Az Ocsú és a Búza

Olyan világban élem, életem rám mért maradék idejét, amikor, egyre inkább kiderül a Jó és a Rossz, a Fehér és Fekete, által létrehozott kontraszt, egyre jobban meg lehet különböztetni, hogy mi az isteni és mi a sátáni. Naponta bukkannak elő a rosszba hajló könyörtelen erejű megnyilvánulások, egyre bátrabb, kézenfekvő és meghatározható a Jó.

Olvasd: Jó és a rossz

A mai társadalmak cinikus, liberális szerkezete, nyíltan taszítja a mélybe azokat a rétegeket, akik hajlamosak a rossz követésére, a pillanatnyi haszon fejébe. Egyre bátrabban, egyre többet engednek meg maguknak a rossz emberek. A sátán követői magukkal rántva, lehúzzák a rosszra hajló bizonytalanokat. Az őskori maradék emberi értékek, újabbnál újabb lejáratásával, új látszat rend megteremtésével, a nem emberi, hanem sátáni, túlvilági értékeket képviselők, állati sorba taszítják azokat, akik hajlamosak elfogadni a mostani önáltatást, az előnyt.

Olvasd: Civilizált nyugat

Nem tudom, de nem is számít, hogy ezeket a tevékenységeket, egyes, emberi csoportok, az államok, az államhatárok felett uralkodva, tudatosan, vagy csak a Rossz erejénél fogva spontán szervezik, alakítják, de azt tudom, hogy ezzel a tevékenységgel a saját és tőrbecsalt embertársaik, jövőjét tüntetik el, ahogy mondani szokták, a saját, de sajnos a mások, a követőik sírját is ássák.

Rendkívül zavar az a körülmény, amikor azt látom, hogy emberek tömegei dőlnek be, lesznek áldozatai, ennek az értékromboló, új, áll, és hazug „értékteremtő” rendnek. Nagyon fáj, amikor azt látom, hogy családok nem tudnak kialakulni, hogy a régebben kialakult család szétesik, hogy családon belül megosztják az embereket, a politikával, a vallással, a mássággal, a cinizmussal, a liberalizmussal. Hogy olyan vallási közösségek létezhetnek, melyek kiragadják a családból annak egy-egy tagját, idegen kitalált kultúrákat-etikákat követve. Meghasonlott emberek a társukat, gyereküket siratva, kiutálva próbálnak érvényesülni, társadalmat alkotni. Nagyon sajnálom ezeket az embereket a családtagokat, nagyon sajnálom azokat, akik ezt látják, megélik és kénytelenek vele együtt létezni. Tudnunk kell a gonosz manapság már nem kardal és puskával, hanem ésszel és érzelemmel küzd ellenünk. Valamikor régen, ha rostálták a búzát a szél elvitte az ocsút. Ne sajnáljuk, bár tudjuk, hogy ha nagy a szél, akkor sok jó mag is keveredik közé, aztán ki tudja mi lesz a sorsa, esetleg lehet még egyszer szelelni. De a madaraknak is enni kell, szokták mondani.

De tudjuk jól, az elveszett maggal soha nem a szél járt jól.

A gyengék áldozatul esnek, de ha kicsit is él bennük a jó, akkor kis segítséggel megtérnek, ha nem akkor egy darabig viszi a szél, aztán elejti, valahol elveszíti.

Az emberiség sorsa a rend megteremtése, nem holmi, mindenfelé járó (fújó) elfajzott mutánsok odahordott magok, összelopkodott ismereteire, tudására van bízva. Ők az alapvető tehetetlenségük és az állati ösztöneik miatt sem alkalmasak rá. Állfejlődéseket hoznak létre. Ilyen a mai világ. A mai „tudományos technikai világ” legfeljebb egy túlgondozott állatkerthez hasonlít.

Az ember nem ilyen. Mi nem ilyenek vagyunk. Ez nem az ember létformája, hanem az állaté.

Az ember véget vet ennek a folyamatnak. Sokkal intelligensebb, ha nem is mindig iskolázottabb, mint ahogy azt gondolná az állati sorból kiemelkedett, tudományos mundérba masírozó patás a sátán.

Kromek Pál
2010. április.

6 thoughts on “Az Ocsú és a Búza

  1. Tisztelt Blogíró!

    Elnézést kérünk a zavarásért,főleg azért hogy spamelünk a blogodban csak ezzel a kis levéllel szeretnénk felhívni a figyelmünket magunkra. Igyekszünk úgy körlevelezni, hogy mindenhova egyszer írjunk, ha másodszor is előfordult szíves elnézésedet kérjük és nyugodtan szólj ránk!

    A blogunk szeretné kultbloggá kinőni magát, ami tudjuk kemény munka, de 8 igencsak aktív szerkesztő van rajta az ügyön, a blog napi szinten frissül!

    Különböző stílusban, különböző témákról írnak, így mindenki megtalálja a helyét és önmagát, színessé válik a cikk kavalkád, hiszen nem mind vagyunk egy véleményen (ezért sok vita cikk is születik).

    Ha megnyertük a tetszésedet gyere bátran, légy folyamatos olvasó és terjessz minket!

    Témék dióhéjban: Zene, film, könyv , ajánlók, művészek, költők írók, orvosi cikkek, mutációk, betegségek, életmód-tanácsadás, kutatások, horror és még ezoterika,okkultizmus, filozófia, érdekességek és Istenkeresés is megállja a helyét (normális keretek közt). Ezek mellett a készítők vicces képregényekkel is szolgálnak.

    Szeretnénk alternatív fiatalok körében elterjedni és jóra és hasznosra tanítani őket. Nem támogatjuk az öngyilkosságot és semmilyen önpusztító cselekményt. Nem buzdítunk senkit sátánizmusra (bár volt róla szó, de csak ismeretterjesztő cikként) ,a témák az írók saját kedvenceiből és érdeklődési köréből áll csupán amit próbálnak minél kevésbé negatívabb kontextusban előadni.

    Gyere és less meg miket, ha zavartunk pedig még egyszer elnézést, nem fordul elő többet! Üdvözlettel a:

    M.A csapata

  2. Visszajelzés: Jó és a Rossz | -Koppány népe-

  3. Visszajelzés: Jó és a Rossz « Igazság « Meghatározás « Szótár « Kromek Blog

  4. Visszajelzés: Civilizált nyugat | -Koppány népe-

  5. Visszajelzés: Civilizált nyugat « Kromek « Kromek Blog

  6. Visszajelzés: Civilizált nyugat | -Koppány népe-

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .