Az első akcióterv

Már többször elhatároztam, hogy átállítom a rádiót, mert reggelente amikor a beállított időben úgy fél hat körül bekapcsol, a Kossuth szól. Már a szlogenje is feldühít. A szavak ereje! Ez a liberálbolsi gondolkodásmód addig fajult itt Magyarországon, hogy fennkölt lehet hirdetni, amit ezer éve, próbálnak belénk verni, TE buta paraszt majd azt hiszel el, amit Én mondok, majd arra gondolsz, amit megengedek, majd úgy élsz, ahogy nekem a legjobb és még sorolhatnám ezeket az arcátlan törekvéseket, amit egy ilyen mondat máma (ma) már nyíltan sugall.

Annak, hogy nem állítom át másik hullámhosszra egyszerű a magyarázata, ez egy olcsó kis rádió, nem nagyon szól rajt más adó.

Nem is értem, hogy lehet egy Állami tulajdonú rádió ennyire elkötelezve egy ball liberális ideológiának.

Szóval újfent kiakadtam. Tegnap a Parlamentben Orbán Viktor előterjesztette a Kormány akciótervét, ezt kommentálták, itt-ott nyíltan kritizálták, másutt aljas módon ilyezgették az embereket, csúsztatásokkal, megtévesztő beszéddel méltóképpen a szlogenjükhöz, a szavak erejéhez.

Én nem vagyok egy Orbán Viktor rajongó.

Azt ellenben el kell mondanom, hogy fellélegeztem, amikor ezt a beszédet, részben hallottam, részben olvastam. Még nem sikerült az egészet meghallgatni, csak kivonatokat és a tartalmát ismerem, de azt ebből is világosan leszűrtem, hogy ez az ember igyekszik és mindent megpróbál azért megtenni, hogy legyen előrelépés, megújulás.  Lehet, hogy vannak gazdasági hibái a programnak, lehet, hogy egyes csoportok kisebb veszteségeket szenvednek miatta, de az biztosan látszik, hogy a Magyar emberekhez, a magyarokért beszélt.

Ha csak annyi eredménye van ennek a programnak, ennek a beszédnek, hogy az előadó erőteljesen azt mondja, hogy:

A kormány talpra állítja a gazdaságot, újra lesz Magyarországon szociális biztonság, helyreállítják a demokratikus normákat, „újra mind a tízmillió magyarnak jó lesz majd magyarnak lennie”. jobbá kell tenni az országot.

Akkor már ez a mondat maga változás.

Nem tudom, nem vagyok sem jós sem közgazdász, hogy megmondjam milyen eredménye lesz ennek a programnak, de azt tudom, hogy az „el lehet menni ebből az országból” beszéd helyett ez a kommunikáció megváltoztatja az emberek kedvét. És ha javul az emberek kedve, akkor javul a morál, javul a termelés és előbb utóbb eredménye lesz.

Én drukkolok, nem csak azért mert a lojalitásom végtelen, hanem azért is mert Önző módon jót akarok magamnak, a családnak az országnak a magyarságnak.

Hajrá Magyarország hajrá magyarok.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .