – Han folytonossággal ott mindig a hivatalos nyugat európai, elsősorban magyar állam által pénzelt történészekre, tudósokra hivatkoznak. A következő fejezetben a fentiek figyelembevételével szeretném elmondani az Ujgurok emlékezetében élő Kínai birodalmi mesét.

A harmadik Ujgur birodalom Kína.

Kína a mai történelemben elismert egyik legősibb civilizáció. Mégis a Han Kínai civilizáció mintegy öt hat ezer évre vezethető vissza. A közhiedelem szerint a nyugati kultúrákban, a Kínai ember egy saját civilizációt alakított ki. Persze ez nem igaz. De mi volt régebben?  Az Ie. 18000 éves Ujgur birodalmi területhez szorosan hozzá tartozott a mai Kína területe is. A kínai ember két népcsoportból alakult ki, ez a későbbiek során kialakult Mongol férfi és az árja fajta MU (későbbiekben, HU földről származó nő. A mongolok az Ujgur birodalom részét alkották a birodalom Észak keleti területein éltek, alacsonyabb kasztokba tartozó sárga bőrű ujgurok voltak. Az Árja népek az előző részekbe említett sárga tenger partvidékéről nyomultak észak nyugati irányba. Így találkoztak a Sárga folyó völgyében. Ezekben az időkben a széles kőrben házasodtak az Ujgur Mongol eredetű fajok a birodalom területén a fehér bőrű emberekkel. Ujgur régi mondás volt, hogy „Mongol férfi és a fehér felesége a legszebb vadak” Az Ujgurok nem győzik hangsúlyozni, hogy ezekben az évezredekben, a birodalomban és a birodalmi népek között ellenségeskedés, háborúskodás nem létezett. A kegyetlenség ismeretlen volt az Ujgur birodalmakban. A Sárga mongolok sokkal alacsonyabb szinten helyezkedtek el a társadalomban elsősorban ők voltak a dolgozó réteg. A nemesnek számító fehér bőrűekkel történő árja házasságokból sok modern kínai született Ők voltak a Han kínaiak Ősei. Az Ujgurok szigoru oktatásban részesítették azoknak a a családoknak a gyermekeit akik ezekből a vegyes családokból származnak.  Az Ujgur civilizáció adta a Kínai embernek az apját. A Taoista templomok a jelenlegi Kínában rengeteg olyan dokumentumot tartalmaznak ami ezt az történeti származást bizonyítja. Több kínai tudós is megerősítette ezt. Egy másik széles körben ismert legenda a Han Kínaiak között így szól: „A Kínaiak nem mindig éltek Ázsiában, jöttek egy távoli földről, amely a Napkeltének a túlsó oldalán fekszik.”

Az Ősi Hun ember kialakulása is erre az időszakra esik. Két jellegzetességét lehet megtalálni az Ősi Ujgur és Kínai mondákban. Az egyik a Magari (magyar ) Kárpát medencéből származó férfiember és az Árja fehérbőrű Nő keveredése. Az Ősi Ujgur lakosságnak ez a rétege volt a legfelső legműveltebb, tudományos és társadalmi vezető csoportja. Mai ásatások bizonyítják azt a tényt, hogy a Külső Mongóliában feltárt HUN Ősi sírban fekvő Vezér, Szőke és kékszemű volt. A Hun emberek tömegét a már vegyes Ujgur lakóság és a Magyarok keveredése adta. Az Ujgur birodalom katasztrófa utáni népei között igen nagy létszámban megjelent az Un. Nyugati Ujgur, aki az árja népek és az Ujgurok keveredéséből alakult ki.

Ezeket az állításokat támasztják alá napjaink Kínai kutatásai melyek Közös HUN – Kínai ősről tesznek említést. A Kínai kutatók szerint a Kínaiak is a Hszia állambeli népből származnak. Ezt a népet tartják az Ős kínai források a HUN nép ősének. Talán ez az oka annak a fellángolásnak ami a kínai portálokon egyre inkább előfordul, melyeken a HUN Han Magyar kapcsolatokat elemzik. A Magyar tudományos körök, talán pozícióféltés, talán nemzetiségi, vagy anyagi esetleg identitásbeli megfontolásból nem akarják észrevenni, ezeket a tényeket. A mai napig elítélik, lefasisztázzák azokat az embereket, akik igyekeznek a magyarság múltját kicsit szebb színbe, esetleg a valóság színében beállítani.

2009 december
Kromek Pál

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .