Hova vezet ez az út,

győztünk, vagy csak a kezdet? 

Kérdezem magamtól.

Mindezt olyan körülmények között teszem amikor, az Európai parlamenti választások közepette a jobb oldal, jelentősen előre tudott törni. A Jobbiknak szurkoltam, szurkolok most is.

Álmodni sem mertem volna ilyen eredményről ezen a választáson. Úgy látszik Magyarország beérett.

Elég későn mertem leülni és leírni a véleményemet a választásról, az eredményekről, a sikerekről. A félelem, ami megmozdult bennem az nem a hit a Jobbik céljaiban, ami a magyarság megvédésére való törekvés, hanem a rossz irányba rosszul mozduló radikalizmus, egy kis korai örömmámorral fűszerezve. Talán még mindig nincs itt az ideje szót emelni ezek ellen a hajtások ellen amelyek, nem a magyarság, a magyarok érdekeit szolgálják, hanem a belénk nevelt, másságoktól való félelem. Félő, hogy alapot biztosítanak az ellenségnek, az ellendrukkereknek a mozgalom megsemmisítésére, ellehetetlenítésére. Pedig a megosztás mindig gyengíti a nemzetet, bármelyik oldalról is jelentkezzen. A liberális, cinikus, megosztó politikusaink úgy a kormány oldalán, mint az ellenzékben, már észre sem vették, hogy csak magukat és a vezéreiket képviselik. Bármennyire bizonygatták, hogy a választói érdekeknek kívánnak megfelelni, a magyarságtól teljesen idegen eszmék, retorikák, hazugságáradatok közepette a hátország észbekapott és elfordult, belefáradt, ebbe a liberális hazug szónoklat, háborúba. Talán ez az a gondolatsor, ami miatt féltem a Jobbikot, hogy olyan rétegekkel veszi, fel a harcot melyek nem kívánnak háborúba bonyolódni, hanem csak kijátszanak bennünket egymás ellen, cigányellenzéknek titulálva, az egyetlen Magyar érdekeket védő pártot. Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →