Az Ocsú és a Búza
Olyan világban élem életem rám mért maradék idejét, amikor, egyre inkább kiderül a Jó és a Rossz, a Fehér és Fekete, által létrehozott kontraszt, egyre jobban meg lehet különböztetni, hogy mi a jó és mi a rossz. Naponta bukkannak elő a rosszba hajló könyörtelen erejű megnyilvánulások, egyre bátrabb nyilvánvalóbb és elkülöníthetőbb a Jó.
A ma társadalmak cinikus, liberális szerkezete, nyíltan taszítja, a mélybe azokat a rétegeket, akik hajlamosak a rossz követésére. Egyre bátrabban, egyre többet engednek meg maguknak a rossz emberek, magukkal rántva, lehúzva a rosszra hajló bizonytalanokat. Az ősi emberi értékek, újabbnál újabb lejáratásával, új látszat rend megteremtésével, a nem emberi értékeket képviselők állati sorba taszítják azokat, akik vevők rá.
Nem tudom, de nem is számít, hogy ezeket a tevékenységeket, egyes, emberi csoportok, az államok, az államhatárok felett uralkodva, tudatosan, vagy csak a Rossz erejénél fogva spontán szervezik, alakítják, de azt tudom, hogy ezzel a tevékenységgel a saját jövőjüket tüntetik el, mind mondani szokták a saját sírjukat ássák.
Rendkívül zavar az a körülmény, amikor azt látom, hogy emberek tömegei dőlnek be, lesznek áldozatai, ennek az értékromboló, új áll „értékteremtő” rendnek. Nagyon fáj, amikor azt látom, hogy családok nem tudnak kialakulni, hogy a régebben kialakult család szétesik, hogy családon belül megosztják az embereket, a politikával, a vallással, a mássággal, a cinizmussal, a liberalizmussal. Hogy olyan vallási közösségek létezhetnek, melyek kiragadják a családból annak egy tagját, idegen kitalált kultúrákat-etikákat követve. Meghasonlott emberek a társukat, gyereküket siratva, kiutálva próbálnak érvényesülni, társadalmat alkotni. Nagyon sajnálom ezeket a családtagokat, nagyon sajnálom azokat, akik ezt látják, megélik és kénytelenek vele együtt létezni, de tudnunk kell a gonosz manapság már nem kardal és puskával, hanem ésszel és érzelemmel küzd ellenünk. Valamikor régen, ha rostálták a búzát a szél elvitte az ocsút. Ne sajnáljuk, bár tudjuk, hogy ha nagy a szél, akkor sok jó mag is keveredik közé, aztán lehet válogatni, vagy még egyszer rostálni. Kell a madaraknak is szokták mondani.
De tudjuk jól az elveszett maggal soha nem a szél járt jól.
A gyengék áldozatul esnek, de ha kicsit is él bennük a jó, akkor kis segítséggel megtérnek, ha nem akkor egy darabig viszi, a szél aztán elejti, elveszíti.
Az emberiség sorsa a rend megteremtése, nem holmi, mindenfelé járó (fújó) elfajzott mutánsok összelopkodott ismereteire, tudására van bízva. Ők az alapvető állati ösztöneik miatt sem alkalmasak rá. Az állfejlődések, legfeljebb egy túlgondozott állatkerthez vezethetnek. Az ember nem ilyen. Mi nem ilyenek vagyunk.
Az ember véget vet ennek a folyamatnak. Sokkal intelligensebb, ha nem is mindig iskolázottabb, mind azt gondolná az állati sorból kiemelkedett rossz.
Tisztelt Blogíró!
Elnézést kérünk a zavarásért,főleg azért hogy spamelünk a blogodban csak ezzel a kis levéllel szeretnénk felhívni a figyelmünket magunkra. Igyekszünk úgy körlevelezni, hogy mindenhova egyszer írjunk, ha másodszor is előfordult szíves elnézésedet kérjük és nyugodtan szólj ránk!
A blogunk szeretné kultbloggá kinőni magát, ami tudjuk kemény munka, de 8 igencsak aktív szerkesztő van rajta az ügyön, a blog napi szinten frissül!
Különböző stílusban, különböző témákról írnak, így mindenki megtalálja a helyét és önmagát, színessé válik a cikk kavalkád, hiszen nem mind vagyunk egy véleményen (ezért sok vita cikk is születik).
Ha megnyertük a tetszésedet gyere bátran, légy folyamatos olvasó és terjessz minket!
Témék dióhéjban: Zene, film, könyv , ajánlók, művészek, költők írók, orvosi cikkek, mutációk, betegségek, életmód-tanácsadás, kutatások, horror és még ezoterika,okkultizmus, filozófia, érdekességek és Istenkeresés is megállja a helyét (normális keretek közt). Ezek mellett a készítők vicces képregényekkel is szolgálnak.
Szeretnénk alternatív fiatalok körében elterjedni és jóra és hasznosra tanítani őket. Nem támogatjuk az öngyilkosságot és semmilyen önpusztító cselekményt. Nem buzdítunk senkit sátánizmusra (bár volt róla szó, de csak ismeretterjesztő cikként) ,a témák az írók saját kedvenceiből és érdeklődési köréből áll csupán amit próbálnak minél kevésbé negatívabb kontextusban előadni.
Gyere és less meg miket, ha zavartunk pedig még egyszer elnézést, nem fordul elő többet! Üdvözlettel a:
M.A csapata