Egy az út,ez lesz a végső ?

Jog és demokrácia.

.

Nehezen jutok szóhoz így Húsvét körül. Valahogy nem látok méltó légkőrt az ünnepre való emlékezésem kinyilvánítására. 2009 áprilisát több dolog árnyékolja be, így az én  életemet és Magyarországot, is.gyurcsany2_atmeretezve

A gazdasági válság,  a politikai botrányok, a Gyurcsány kormány lemondása nyomán, a Bajnai kormány alakulgatása. Nem is említem a szégyenteljes cirkuszt a miniszterelnöki, keresgetés, ajánlgatás, csinálgatás közepette.  A – vállald el – nem vállalom- huzavona, vagy a hoppá, akadt egy „szakértő változat”, esetleg a „heuréka van miniszterelnök jelölt” …

bajnai20gordon211_atmeretezve

Ehhez nem nagyon lehet hozzátenni. Talán ezt most is mind máskor a magyarság lejáratását tudatosan, előre eltervezve  irányították így?  Úgy látszik hinni kell az Összeesküvés elméleteknek. Csak egy kicsit is értelmesen gondolkodó emberek között,  ez a magatartás még ma sem fordul elő, az átlagember jó ízlését erre a szintre még nem sikerült lesüllyeszteni.  Azt sem részletezem, hogy a jelenlegi mameluk vezetői elit,  a hatalomféltő politikusaink, erkölcsi értéke  túlhaladta a krisztusi időkből ismert Szodoma és Gomora vezetőinek erkölcsi felelőség érzetét. Úgy gondolom ezzel mindnyájan tisztába vagyunk. Csak azt nem tudjuk, hogy süllyedtünk eddig, miért türjük, hogy így bánjanak velünk.

A média tulajdonosainak irányításával előkerültek azok a technikai fogások, amelyek a világot megjárva már több esetben bizonyítottak, több népet tönkretettek, asszimiláltak. Ezeknek a magukat üzletembereknek nevező, külső biztatással és támogatással  belőlünk kinövő és élősködők, minden eszközzel az erkölcs mindennapos rombolásával igyekeznek fényt gyújtani embertársaink fejében, többek között a celebek megjelenítésével.   Ők azok akik  jelenleg, leginkább  arra rendelkeztek  be, hogy  a népet úgy elválasszák a valóságtól, a mondvacsinált sztárok gyártásával,  hogy elkerülje a honfitársaink figyelmét, a napi politikai, gazdasági átalakulás, a vesztett út elrejtett célja elöl. Az erkölcsi rombolással, kulturális értékeink, fikázásával, semmissé teszik, létünket, majd életünket. Bár gondolom az

orban_atmeretezve

elhallgatott célok ennél jóval tovább mutatnak.

„Ez a vesztesek útja”

Innét már

„Egy út van csak az Isten útja.”

..

Nem kell arra gondolnotok, hogy ezt egy elvakult hívőként mondom. Nem is próbálom a hitem ebben a pilatus_atmeretezvebejegyzésben kitárgyalni. Ami nem hagy nyugodtan a hatalmas információáradatok közepette ,  az a történelem egy jelentős korszakára emlékeztet. A ma ismert írásos emlékeink, legendáink, mondáink, az emberiség történelme, mind azt mondatják velem, hogy itt Magyarországon egy olyan történelmi helyzet van kialakulóban, mint ami a Krisztusi időkben zsidó földön Palesztinában volt.  Mivel a kisebbik fiam szereti a történelmet ezért a legtöbbet az ő szájából hallom a mindenki pilatus2_atmeretezveáltal  ismert mondatot „a történelem megismétli magát”.  Az is lehet, hogy egy ránk kényszerített Római Jog által diktált  tőlünk  teljesen idegen, számunkra igazságtalan, államszervezet, béklyóit a magyar a mai napig nem tudta megemészteni. Nem kívánom ennek az igazságnak  a ránk kényszerített jognak a vitáját most itt lefolytatni, hiszen ebben a blogban több helyen írok róla, összevetem a magyarság , a HUN birodalom, joggyakorlatával. A lényeg azért kitűnik: kik is a kiemelkedő mindenki által ismert tudói ennek a jognak ?

Talán Pilátus ?

Aki úgy vezette le a cirkuszt, a két elítélt között, hogy biztosítsa a demokráciát.

Bíztosította.  Megszavaztatta, hogy Barabást engedjék el, és Jézust feszítsék meg.

Biztosította a jogot, mind jogtudós, mert ezek után megteremtette a jogi alapját, hogy Jézust megfeszítsék.

Többek között ez a Jog a mi jogunk is a mi igazságunk! Most feszítenek!

Kell ez nekünk? Persze tudom egyenlőre nem tehetünk ellene.

Dr erre az igazságra épül a Magyar társadalom!

Ezért, büntetik, a gyámoltalant, és felmagasztalják  a galádságot.

Az egyik helytartót, a másik istent játszik.  Csak azért mert nekünk ez tetszik.

De ez az Isten a magyarok istene? Ez a Jog a magyarok Joga?

Ezek az emberek kellenek nekünk vezetőnek?

Ezek, mert ezt érdemeljük.

Ismét helyénvaló a fenti idézet:

A jó emberek közügyek iránti közönyének a büntetése, hogy rossz emberek uralkodnak rajtuk.

 „Platón”

tovább bábú vagy>>>

Egy kattintás ide a folytatáshoz….