Civilizált nyugat

A mai társadalmak cinikus, liberális szerkezete, nyíltan taszítja a mélybe azokat a rétegeket, akik hajlamosak a rossz követésére, a pillanatnyi haszon fejébe. Egyre bátrabban, egyre többet engednek meg maguknak a rossz emberek. A sátán követői magukkal rántva, lehúzzák a rosszra hajló bizonytalanokat. Az őskori maradék emberi értékek, újabbnál újabb lejáratásával, új látszat rend megteremtésével, a nem emberi, hanem sátáni, túlvilági értékeket képviselők, állati sorba taszítják azokat, akik hajlamosak elfogadni a mostani önáltatást, az előnyt.

A nyugati világ magát modernnek nevezi. Ide ebbe a modern civilizációba igyekszünk mi is. A történelem bebizonyította, hogy bármely a mai világfigyelők álltál számításba vett időszakban, a Kárpát medencébe élő népek, csak eszközként kerültek felhasználásra a „modern civilizáció” részéről. Ha a magyarság elmúlt, ezer esztendejét nézzük, akkor látható, hogy a tatárjárástól a törökdúlásig, a kommunizmus eszméivel együtt, csak határgyepűnek használtak bennünket. Amikor baj volt mindig ígértek, amikor adni kellett volna, akkor már nem voltunk elég érettek az adományok fogadására. Mégis, ezek után is, minden megnyilvánulása ennek a világnak abból áll, hogy szavaiban igyekezzen felzárkóztatni bennünket az ő társadalmi gazdasági ideáljához. Ha esetleg voltak és egész biztos lesznek is olyan gondolataink, amivel ettől a ránk kényszerített követő magatartástól elzárkóznánk, netán saját én képet próbálnánk kialakítani, akkor minden esetbe kegyetlenül odacsaptak, megbüntettek bennünket. Tették ezt, teszik ezt manapság is, és a jövőben is.

Nem kellene stratégiát változtatni?

Mi lett volna, ha átengedjük a tatárt? Mi lett volna, ha beleolvadunk a Török birodalomba? Mi lett volna, ha nem adjuk fel a szocializmust?

Talán ki kellene ezt is, egyszer próbálni.

Minden szempontból szembekötős társadalmak a mai nyugati társadalmak.

Azt látnak, amit akarnak. Erre külön szabályaik vannak nem a valóság, netán annak igazság tartalma érdekli őket, hanem a szabályaikba felállított értékrend. Ezek a szabályok járják át a nyugati „civilizációk” egészét. Megjelennek a napi életben, a politikában, sőt a tudományokban is. Még a tudományos eredmények nyilvánossága is ennek a szabályrendszernek enged. Mi Kárpát medencében élő népek nem ilyenek vagyunk. Minket nem lehet gúzsba kötni. Elsősorban, a magyar, a nyelvéből, tanultak alapján nem alkalmas erre. Az is igaz, hogy a jobbjaink, el tudják sajátítatni azokat a már embertől elrugaszkodott szabályokat, ami köré kialakult a nyugati civilizáció. Ezek az emberek nem tudnak megváltozni életük során soha, csak együtt élnek ezekkel a társadalmakkal. Elfelejtik, elfelejtették az alkotás örömét, helyette a másik javainak a megszerzése a céljuk. Ez a civilizált fejlődés motorja. A növekedés elengedhetetlen velejárója az újabbnál újabb területek, megszerzése, legyen ez a földrajzi értelembe vett terület, ásvány, vagy energiahordozó, de igaz ez az emberre, a tudományokra, a találmányokra mindenre, ami alkalmas arra, hogy saját életterét növelje. Ez az erőforrás egyszer elapad. Részben azért mert fizikailag nem lehet tovább terjeszkedni, részben azért, mert kiirtják azokat az embereket, akik alkalmasak az alkotásra. Ez okozza a nyugati civilizáció végét. A nyugati, realitásoktól elszakított ember, a belső társadalmi marakodás áldozataként visszasüllyed az állatvilágba. A külső források elapadása a társadalmak növekedésének megtorpanásához vezet. A növekedés megszűnése, a csökkenés, a belső harcra edzett társadalmat, belűről marja szét. Igaz addig még van idő.

Választhatunk, megéri a konc?

Már nagyon úgy tűnik, hogy mellé álltunk ennek a folyamatnak, úgy ezer éve, talán nem is tehettünk mást. Tudjuk azt is, hogy soha nem érjük el a mannát, azt csak mutogatják nekünk. Olyanok vagyunk, mint a ketrecbe zárt majom, akinek banánt mutogatnak, de soha nem kapja meg, azért „nyúkál” hátha eléri, egyszer-egyszer megharagszik és leköpi a banán mutogatót. A hálátlan, aztán mondják rá. Hát így vannak velünk, magyarokkal a nyugati civilizált társadalmak. De még is, akkor is, mi kitartunk, mert a hűség a mindenünk. Ez az a ránk erőltetett társadalmi fegyelem áthatja az egész népet. Az alsóbb rétegek igyekeznek odakerülni a banán közelébe, de mindig elveszik előle, a gazdagabbak. Így aztán létrehozzuk, nyugati mintára a saját szabályrendszereinket, és törvényeknek hívjuk. A társadalom zöme igyekszik eleget tenni ezeknek az elvárásoknak, akkor is, ha tudja, hogy nem lehet más csak vesztes. Ennek mindig az a következménye, hogy felbátorodnak a banánmutogatók és újabbnál újabb praktikákat eszelnek ki már azért, hogy megszerezzék azt a kis gondozók által odavetett maradékot is. És kezdődik, előröl, az elcsalt élelemmel, másik majommal. Azért azt tudnunk kell, mindig akad legalább egy majom a ketrecbe, aki leül és megeszi, ami az övé, és nem ugrál a ketrecen.

Persze ezt gondolja rólunk a nyugati civilizáció, de mi tudjuk, nem ilyenek vagyunk. Mi nem ketrecbe vagyunk, bár a határt igencsak meghúzták, és mi nem vagyunk majmok, pedig etetnek, és mutogatnak tisztességesen.

Mi emberek vagyunk.

Talán azért nem értik nyugaton, hogy miért nem úgy reagálunk, mint a civilizált állat.

Vissza: Ocsú és a búza

A bejegyzés kategóriája: Magyarság, Napló, Politika
Kiemelt szavak: Az Ocsú és a Búza, Civilizált nyugat, Jó és a Rossz.
Közvetlen link.

Civilizált nyugat bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Az Ocsú és a Búza « Kromek « Kromek Blog