Bál

Bál

Bálról, a mitológiáról, arról, hogy mégis mit jelentett a magyarságnak sokkal többet tudunk, mint bárki is gondolná. Ő az, aki Jézus előtt legyőzi a halált. Egy mitológia szerint feltámadt a halálból, mint később Jézus. A HURI területről kiáramló népek Bál és Ana (anya) isten gyermekei a világ négy égtája felé indultak. Talán ez a hetvenhetes szám jelenti azt a meghatározhatatlanul sok embert, aki ezt az istenhitet tovább viszi. Talán a nyelvünkben ezért használjuk a sok meghatározására a hetvenhetet. Pl. hetvenheten voltak. Ezek a kiáramlások, a szemiták, később a zsidók üldözése elől eljutottak többek között, egészen a Kárpát medencéig, ahol mentségre leltek.

A Kárpátok által átölelt földrész a Balti tengerig, a Balkán. Bál-Kán-ja uralja, azaz a Bál által uralt terület a Kánaán. Bál nem más, mint a vízözön elötti Jégkorszak alatti első, Északi, Kánaáni Birodalom Királya. Rengeteg bizonyítékkal rendelkezzünk ezzel kapcsolatba. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete 7. részében, a Duna-medence népessége a bronzkor végén, a Magyarország területén előforduló helynevek vizsgálata során talán több száz erre a HURI mitológiára visszavezethető Bár isten névvel történő egyezést bizonyít be. Többek között ilyen: Bál (Béla), a, Bél, Pál, Pél, a Balaton = Bál- Otthon szóból ered, középpontja,  Bál-ványos – Bál hona.3

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Huru

URU">HURU

Kevesen tudják, hogy Palesztina régi neve az ékiratokon „URU">HURU” ma Izraelnek hívják. Nem véletlen a zsidók harca ezért a területért. Az sem véletlen, hogy egy nyáron át égtek Magyarországon, az Inkvizíció idején az ék, és rovásírásos bálványimádó, és pogánynak mondott, írásos emlékek. Így adták ki a parancsot akkortájt: „ezt tűzzel, vassal irtani kell”. Manapság ezért szinte jogosnak mondják, és véletlenül sem tévesztik el, a történelemkönyvekben, a különféle leiratokba, a mai Izrael egykori térségének a nevét, magyarul leírni. Lehet, hogy ennek a könyvnek is ez lesz a sorsa.  A történelemkönyvekben, csak és kizárólag szemita elnevezéssel jelenik meg a terület neve. A zsidók létezése előtt itt élő népeket nevezték Huritáknak. Ma már az is nyilvánvaló, hogy a huritáknak többek között a művelődéstört. szempontból főleg a lótenyésztés terén köszönhetünk sokat.13

Az Al-Ubaid-i nép egy része a “SUBAR” népben maradt fenn, akik a mai Örményország területén URARTU-ban laktak. Azonosítják őket a Hurritákkal, akik a “hegyek népei”, a hittiták tanítómesterei s akiknek nyelvük sem indoeurópai sem semita. Palesztina régi neve az ékiratokon “URU">HURU”. Az Al-Ubaid-i “subar” népet tehát itt Hurritáknak nevezték Huru nevű földje után s ugyanezeket az asszírok Ur-Artu néven említik az asszír – már késői (800-700 Kr. e.) krónikákban. … ez a sumir SUBAR-TU – a “szabadnak születettek” földje.1

Ubaid_kultura

Az Al-Ubaid-i nép egy része a “SUBAR” népben maradt fenn, akik a mai Örményország területén URARTU-ban laktak.

Urartu

Az Al-Ubaid-i “subar” népet tehát itt Hurritáknak nevezték Huru nevű földje után s ugyanezeket az asszírok Ur-Artu néven említik az asszír – már késői (800-700 Kr. e.) krónikákban.

Ha utána nézünk az özönvíz előtti időszakban, a terület hiedelem világának, akkor láthatjuk, hogy Bál2 Istent imádták. Keveset lehet tudni erről a hitvilágról. A kevés forrás a kánaánita mitológiával azonosítja. Azt tudjuk, hogy Bál2 a mitológia szerint Él8 isten fia. Bál a viharok az eső istene, a föld és az élet megtermékenyítője. Ő az, aki legyőzi a halált. Egy mitológia szerint feltámadt ebből a halálból. Élettársa, női istentársa, Anat. Anat a termékenység istene. A fennmaradt ábrázolások szarvasbika és tehén képében ábrázolják a párosodó, példamutató isteni párt. A mitológia szerint hetvenhét gyermeket neveltek. Egyesek később a szemiták, a szarvasbikát agancsos bikaként, a szarvasünőt tehénként azonosították. Itt is látszik a másság, az elmásítás, az elkenés. Ez a szarvas az ősi megtestesítője a csodaszarvas legendánknak.

Geographisk Afritning huru Thet forlofrade landt lzafaes waridt helaget, OOF huru Israels

Geographisk Afritning huru Thet forlofrade landt lzafaes waridt helaget, OOF huru Israels

Tipikus esete a félreértéseknek, az elmásításoknak. A kezébe levő nyilak, lettek később a görög Zeusz villámai. Bál istent, már izraelita időkben villámokkal a kezében ábrázolják. Anat az anyaisten, a harcos vadászó nőisten. Később a félreértések sorozataként ő lett a hinduizmus szent állata, a tehén. Az elmásításból jött az indiaiak szent tehene. Ana isten nevéből származik Anna keresztnevünk, pár indoeurópai átmeneten keresztül, csak az eredeti forrást felejtik le. Bál a természetbe, fűbe, fába mindenben jelen lévő isten. Később ez ellen a kultusz ellen harcoltak a zsidó próféták, elsősorban Illés. Próbálták kifigurázni, lejáratni, versenyre keltek a papjaival a prédikátorok és becsapták őket. (olajat locsoltak a fára.) Anat hetvenhét gyermeket nevelt az Isten Bál párjával. A hetes szám varázslatos többszöröse ez a szám.  Ez a hetvenhét gyermek hordta szét a világban az Él isten vagy magyarul az L4 üzenetét. A hetvenhét gyermek teremtette meg a mai társadalmak szellemét. Ezt az isteni szellemet bitorolják eleinte talán tudatlanul, később szándékosan egyesek, akik szeretnék, magukat a többi ember fölé emelni. Mégis, a mesterkedéseikbe, mindig, szinte napról napra beleszól Bál, a megújuló Isten és párja Ana (anya isten). A tévesen gondolkodók paranoiás körülményeik között azt képzelik, hogy Bál újra és újra teremti magát. Tévednek az ellenségei, mert Bál istent minden esetbe Ők teremtik újjá. Tévednek, mert Bál maga a természet az élet, amivel ha a rossz ember szembe fordul, akkor megbosszulja. Ezt a bosszút szenvedi most az emberiség, mert engedett a csábításnak. A természet (Teremtő) az élet (Él) mindent elvisel bár (BÁL), a kapzsiság, élhetetlenség, túlzott halmozását megbosszulja. A paranoiás tagadói, nap, mint nap megteremtik a maguk ellenségeit.

Gulyásleves esete a niggerrel

 Fogalmaink, gondolataink, szavaink eredete.

Avagy a gulyásleves esete a niggerrel.

A mai világ telekommunikációja, a kultúrák, a nyelvek tobzódásával jár. A média ura, a cionizmus, a liberalizmus, ezért a legalázatosabb, eszköze, legerősebb szolgája.  Különféle média felületek, más és más magyarázatok kíséretében, elmásítva, jelenítik meg a szavaink a fogalmaink, eredetét. Ez a pluralizmusuk, egyik bejön nekik a másik nem, a lényeg az, hogy ami összejött az már eredmény. Félremagyarázzák szavaink eredeti jelentését, részben azért mert nem értik, részben azért mert fáj nekik, ha egy félreértés folytán megértik, a szomorú az, hogy a magyar magukat kiműveltnek, tanultnak mondó ifjúság a legjobban elrontott rétege a társadalomnak. A hitszegők a gondolkodásmód bizonyítására tudományos tételeket dolgoznak ki. Csak aki mélyebben beleás, az látja ennek a több ezer éves folyamatnak az eredményét, a rossz szándékait. Ez a tudomány az élet nélküli, a halott anyag tudománya, az embert és istent tagadó filozófiák alapjain burjánzik.

A minap láttam egy amerikai filmsorozatot az „NCIS: Los Angeles” amiben az egyik Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hunor és Magyar

Hunor és Magyar

Az Árpádházi fejedelmek és Királyok udvaraiban az írástudók, a táltosok mindennapos ismereteiben napi témának számított, Nimród két iker fiának, a története. Ez a későbbiekben több helyütt megénekelt, rege a csodaszarvasról mondában elevenedett meg. A régiek ezt tényként fogadták, mert ismerték „ékes” (ékírásos) eredetét, de ezek a kő, és agyagtáblákba rejtőző jelek a kereszténység felvétele után eretnek bizonyítékok voltak. Az egyház minden erejét bevetve kereste, kutatta, és megsemmisítette. Így az írásos emlékek csak morzsáiban, a nép nyelvén a magyar nyelvben, és regéinkben-mondáinkban maradhatott fenn. Itt-ott előfordul pár külföldi történetíró, aki foglalkozik a HUN és Magyar nép Attila korát megelőző történetével. Manapság már több kézzelfogható lelet is bizonyítja, de ezeket a mai magyar történészek, akik a politikától, és újabban a külföldi tőkétől függnek, igyekeznek figyelmen kívül hagyni. Szerencsére már egyre több, politikától mentes, igazi magyar, vagy magát annak valló, kutató vállalja fel a Hun és a Magyar nép diadalíves történelmét. Igen diadalíves, ez a történelem, a Hun és Magyar, több világbirodalmat megért, és vezetett, mid amennyit az Indoeurópai népek, beleértve a Római birodalmakat is együttesen magukénak mondhatnak.

Nimród két daliás fia Hunor és Magyar, a Szkíták földjén, vadászat közben egy csodás szarvast követve Bul (Dul) és Balambér háztájára vetődtek, mivel a két király éppen távol volt, a lányaikat elragadták és velük alapították meg a Hun és a Magyar nemzetet.

Így írja ezt le Arany János:

Vadat űzni feljövének, Hős fiai szép Enéhnek

Vadat űzni feljövének
Hős fiai szép Enéhnek:
Hunor s Magyar, két dalia,
Két egytestvér, Ménrót fia.

Dúl leányi, a legszebbek,
Hunor, Magyar nője lettek;
S a leventék, épen százan,
Megosztoztak mind a százon.

Hunor ága hún fajt nemzett,
Magyaré a magyar nemzet;
Szaporaság lőn temérdek;
A szigetben nem is fértek.

Nimród ismert nemzetségei, sorrendben:

Nimród, Hunor és Magyar – Bor, Dama , Keled (Kelend), Keve, Keár (Kér),  Beler, Kádár (Rada),Otmár (Othmár), Farkas (Tarkans,Tarkán), Bende kürt (Bondofárd), Bakony, Csanád,Rudi, Bezter, Mikó, Miske, Ompud, Külcse, Levente, Lél, Zamur, Zombor,Balog,Bulcsú, Zulon, Berend, Kadisa, Opor (Opoz), Ethei (Thé), Szemen, Torda, Bendegúz (411-416), stb. és végül Attila

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!

Örül a lelkem!

Nem is tudom kifejezni más szavakkal azt az érzést, ami tombol bennem! Szinte árad belőlem a boldogság akkor, amikor végignézem a képeket, videókat melyek a Kunszentmiklós – Bösztörpusztán megrendezett Magyarok Országos Gyűléséről készült. Ha csak rágondolok arra a filmre, amely a Kecskeméti TV által került forgatásra, vagy végig nézem az amatőr fotók ezreit könnybe borul a szemem.

Ez egy rendinthetetlen erő! Ez a Magyarok hatalmas tiszteletet sugárzó ereje!

Mégis van Magyar Újjászületés!

Megtörtént, amiről álmodni sem mertem! Előjött elemi erővel a magyar!

Augusztus közepe körül szólt az egyik fiam, hogy hagyományőrző rendezvény lesz, az alföldön valahol Kecskemét körül. Nem nagyon figyeltem, nem elég erőteljesen hívta fel rá a figyelmem. Mindenesetre, a bíztatására megkerestem a honlapot, ahol olvashattam az eseményről. Nagyjából átfutottam, megnéztem a programot, de a cikkek címei nekem nem mondtak semmit. Feliratkoztam minden hírlevélre, amire lehetett, nem nagyon értettem miért van belőle ennyi, miért foglalkoznak ennyi témával. Jöttek is a levelek egyik a másik után, olyanok, hogy el kell vinni valamit, a parlament elöl, nincs elég ivóvíztartály meg ehhez hasonló kérdések. Én, aki az utóbbi pár hónapban amióta nyugdíjban itthon unatkozva, az összeesküvés elméleteket bújtam nem sok érdekeset találtam ezekben a mondatokban. Nem is értettem, a sok gyakorlatias cikket, feladatot. Talán az egész blogot ki kellett volna ahhoz olvasnom, hogy rájöjjek miről is van szó!

Persze nem mentem el a rendezvényre, kikerült a téma a figyelmem középpontjából, elsikkadt a napi problémák mellett. Így utólag rendkívül sajnálom, hogy nem voltam ott. Kimaradtam egy a magyarok összefogását biztosító sorsát döntően befolyásoló rendezvényből. Azért maradtam ki mert nem tudtam, hogy miről is van szó. Így utólag úgy látom, hogy ott lett volna a helyem! Most már tudom mit vesztettem.

Ma a globalizált világban, a nagytőke kezében tartja szinte minden ország irányítását. A nemzetközi pénzügyi szabályok csapdájába került országok vezetői nem a kilábalás felé vezető utat keresik, ebből a helyzetből.  A nemzetközi szabályok tulajdonságaiból adódóan a kiszolgálóik, saját előmenetelük érdekében mindent elkövetnek egy, egy ország még súlyosabb elkötelezésére. Jól kitalálódott ez.  Magyarországon, de általában Közép Európában, a politikai átmenetek, úgymond demokratikusan, a nemzetközi pénzügyi körök irányításával, de főleg felügyeletével ment végbe.  Ezeknek a pénzügyi csoportoknak az érdekszférájában képződtek a jelenlegi pártok. Teljesen mindegy ilyen szempontból, hogy jobb oldali, vagy ball oldali színezetet öltenek. Egy gazdát szolgálnak, akarják, nem akarják, bevallják, vagy titkolják,  a nemzetközi pénz világának urait. A magyar ember ezt látja, rendkívüli szinte birkatürelemmel állja, hogy kihasználják, a szocialisták szóhasználatával élve kizsákmányolják a burzsoá körök. Állja, a magyar, mert szokta mondani erre mifelénk, hogy akkor is a jég hátán is megél, nem zavarja a dologtalan tolvajok csicsere hada. Nem zavarta soha akkor sem amikor, Hun-nak, vagy Avarnak, de akár Pogánynak, Rebellisnek, vagy Parasztnak hívták! A történelem folyamán a magyarok nagyon ritkán fogtak össze, mert mindig biztosak voltak a maguk dolgával, más ügyei meg nem érdekelték, ha tehették kimaradtak belőle.  

De vigyázzon a világ! A magyarok összefogása mindig átrendezte a világ térképeit!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….