Gyurcsány

A HÍR TV egyik kora délutáni híradásában értesültem arról, hogy az ellenzék legfontosabb csatornája közvetíti a Gyurcsány beszédet. Gondoltam, ha Ők, akkor én is végig nézem. Megtettem. Miközben beszélt végigkapcsolgattam, kik is közvetítik. A HIR TV mellett, az ATV természetesen sugározta.

Hát az igazat leírva elérzékenyültem, olyan szép emlékeket idézett bennem ez a beszéd. Talán még a könnyeim is folytak volna, ha nem szégyellem magam, a korom miatt. A fiatalságomra emlékezetett ez a beszéd, azokra a szép KISz es, közösségi összejövetelekre, ahol egy egész birodalmat vezetett meg ez az altató, érzelgős stílus.

Mindig rajongója voltam a SciFi-nek, a Dűne című könyv egyes képeit jutatta eszembe, Gyurcsány. A könyvben azt tanítják a kékszeműeknek (bár nem biztos, hogy kék, lehet, hogy sárga szeműek), hogy kell csúsztatni úgy, hogy a hernyó azt ne hallja meg, aztán hogy lehet, a csúsztatások után az óriás kukac hátára pattanni azt meglovagolni, irányítani és az általa őrzött kincset, a fűszert megkaparintani.

Ez a beszéd a politikai botrányoktól erkölcsileg és, lelkileg legyengült emberek egy sajátos, pártbűvöletben élő csoportjára épít. Csak tömeg az nincs, mert, ahogy a példa mutatja, demokratikus módon, még a sajátjaikat is tovább bomlasztja, megosztja. Ez az érzelgős hangulat, a társadalmi rettegés, a félelem, a megosztás, fokozása hatja át ezt a beszédet. Gyerekkorom plébánosa, nem volt ilyen érzelgős.

A beszéd elején megpróbálta leszögezni, a demokratikus karta célját, és az ebből adódó felelősségét, feladatát. Ezeket a szavakat hallgatva döbbentem rá, hogy itt van az alapvető hiba a csúsztatások alapja.

Mi is ezzel a bajom. Azt mondja az elején:

A Demokratikus karta a Harmadik Magyar Köztársaság legnemesebb jegyében jött létre. A kartában azok tömörültek, akiknek szent az emberi méltóság, a szabadság és a demokrácia oltalma. A Karta hazafiassága a progresszív nemzeti hagyományok tiszteletén, a nyugatos polgárosodás igenlésén, az Európai kultúrák és civilizációkba beágyazódása révén.

Mi is a z a Harmadik Magyar Köztársaság?  Egy nem hivatalos kifejezés, de jól hangzik, szokták azt is mondani, a szép új világ, ez sem hivatalos, de ugyanazok ígérték, akik Önkényesen a hivatalos elnevezésétől függetlenül keresztelgetik a már 20 éves „átmeneti” magyar államformát.

Csúsztatás, ez egy volt miniszterelnök szájában, de az biztos, hogy nem az igazság közlése. Csúsztatás, ez első pár szóban, a hallgatóság figyelmének átváltása készpénzre! Nem én nem mondom, hogy itt kezdődik a hazugság, én azt mondom, hogy olyan szónoki szóhasználat ez, ami megtévesztésre alkalmas.

Miniszterelnök úr! Ha azért a demokráciáért alakult a Karta, amit az elmúlt húsz évben próbálgattak, akkor ez egy eltévedt csapat. Erre kifejezetten nincs szükségünk.

Sajnálom azokat a korban hozzám közel álló honfitársaimat, akik ott ültek. Láttam, a veszteségtől fájdalommal teli arcukat, amiből még tükröződik a Párttaggyűlések, hangulata.

Sokáig hittem én is ennek a megtévesztésnek, talán jobban is a kelleténél. Így utólag látva, immár az elmúlt hatvan évet, azt mondom, ez is egy hit volt. A Kommunizmusba vetett hit. Ezt a hitet rúgták fel, árulták el, először azok a magukat reform kommunistáknak nevező, Demokráciát hirdető, már feltörekvő új kapitalisták, akik, Önhöz hasonlóak. Szerencsére, belőlem 89-ben kilépett a párt, vele együtt ez az elvakult hit is. Látom, hogy a mai társadalom legnagyobb hátramozdítói a  „Rendszerváltást bonyolító”, volt hazug, előző rendszert eláruló kommunisták. Aki egy rendszert elárul az a másikat is képes, szokták mondani. Ezek az emberek, csak a saját érdekeiket előtérbe helyezve, megtévesztik, majd lerabolják, a nemzetet. A zsákmányon cinkosként osztoznak, vagy jobb esetben csak ő szerintük, őket megillető fizetésért eladva magukat, közreműködve, újra meg újra elárulják azokat, akiket képviselniük kellene. Ezért az illegális, netán legális, jövedelemért elmondják, hogy egyre rosszabb. És a ciklus kezdődik, előröl, esetleg más színekkel.

Álnoknak tartom ezt a beszédet, a lényeget megtévesztően eldugni egy demokratikusnak nevezett szervezet mögé, és papolni mellette. Talán a szó lejáratása miatt ma már felháborít az a Görög öregasszony, a TV reklámban, aki azt mondja, rossz magyarsággal, – adtunk nektek Demokráciát -!  Hát, ha ez a demokrácia, amit Önök képviselnek, akkor már nagyon meggyűlölöm az összes Görögöt, az öregasszonnyal együtt.

Sajnálom azokat, akik ott ültek, mert mindezt megélni, rendkívül nehéz lehet. Ők nagy valószínűséggel már nem kerülnek ki az Önhöz hasonló emberek hálójából.

Mit is mondott az első mondataiban: A kartában azok tömörültek, akiknek szent az emberi méltóság, a szabadság és a demokrácia oltalma. Emberi méltóság?

Kinek a méltóságáról beszélünk?

aki: Offshore céget alapít, vagy  aki lassan fél életen át munkát keres, és nem dolgozhat?

aki: Állampénzen, elalszik a parlamentben, vagy aki a túlélésért az utcára kényszerül és koldul.

aki: Milliókért celeb műsorokat vezet, vagy aki fillérekért röhögteti magát a Mónika sóban.

Ezt sorolhatnám, de nem teszem. Csak emlékeztetem, ilyen még az Átkosban sem volt!

Ez nem pénzkérdés,

Ez az Ön Demokráciája!

Ez az Ön Emberi Méltósága!

Ez az Ön Szentsége!

Nem a magyaroké!

Hogy is folytatta? A Karta hazafiassága a progresszív nemzeti hagyományok tiszteletén, a nyugatos polgárosodás igenlésén, az Európai kultúrák és civilizációkba beágyazódása révén.

Elég öreg és műveletlen vagyok ahhoz, hogy elfogadjam azokat a szónoki kifejezéseket, szófordulatokat, melyek a fogalmakat kitalálják, átalakítják, hasonlítják, nem az eredeti jelentésének megfelelően használják. Elítélem, és minden alkalommal leleplezem, azt a feltűnő, megnyerő, ragyogó, stílusban kifényezett beszédet, mellyel megtévesztik a hallgatóságot. (Mondhattam volna retorikát is, de az nem az én szóhasználatom.)

Milyenek is azok a Progresszív nemzeti hagyományok? A fejlődést már szégyen kimondani helyette? Mert kapásból tudja mindenki, hogy nem igaz? Az snassz! Vagy talán ismét a megtévesztés egyik formájáról beszélünk?

Fejlődik a nemzeti kultúránk, a hagyományaink? Vagy csak mindezek tisztelete? Nem mindegy, de sajnos hivatalnokaink, még az helyett is, az idegen népek kultúráját protezsálják.  A hazafiságról nem is beszélek, mert elragadtatnám magam, azt eltapossák, kiirtják, elhazudják, pénzt és energiát nem kímélve.

Lehet, hogy Önnek az a célja, hogy a Magyarság és kultúrája oldódjon fel az európai civilizációkba, de ez a nemzetromboló gondolat Szlovákiában, Romániában, vagy Szerbiában -a saját valós vagy vélt kultúrájuk beágyazása, más kultúrákba, helyette egy nemzetidegen kultúra átvétele, hazaárulással érne fel. Az Angoloknak, a Franciáknak, a Spanyoloknak véletlenül sem jut eszükbe, hisz tudják, Ön és társai oda vezeti a Magyar népet, diplomás cselédnek.

Tudja miniszterelnök Úr ezeket a gondolatokat, amit Ön közvetít a Magyar Nemzet nyolcvan százaléka kapásból megcáfolja, esetleg nem beszél róla, és ezt Ön mégsem veszi észre.

Ha már ennél a fogalomnál tartunk, javasolom, mondogassa magának:

Magyar Nemzet.

Magyar nemzett.

Talán nem reménytelen, és ha sokat gyakorol, előbb utóbb megérti a radikálisokat, rájön, hogy mi vezeti őket.

Nem folytatom, mert hova is vezetne, ha véleményemmel túljutnák az első három mondatán.

5 thoughts on “Gyurcsány

  1. Visszajelzés: Gyurcsány értékel | Rajtmester

  2. Hosszasan nézegetem a tapsoló,lelkes rajongókat.Közöttük vannak azok a kortársaim, akiknek volt ugyan munkahelyük, de helyettük nekem kellett dolgozni.Néha elvégeztek egy-egy Marxista tanfolyamot,és változatlanul nem vettek részt a termelő munkában.Érdekes módon valami véletlen folytán(vagy nem) mégis nekik van jól kiemelt nyugdíjuk!Na ezt tapsolják ők vissza! A csordaszellemet, „hogy majd egyszer kérünk valamit magától Pelikán elvtárs”,és akkor elvárjuk hogy azt megtegye!Egy életen keresztül elhitték,hogy felettük egy védőernyő lebeg,és őket baj ne érheti, mert a „PÁRT” mögöttük van,és segít a bajban.Szánalmas figurák! Ők már nem változnak,csak kihalnak mint a dínosaurusok!

  3. Gratula ezért a bejegyzésért! Néztem én is egy ideig, de aztán egészségügyi okoból félbeszakitottam. Kezdett ártani a vérnyomásomnak, amúgy is magas … Amúgy fel nem birom fogni, hogy még mindig van, aki hisz és tapsol neki … Ifjabb koromban azt tanitották a szüleim, hogy tiszteljem az időseket, mert azok már sokat megéltek, sokat tapasztaltak és bölcsek. Na most, vagy a szüleim tudták ezt rosszul, vagy az idősek változtak meg azóta …

    (Hmmm … most vagy nem tudok kommentet irni, vagy moderálásra vár 🙂 )

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .