Nem akarok ásózni!

Vörös katasztrófa!

Már többször leírtam, pár éve elküldtek nyugdíjba. Ebből a kevés pénzből csak tengődni lehet. Kénytelen az asszony dolgozni, még van egy-két éve nyugdíjig – most a választások, meg minden-, ezért sokat vagyok egyedül. Idős korom ellenére állandóan bújom az Internetet, rengeteg olyan információhoz jutok, amiről eddig nem volt tudomásom.

Ezeket a gondolatokat már több bejegyzésemben megfogalmaztam. Mivel a „szocialista korszak” gyermeke voltam, ezért teljesen más értékrendel ítélkezem, mint a mai ifjúság. De, ahogy mondani szoktam, az időm annyi mint a tenger. Habzsolom az összeesküvés elméleteket, a különféle pártok nézeteit, ideológusaik eszmefuttatásait. Néha azon veszem magam észre, hogy ez már így nem mehet tovább, a képtelennél képtelenebb gondolatok ki-ki ugrasztanak a székemből, ilyenkor kirohanok, jobb híján megfogom az ásót, és forgatom a földet. Azt hittem, a választások után, kicsit megnyugszanak a kedélyek, és letehetem az „ásót”. Nem így lett! Tényfeltárások, a „pirosszemüek” jogos vagy jogtalan üldözése, de a lényeg a kirakat. Elhibázott, vagy éppen jól megtervezett, már gyanús főhivatalnoki nyilatkozatok, intézkedések, melyek alá ássák a magyar nép és az ország tekintélyét, és a pénzünket. A „sárgaszemű” kígyó egyre „gyakrabb” (ilyen szó nincs is) erőszakos felbukkanása, hibás, káros döntések sűrű sora, hozzáértés nélküli erőfölény érvényesítése az új szakmai vezetésekben.

Nem jó jelek!

És most itt van ez a vörös katasztrófa!

Számomra teljesen világos, a magyarság, a magyar ember, a magyar nyelvel együtt rövidesen eltűnik. Jó úton haladunk. Nem tudom, hogy lehet-e, és kell e bárkit hibáztatni ebben, minden esetre számomra világos, és több jel arra utal, hogy ezt jól megtervezték. Ez a folyamat nem véletlenül megy így már legalább ezer éve!

Van egy jó hírem: két generáció és vége a szenvedésnek!

A magyarság pusztításában a legnagyobb közvetlen kárt a nyelvújítás végezte!

Ma, amikor egy fórumon, akár ezen is, ha nem a hivatalos irodalmi nyelvnek megfelelő helyesírással, fogalmazással jelenik meg egy bejegyzés, vagy hozzászólás, akkor olyan támadás éri a hibát elkövető embert, ami teljes kiközösítéssel jár. Ez többek számára végső, áthághatatlan akadályt jelent a gondolatainak közlésében, ezzel megkérdőjelezve a rosszul író ember magyarságát. A legtöbben ilyenkor elhallgatnak, félreállnak. Kevés olyan makacs ember létezik, mint én. A makacsságom abból adódik, hogy tudom, az, amit én beszélek, az a magyar, mert az anyámtól tanultam, olyan szavak társaságában, amit a mai helyesírás könyvek már nem is tartalmaznak. Magyar még akkor is, ha pogányok a gondolataim, ha rebellis a viselkedésem, ha parasztra, somogyi kanászra jellemző fogalmakat, gondolatokat írok le, úgy ahogy én hallom, értem, gondolom, mondom. Emlékszem, az általános iskolában annak idején egy-két gyerek volt, aki kitűnőre megtanulta a helyesírást, négy-öt, aki úgy négyesre, a többi harminc, meg képtelen volt elsajátítani! Gondolom azért, mert nem az anyanyelvére tanították. Ezek után leélhette az életét másodrangú állampolgárként, aki buta paraszt! Mert az utcán gyerek korában azt kiabálta a másiknak, hogy „hüle” nem tudta, hogy azt nem úgy kell mondani, hanem úgy hogy „hüje”, azt meg még nehezebben értette meg, hogy ezek után miért úgy írják, hogy „hülye”. Talán, mert mások kitalálták? Talán, hogy le lehessen hülyézni?

Nem tudom.

A nyelvújítás következménye Trianon után az lett, hogy az egész délvidék lakosságát elvette tőlünk, tálcán kínálta fel a szerbeknek, a nemzetet, az ott rekedt magyart. Több, szám szerint 16 unokatestvérem maradt a mai szerb és horvát határ mögött. Az unokatestvéreim még, pár kivételével, mind beszéli vagy beszélte a magyart. Az elszakadás öregapám életében volt. Az unokatestvéreim gyerekei közül már egy sem beszél magyarul. Nem is tudom, hányan vannak. Egyesek kemény szerb nacionalisták lettek, most ők a szerb aktív korosztály! Miért és hogyan történhetett ez meg? Könnyen elintézi mindenki az erős, rámenős, szerb asszimilációval. De nem ez az igazság!  A fő ok, az a magyar nyelv rámenős magyarországi egységesítése. A Vajdaságban, még ha érti is a gyerek a magyart, és egy magyarországi magyarral beszél, akkor az ember elmosolyogja magát a hallott kiejtésen.

Belénk verték ezt a cinikus mosolyt.

Ezek után akkor inkább szerbül szólal meg, mert ha rosszul is mondja, azok nem nevetik ki, úgy mint a magyarok! Nem lehet azon csodálkozni, hogy egy szót sem mer kiejteni magyarul. Rákerestem pár szerb óvodai gyermek csoportképre, ha valaki ismeri a tipikus szerb ember kinézetét, akkor látja, hogy azokon a képeken legfeljebb 20% a szerb, a többi mind magyar, de nem beszéli a nyelvet, és szerbnek vallja magát. A magyarságukat olyannyira szeretnék elfelejteni, hogy még a nevüket is elszlávosítják.

Talán nem kellene a nyelv egységesítését ennyire erőltetni, talán büszkének kellene lennünk a régi nyelvjárásokra. Mi eltüntettük, szégyelltük a somogyias, a szögedies, a palóc, stb. beszédet. Miért, tettük ezt a magyar néppel, miért tettük egymással? Talán megosztottak bennünket, vagy magunktól volt ennyi eszünk?

Manapság, ha egy munkaképes magyar fiatal, aki nem a főváros környékén nevelkedett, (nemszeretem szó: szociálódott) netán szerzett egy diplomát, és tett egy nyelvvizsgát, akkor, ha teheti, az első percben elhúz ebből az országból, mert egy idegen társadalomban jobban elviseli azt, hogy rosszul beszéli a nyelvet, mint azt itthon a fővárosban, hogy ez egy paraszt, még magyarul sem tud. Nem tiszteljük a magyart! Pedig az a magyar, és nem a pesti izraelita, aki osztja az ész!

Az utóbbi napokban úgy gondoltam, hogy maradok a kaptafánál. Ásózok. Leépítem lassan azokat a blogokat, ahova írogatok. Inger – az ásózáshoz – van bőven, csak a híreket kell megnéznem. Az a baj, hogy ez a gátszakadás betett nekem. Ennyit nem tudok ásózni! A tragédia nyomán újból felerősödnek bennem az összeesküvés elméletek különböző változatai, a képzelődések. Látva egyes illetékesek (például államtitkár) hebehurgya, erőszakos, tájékozatlan, mondatát, intézkedését, felmerül bennem a gondolat, hogy nincs megfelelő szakemberünk? Vagy csak nem bízunk bennük? Nem tudom, tudják-e a vezetőink, hogy egy ilyen munkában a leglényegesebb: a szakemberekben bízni. Ez a legnehezebb a sárga kígyónak. Mert mindenki gyanús! Egyet értek, olyan államtitkárra nem lehet az ügyet bízni, aki a gép elé áll, és csaknem sziszeg, közben leállít egy útépítést. (bár nem vagyok illetékes, a hallottak, látottak alapján én a szakértelmében sem bízok) Talán olyan embernek lenne ott a helye, aki nem sziszeg, hanem ért is hozzá!

A büntetésekről jut eszembe, talán Anonymus írta, hogy Árpád, amikor bevonultak a Kárpát medencébe, megbüntette azokat, akik elfelejtették a magyart, akik a szlávok szolgálatába álltak. Ez a büntetés humánus volt, más vidékre áttelepítette őket.

Van mit tenni!

A vörös katasztrófát meg kell szüntetni! A felelősöket egytől egyig meg kell büntetni!

Aki eddig húzta a hasznát, annak láthatóan van pénze, ha kell, vegyék el!

Fűzessen!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .