deviancia

Címszó: deviancia

Röviden: másság.

Ez a szó is a nemszeretem szavak közé tartozik.

Pld. buzi, hitehagyott, nemzetáruló, polgárpukkasztó…

Hosszabban: a társadalom tömeges, magatartás normáitól, viselkedésétől, szokásaitól, való jelentős, eltérés, elsősorban a társadalom többsége által elítélt, vagy egy célcsoportot megcélzó, magára figyelmet felhívó, a többségi szokásokat, tradíciókat bomlasztó emberi közeledés, életforma, megjelenés, stb.  A másságot a többség megbélyegzi. Ez a másságot kifejező név, ami esetenként a másságra jellemző gúnynév, a nyelvünkben midig jelen volt, és lesz.

Megjegyzem: az a társadalom, ami ezeket a magatartásformákat befogadja, és nem utasítja, el rövid idő alatt leépül, megszűnik, létezni.

A nyelvújítóink nyomdokain lépkedő körök, igyekeznek nyelvünkbe minél több idegen és mesterségesen megteremtett szót bevonni. Minden mesterségesen megteremtett szó, amire egyesek szerint nincs megfelelő szavunk, igyekeznek, a nyelvünk lekicsinylésére, eljelentéktelenítésére(!), használni. Ez a folyamat a tudósaink olyan irányú törekvése melynek során a magyarság Ős eredetét a létét a jogát kérdőjelezik meg.

Ne vegyünk róla tudomást, használjuk helyette a „másság” szót.

Még mindig van lehetőségünk ezt a szót is bővíteni, ha nem pontosan fejezi ki mondanivalónkat. Egy ilyen fajta szóhasználatot a gyerekeink diploma nélkül is megértenek.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .