Kromek Blog

Olyan világban élem életem rám mért maradék idejét, amikor, egyre inkább kiderül a Jó és a Rossz, a Fehér és Fekete, által létrehozott kontraszt, egyre jobban meg lehet különböztetni, hogy mi a jó és mi a rossz. Naponta bukkannak elő a rosszba hajló könyörtelen erejű megnyilvánulások, egyre bátrabb nyilvánvalóbb és elkülöníthetőbb a Jó.

A ma társadalmak cinikus, liberális szerkezete, nyíltan taszítja, a mélybe azokat a rétegeket, akik hajlamosak a rossz követésére. Egyre bátrabban, egyre többet engednek meg maguknak a rossz emberek, magukkal rántva, lehúzva a rosszra hajló bizonytalanokat. Az ősi emberi értékek, újabbnál újabb lejáratásával, új látszat rend megteremtésével, a nem emberi értékeket képviselők állati sorba taszítják azokat, akik vevők rá.

Nem tudom, de nem is számít, hogy ezeket a tevékenységeket, egyes, emberi csoportok, az államok, az államhatárok felett uralkodva, tudatosan, vagy csak a Rossz erejénél fogva spontán szervezik, alakítják, de azt tudom, hogy ezzel a tevékenységgel a saját jövőjüket tüntetik el, mind mondani szokták a saját sírjukat ássák.

Rendkívül zavar az a körülmény, amikor azt látom, hogy emberek tömegei dőlnek be, lesznek áldozatai, ennek az értékromboló, új áll „értékteremtő” rendnek. Nagyon fáj, amikor azt látom, hogy családok nem tudnak kialakulni, hogy a régebben kialakult család szétesik, hogy családon belül megosztják az embereket, a politikával, a vallással, a mássággal, a cinizmussal, a liberalizmussal. Hogy olyan vallási közösségek létezhetnek, melyek kiragadják a családból annak egy tagját, idegen kitalált kultúrákat-etikákat követve. Meghasonlott emberek a társukat, gyereküket siratva, kiutálva próbálnak érvényesülni, társadalmat alkotni. Nagyon sajnálom ezeket a családtagokat, nagyon sajnálom azokat, akik ezt látják, megélik és kénytelenek vele együtt létezni, de tudnunk kell a gonosz manapság már nem kardal és puskával, hanem ésszel és érzelemmel küzd ellenünk. Valamikor régen, ha rostálták a búzát a szél elvitte az ocsút. Ne sajnáljuk, bár tudjuk, hogy ha nagy a szél, akkor sok jó mag is keveredik közé, aztán lehet válogatni, vagy még egyszer rostálni. Kell a madaraknak is szokták mondani.

De tudjuk jól az elveszett maggal soha nem a szél járt jól.

A gyengék áldozatul esnek, de ha kicsit is él bennük a jó, akkor kis segítséggel megtérnek, ha nem akkor egy darabig viszi, a szél aztán elejti, elveszíti.

Az emberiség sorsa a rend megteremtése, nem holmi, mindenfelé járó (fújó) elfajzott mutánsok összelopkodott ismereteire, tudására van bízva. Ők az alapvető állati ösztöneik miatt sem alkalmasak rá. Az állfejlődések, legfeljebb egy túlgondozott állatkerthez vezethetnek. Az ember nem ilyen. Mi nem ilyenek vagyunk.

Az ember véget vet ennek a folyamatnak. Sokkal intelligensebb, ha nem is mindig iskolázottabb, mind azt gondolná az állati sorból kiemelkedett rossz.