Jó és a Rossz

A villanykörte és az elektromos izzó.

Az ember élethosszával számolva, a semmibe tűnik a földi élettér adta lehetőségek hossza. Mondhatnám azt is, hogy a végtelen határait súrolja, de nem mondom, mert a gondolataim meghatározzák a szavaimat is, és szeretném kihangsúlyozni a nyelvünk eredeti lehetőségeit. Szeretném elmondani a magyar beszéd mai értelembe vett tudományos tartalmát, amit arra képzett „tudósaink” igyekeznek elfelejtetni velünk, akik ezt a nyelvet beszélik a magyarokkal. Igen azt állítom, hogy nyelvünk a magyar nyelv, jobban ismeri a világmindenséget, mint ahogy azt a világon előforduló, szánalmas tudósok sora. Ezek után, hogy helyesen használom e, semmi szavunkat a végtelen helyett? Nem ez a lényeg, hanem az, hogy a semmi ürességet jelent, aminek a mélysége végtelen. A semmi alap esetben csak valaminek a hiányát, míg a végtelennel kiegészítve, már a világmindenséget, annak zsúfolt tartalmát jelenti. A világ, vezető tudósai évszázadokon át próbálják ezt a két fogalma a primitív nyelvek egyikén megmagyarázva, aztán magyarra lefordítva eladni a hat éves magyarul beszélő, nagyon rossz oktatási rendszerünkbe kényszerített gyermekeinknek. Kár ez az igyekezet. A nyelvünk ezt jobban tudja. A magyar hivatalos nyelvtanítás, igyekszik kiverni a gyerekből azt, amit eredendően tud. Állítom, a legtöbb értelembe elvesz, a helyett, hogy hozzáadna. Állítom, hogy a mai oktatás Magyarországon elveszi a gyerekeink eredendően megszerzett tudását, amit a nyelv adott neki. Amikor Stephen Hawking elgondolkodik, a világegyetemről nem tud annál többet mondani, mind, amikor elfantáziálunk a két fogalom, a semmi és a végtelen szavaink jelentésének összetettségén. Mert ez a két fogalom együttesen jelenti a magyar nyelvben a végelláthatatlan üres űrt, az ürességben lebegő égitesteket, bolygókat, holdakat, napokat, a naprendszereket, de ha ismerjük, és ma már tudjuk, hogy létezik sötét anyag akkor azt is tartalmazza ez a két magyar szó, sőt a felfedezett és a felfedezésre váró objektumokat is. Úgy tűnik, vannak szavaink, melyek jelentése olyan alapfogalmakat hordoznak magukban, amit az indoeurópai kultúra, csak félremagyarázva érti meg. Ilyen a katolicizmus kezdetén kialakult, a nyelvünkben már rég óta élő hit, vallás, egyház szavaink, vagy ide sorolhatók a mai tudományos körök közreműködésével, kialakuló új fogalmak, amit, az emberiség manapság fedez fel, vagy még el sem jutott a felfedezés határáig. Mondhatják egyes emberek, hogy egyes szavakat más nyelvekből vettünk át, de mivel az eredetinek mondott nyelvben ez nem jelenti azt, mint a magyarba ezért ezek rosszindulatú kitalációk. Mondhatják mások azt is, hogy ezek a tudományos belemagyarázások a kitalációk, de akkor mégis miért értjük? Sajnos nekem azt kell mondani, hogy egyes tudósaink a nyelvújítás korszakában mindent megtettek azért, hogy elfelejtsük ezeket a szavakat, ezt a tudást. Nagyon bizonyítani sem kell, hiszen példák sora végtelen. Már többet leírtam.

Egyet mégis leírok azt, ami a „vilany körtétü” az elektromos izzóig, tart.

Már ezer éve is félt az ember a villámtól, és úgy nevezte. Úgy hívták villám, ma is így hívják. „Ezér” hát a villanykörte az villany-körte lett, amikor felfedezték, mer villant. Aztán „attú” kezdve, hogy felvillant úgy „híták” villany, csak úgy egy „nyö-vel” mer, nem „köllött” többet mondani neki, hogy „villannyon”. Aztán azóta is, van úgy, hogy fel-villant aztán „elalutt”, de ez más történet. Érdekes ezek szerint már volt szavunk az elektromosságra, az áramra, azok tudományos felfedezése előtt. Csak jöttek a tudósok és azt mondták, hogy ne villanynak, hanem elektromos áramnak hívjuk. Persze nem csak egy oldalról támadtak, mert a somogyi gyerek azt mondta a kanász „bottyára”, hogy „villanny!” És oda suhintott! Aztán belé villant akit elkapott a vége! Felvillant a kincsesláda is, amikor felnyitották, vagy ha a láda nem is villant csak a bámészkodó szeme! De jöttek a nyelvészek és azt mondták, hogy az úgy nem helyes, úgy kell mondani, hogy villanj! Ezér(t) hát a villany-körtére is azt köllött mondani, hogy „villanj-körte”, de nem nagyon passzót bele az új módiba és lett belőle elektromosság. A körtéből meg izzó. Na ez így ment.

Így felejti el a magyar ember az ősi tudást, ami a nyelvében él. Nagyon nehéz bizonyítani, de úgy tűnik, hogy a magát modernnek nevező nyugati civilizáció kiveri belőlünk azt a tudást, amire évezredeken át megtanított az élet. Az élet a létezésünk igazsága. Az élet, ami nem más, mint az ember, a család, a nemzet, a haza, az emberiség, sőt a világ, az előbbiekben vázolt, tág fogalmával. Amikor elsőször a görög városállamokat a hanyatlásuk századaiban megfertőzte a demokrácia gondolata, akkor vetette el az emberiség magától az életet. Lassacskán kibontakozott a halál korszaka. Kik is voltak azok, akik beférkőztek, átalakították ennek a népnek a gondolkodását, később kereskedelemre, szónoklatokra, tanították, majd átvették a szkíta mágusok szerepét? Azok, akiknek az értékrendje már nem emberi. Azok, akik az élet helyett olyan egyenlőséget ígérnek, ahol ők az egyenlőbbek.

Itt ebben a korszakban foglalták el az Isteni mágusok helyét egy kitalált nép küldöttei a sátán képében.

De már nem kell sok. Beteljesül a küldetés. Ami fehér azt fehérnek mondják, nem lesznek árnyalatok, csak egyenes magyar beszéd.

Az igazság.

Tudjuk ez nem sokkal tér el a hazugságtól, csak egy jellel az „i” jellel, ami a magyarban nem más, mint a kereszt, az élet végének a jele, a temetőben! Tudjuk milyen logikus a nyelvünk, tudjuk, hogy az élet után a halál jön. Az élet maga az igazság az „i” nélkül a halál, ami nem más ma is leírva, kimondva, mint a gazság!

 

Vissza: Ocsú és a Búza

A bejegyzés kategóriája: igazság, nép, Nyelv, Ősmagyar, zsidó
Kiemelt szavak: Jó és a Rossz.
Közvetlen link.

Jó és a Rossz bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Az Ocsú és a Búza « Kromek « Kromek Blog