Olajmaffia elleni harc

Ambrus Pál

Az olajügy kapcsán

 

Az Ébredés 6. száma  az internetre kijuttatott, a Parlament Olajbizottsága által tárgyalt olajszőkítéssel fogalakozó Nógrádi Zsolt meghallgatását tárja az olvasó elé. Az olajbizottság elnöke Pallag László – akinek harca az olajmaffia ellen dicséretes, ám semmi változást nem hozott -, mondhatnánk azt, szélmalomharcot folytatott. Ahhoz, hogy egy ilyen bizottság sikeresen működjön, a törvényeket kellene gyökeresen megváltoztatni, de erre jelen pillanatban semmi esélyt nem látok. A kisembert sújtó törvények a milliárdokat összelopkodókra nem vonatkoznak. 

 

    Nógrádi Zsolt csak egy azon sokak közül, akiket az utóbbi években az olajszőkítés folyamán felkapott a „hiteles, pártatlan” média. Az itt leírtak csak a jéghegy csúcsát képezik azokban a több tíz milliárdos olajügyletekben, amik behálózták az egész országot, érintettek közéleti személyiségeket, multinacionális cégeket, állami hivatalokat. Gondoljunk csak arra, hogy némely, az olajszőkítés kapcsán keletkezett dokumentumokat a Parlament 80 évre titkosított, ezzel még a lehetőségét is mélyen eltemetve annak, hogy valamikor a bennük szereplő személyek felelősségre vonásban részesüljenek, hiszen 80 év múlva – ha addig még egyáltalán lesz Magyarország – ki a fene fog törődni azzal, hogy egyes emberek milyen úton-módon szerezték meg „induló alaptőkéjüket”.  A napokban a háziőrizetbe került Tasnádi „vállalkozó” nyilatkozott a televízióban, hogy annak idején az alvilág adott össze 3 milliárd Ft-ot annak érdekében, hogy a volt belügyminiszter részére ezt a pozíciót megvásárolják. S itt fölmerül a kérdés, kiktől kellett ezt a pozíciót megvásárolni? S ha megvásárolták, akkor milyen emberek azok, akik ilyen „sáros” pénzt elfogadtak? Ilyen emberek irányították 4 évig ezt az országot? Mert gondolom, nem a Parlament portása árulta a miniszteri székeket. S amely kormánynak ilyen belügyminisztere és rendőrfőkapitánya volt, az maga sem különb! És most ez, a választásokat elvesztő párt nemzeti színűre festve magát buzdítja az embereket, hogy csatlakozzanak mögéje a nemzet megmentése érdekében. Tőlük kellene megmenteni azokat az embereket, akikben még a gének kapcsán ott lappang a magyar nemzettudat! Mikor törődtek ők a nemzettel, hisz a fentiekből is látszik, hogy saját pecsenyéjük sütögetésével voltak elfoglalva, s egyébként is ők polgári-liberálisok, tehát semmi közük sincs a jobboldalhoz. Lehetőségük lett volna a közélet megtisztítására a 4 év alatt, ha komolyan gondolták volna, s akkor kormányzásuk csúcspontjaként nem következett volna be Mór, nyolc ártatlan ember halálával. Tiszta, érthető, mindenkire egyformán vonatkozó, kiskapuktól mentes törvényeket alkothattak volna, ha nem lett volna félni valójuk azért, hogy e törvények alapján őket is elérheti a felelősségre vonás. Ezek a törvények éppen ezért nem születtek meg, sőt ha lehet a meglévők módosítgatásával még zavarosabbá lettek, hogy az úgynevezett „sztárügyvédek” ezeket most már arra tudják felhasználni, hogy a napnál világosabbnak látszó ügyekben felmentsék az „érintetteket”. Az állampolgár ott érzi magát biztonságban, ahol a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, s e törvények áttekinthetősége kapcsán mindenki meg tudja találni helyét a társadalomban.

 

    Nagyon elkalandoztam, mert az olajszőkítés nem az Orbán-kormány alatt érte el tetőpontját, hanem a 94-95-ös években, amikor a most újra megválasztott elvtársak voltak hatalmon. Nekik nem volt elég a spontán privatizáció kapcsán a Németh-kormány alatt és korábban képződött állami vagyon megszerzése, néhol jelképesen 1 Ft-ért. Mert a nagy csomó még nagyobbat kíván. Még szükségük volt arra a pár milliárdocskára is, amit az olajügyletek kapcsán meg tudtak szerezni. Hogy ez nem tisztességes? Hogy ezáltal ők is bűnözőkké váltak? Na és! A válasz a fő pufajkás szájából hangzott el, mintegy mottóul 4 éves uralkodásukra. Semmi sem számít, a lényeg az, hogy az eddig is lopott vagyonkájukhoz még pár milliárdot hozzá lehessen lopkodni. Mert a pénz nagy úr! Mindent meg lehet rajta vásárolni. Fürdőmedencés villát, luxusautót, külföldi egzotikus utazást. Csak két dologról feledkeztek meg. A becsületről és a tisztességről. E két dolgot nem lehet pénzen megvásárolni. Ja és még egy, a nyugalom, ami hiányzik náluk. Nem tudják úgy álomra hajtani a népért aggódó fejecskéjüket, hogy 150 kg-os, kopasz izompacsirták ne vigyázzák amúgy is zavaros éjjeli álmukat. Ők nem felelős politikusok, hanem a sátán mellett esküt tett bűnözők. Sajnos szerencsétlen, agymosott népünk megint bizalmat szavazott nekik, mert mint annyiszor történelmünk folyamán, bedőlt aljas, hazug, soha nem teljesített ígéreteiknek. Nem kommunisták ők már, hanem szocialisták, mert ez sokkal jobban hangzik, s nyugaton is vannak kormányzati szerepet betöltő szocialista pártok. Így ez szebben is cseng, annyira szépen, hogy egy ismerősömnek emlegetve a kommunistákat, ő is úgy válaszolt, hogy „ezek már nem kommunisták, hanem szocialisták”. Megkérdeztem tőle, hogy akkor miért vannak még mindig a volt régi elvtársak a párt vezető pozícióiban? Arra már nem tudott választ adni. Azért, mert még mindig foggal-körömmel ragaszkodnak a hatalomhoz, mert így látják biztosítottnak összelopkodott vagyonuk megőrzését.

 

    Megint elkalandoztam, hiszen az olajszőkítésről van szó. S hogy ez itt Békés megyében is milyen nagy volumenű volt, arra annak a négy rendőrtisztnek a tisztázatlan halála hívja fel a figyelmet, akik az olajügyletek nyomozásában vettek részt. Ennyi rendőrtiszt nem halt még meg sehol az országban ilyen rövid idő leforgása alatt. Itt nem egy-két vasúti tartály szőkítéséről volt szó, hanem egész irányvonat-szerelvények eltüntetéséről, melyben nagyon magas székben ülő személyek közbenjárása kellett ahhoz, hogy a különböző törvényellenes cselekedetek ne kerüljenek napvilágra. S mindez két évig tartott a Na és! miniszterelnöksége alatt. Abban az időben nagyon el voltam keseredve, mert látva ezeket a dolgokat – sokan beszéltek is róla, nevek voltak forgalomban -, semmi sem történt, s ezt én úgy értem meg, mint az igazságszolgáltatás teljes csődjét. A Parlamentet a bűnözők paradicsomának tartottam, (ma is annak tartom!) s éppen ezért semmit sem remélhettem annak érdekében, hogy a „képviselők” végre az itt élő népet, nemzetet kivezessék abból a kátyúból, amibe negyven éves uralkodásuk alatt rekesztették. Hogy kiket képviselnek magukon kívül ezek a megválasztott kormányok, arra a legékesebben mutat rá az, hogy a nemzet szót még csak ki sem merik ejteni a szájukon. NATO-ztak, Európáznak, csak éppen ezzel a szerencsétlen nemzettel nem foglalkoznak. Egyáltalán jó lesz nekünk Európában? Hát nem ott vagyunk? Szükség van ott ránk? Vagy éppen a nagy szajkózok kapnak valakiktől valami alamizsnát azért, hogy bennünket is beterelnek a közös akolba, ezzel tönkretéve, a sírgödörbe lökve egy hajdan volt csodás nemzetet. Újabban sokat hallani az Új VilágRend-ről. Az Európában és a világban történő események ennek létezését támasztják alá. Egész Európában keverik a nemzeteket különböző fajok által, hogy az így öntudatát vesztett masszát majdan egy Világkormány s annak királya vezesse az egész világon. Ha ez így van, most már megértem az itthoni történéseket. Csak az maradhat talpon ennek a királynak a vezetése alatt, akinek lesz némi vagyona. S ez az itthoni milliárdos réteg talán éppen ebben reménykedve paktált le az ördöggel. Mit nekik ezért a nyomorban élő milliók, miért olyan élhetetlenek, hiszen a mai liberális világban mindenkinek adott a lehetőség, csak vállalkozni kell. Hogy itt Magyarországon nincs egy tisztességes vállalkozás? Hogy minden úgymond vállalkozás csalásra épül, mindegyik valamilyen módon kijátsza a törvényeket, s ezt a nagy többségnek a gyomra nem veszi be? Kicsire nem adunk! Becsületesen, tisztességesen próbáljon meg a bolond megélni; ha nem megy, haljon éhen! Úgy is sokan vagyunk már a Földön, hiszen az eltartóképessége a mai 6 milliárd helyett mindössze 3 milliárd, s a fölösleges 3 milliárddal tenni kell valamit! Majd egyes nemzetekre ráfogjuk, hogy terroristákat rejtegetnek, s emiatt porig bombázzuk őket a levegőből. Másokat a titkos laboratóriumokban kitenyésztett fajspecifikus vírusokkal irtunk ki, s eljön majd az oly régen várt, s azért minden eszközt bevetett földi királyságunk, messiásunk vezetésével… 

 

    Lám, lám minden összefügg. Az olajmaffia kapcsán eljutottunk az egész világot érintő leendő történésekig. Nagyon kevés az időnk, az utolsó órában vagyunk, s az emberek felvilágosítása lenne a most még látók feladata. Sajnos hihetetlen nehézségekkel állunk szemben, de mindenki, akinek lehetősége van rá, világosítsa fel közvetlen környezetét a ránk leselkedő veszélyekre. Nekem az adatott meg, hogy az Ébredés-sel szolgáljam a felvilágosítást. Azt szoktam mondani, hogy én biztosítok egy lehetőséget, s aki akar, élhet vele.

  

Békéscsaba, 2002.08.12.

Angol polgári forradalom

Angol polgári forradalom

 

                        Az angol polgárháború kitörését (1642) megelőzően egyre nőtt a feszültség a parlament és a Stuart-házi királyok között. A társadalmat vallási különbségek is megosztották: a puritánok a parlament hívei voltak, a katolikusok támogatása miatt a király egyházpolitikai lépéseit gyanakvás fogadta.

I. Károly (1625-1649) folytatta apja I. Jakab törekvéseit az abszolút királyi hatalom kiépítésére, és 11 évig (1629-1640) a parlament nélkül kormányzott.

A kezdeti királypárti sikerek után Cromwell Olivér „új mintájú hadsereg”- e a parlament javára döntötte el a polgárháború kimenetelét (1646). Cromwell a királyt is elfogta, de az Skóciába szökött és sereggel vonult a parlament ellen. A második polgárháború (1648-1649) a király vereségével és kivégzésével végződött. A hatalom elvben az alsóház, valójában a hadsereg és Cromwell kezébe került.

A köztársaság idején (1649-1653) számos radikális vallási és politikai irányzat jött létre, például a levellerek („ egyenlítősök”) mozgalma. Cromwell 1653-ban a köztársaság védnökének nyilvánította magát és katonai diktatúrát vezetett be.

Halála után (1658) a parlament visszahívta a trónra Stuart II. Károlyt.

II. Rákóczi Ferenc

II. Rákóczi Ferenc

Lengyelországba menekült II. Rákóczi Ferenc 1703-ban jött haza.
1703-ban II. R. F. a tiszaháti fel-kelők élére áll.
A felkelők győzelmet győzelem-re halmoztak. Felszabadulás re-ményében Rákóczi a jobbágyok ezreit állította a kuruc zászlók alá. A kuruc csapatok győzelmei, arra késztette a magyar köznemeseket, hogy ők is a szabadságharc mellé álljanak.A nemesek közül választotta főtisztjeit, őket küldte Rákóczi szerte Európába, hogy a szabadságharchoz külföldi segít-séget szerezzenek. Rákóczi he-lyes politikája következtében a nemesség és a jobbágyság össze-fogott. Ahhoz, hogy a jól szerve-zett császári erőkkel, sikerrel megküzdhessenek, a kuruc kato-nákat is:- fegyelmezett sereggé kellett formálni
-Rákóczi megtiltotta a portyázó katonáknak a bor és az élelem zsákmányolását a falvak lakói-tól
-egységes ruházatot kaptak
-fegyverzetet kaptak
-élelmet kaptak
-Rákóczi a katonai kiadások fe-dezésére rézpénzt veretett
A Rákóczi szabadságharc legsi-keresebb hadi vállalkozása a Du-nántúl felszabadítása.
A hadjárat vezetését Bottyán Já-nosra bízta.
Vak Bottyán 1705 novemberében rohammal bevette Dunaföldvárat fölszabadította a dunántúli várakat.
1707 tavaszára Erdély is a kuru-coké lett. Ilyen körülmények kö-zött nyílt meg az ónodi mezőn a szabadságharc legnevezetesebb országgyűlése. Megszavazták az általános adózást és kimondták az ország függetlenségét és a Habsburg-ház trónfosztását.
A Rákóczi szabadságharc az ónodi országgyűléssel érte el te-tőpontját 1707 őszétől a nehézségek egyre súlyosbodtak.
Pl.: – a rézpénz elértéktelenedett
– megszaporodtak az árulások
 Rákóczi még mindig bízott ab-ban, hogy Nagy Péter orosz cár-tól kérjen segítséget. Károlyi Sándor 1711-ben megkötötte a szatmári békét.A szatmári béke büntetlenségét biztosított a felkelés valamennyi résztvevőjének, ha leteszi a királynak a hűségesküt.
Rákóczi visszautasította és hívei-vel Törökországban, Rodostóban telepedett le.
1735 halt meg.

Filozófia

•2.  A filozófia Görög előzményei.

 

A görög vallás ősi elemei

A görög emberies istenek világa és isteni emberek világa, az istenségekkel és félistenekkel teli természet és élet harmonikus egységet alkot a vallási és művészi szépség jegyében.

Vallásának maradványai sokféle csökevényes formában maradtak fenn. Jellegzetes fétis például a Thesipasban tisztelt faragott kő. De tisztelték az isteneket oszlopok formájában is. Az élő természet tárgyait tisztelő fakultusz a Zeusz dodonai jósló tölgyfája-.

A halottkultusz később a héroszok tiszteletében folytatódott. Az állat alakú istenek emléke, főként az átváltozási mondákban, az alacsonyrendű vagy félistenek állati formáját részben megőrizte. Ennek emléke a „tehénszemű Héra”, a „bagolyszemű Pallasz Athéné”. A Poszeidón Hippiosz (ló), Apollón Delphiniosz (delfin) vagy Lykeiosz (farkas). Továbbá az isteneket álatokká átváltoztató mitoszok: Zeusz bikaként rabolja el Europét, hattyúként csábítja el Lédát, kakukk madárként a feleségét Hérát.

Az isteneknek szentelt állatok: Zeusz sasmadara, Pallasz Athéné baglya, Aszklépiosz kígyója. Félállati istenalakok: szatírok, szirének, kentaurok, tengeri félistenek stb.

Ősi elemek még a görög vallásban az olyan kultusz-cselekmények is, mint a tabu-tilalmak, a termékenységi varázslatok, a különböző áldozatok, a tisztulási szertartások, az eskü, a jóslás és az átok.

 

A görög vallás fejlődése

A görögség létrejöttének idején, azaz a bevándorlás és az őslakosság összeolvadási folyamatában alakul ki a görög istenvilág is.

Héra, Athéna, Artemisz, Hermész, Héphaisztosz az őslakók istenneve. Poszeidon, Déméter, Dionüszosz pedig kettős eredetű.

Sajátos maradvány a zene és a tánc révén az eksztázis is.

Az átalakulás vallási eredménye a korábban kezdetlegesen ember alakú istenképzet abszolúttá válása, az istenek határozott megkülönböztetése, és szerepük erőteljes hangsúlyozása.

Személytelen természeti démonokból hosszú folyamat eredményeképp emberi alakban kikristályosodott görög istenek végleges képének kialakítója.

 

A görög istenvilág

Az istenek családja, mint uralkodó dinasztia, környezetével valóságos isteni államot alkotott székhelyén az Olümposz hegy csúcsán.

A zeuszi istennemzedék:

Zeusz, aki megdöntötte atyja, Kronosz uralkodását és leverte ezeket az a titánokat, az istenek valódi egyeduralkodó királya.

Poszeidon lett a tengerek, Hadész, AZ alvilág ura.

A fenséges Zeusz a ragyogó ég és a vihar istene, istenek és emberek jóságos atyja, de villámával lesújtja a hatalmának ellenállókat.

Olyan helyi kultuszoknak istenalakjai vannak, mint az időjárás sé a hegyek istenei. A tehénszemű Héra Isten Zeusz nővére és felesége, a házasság őre.

Poszeidón eredetileg a Föld mélységeinek, a földrengéseknek az ura s a lovak és a lótenyésztés védőistene. Hádész pedig az alvilág s egyben a túlvilág királya, a halottak ura.

 

A többi isten többnyire Zeusz gyermekei közül került ki. A harcos szűz Athéna, vagy Pallasz Athéné, aki egyenesen Zeusz fejévől pattant ki a világra.

A messzelövő Apollón, a lant és a zene istene, a múzsák vezetője, a csalhatatlan jós, aki félelmetes nyilaival pusztulást küldhet az emberekre.

A szűzi vadásznő Artemisz Apollón ikertestvére, az érintetlen szabad természet úrnője, ám a szülés őrzője is, eredetileg anyaistennő.

Árész a viszálynak, a háborúnak a többi olümposzinál alacsonyabb rangú istene a dühödt, könyörtelen, őrjöngő harc megtestesítője.

A kovácsmesterség sánta istene Héphaisztosz. Ráadásul felesége Aphrodité, a szerelem istennője meg is csalja a daliás Árésszal.

Fontos istenek még a görög vallásban: a szőke hajú Déméter, a termékenység, főként a gabonatermés földanya-típusú istennője. Leánya Perszephoné, akit Hádész elrabol, hogy az alvilág királynéjává tegye. A bor és a mámor istene Dionüszosz, aki a sötét, kiismerhetetlen, irracionális szenvedélyek megtestesítője (az egyik legfontosabb isten).

A házi tűzhely mindenhol mélyen tisztelt védőistennője pedig Hesztia.

 

A klasszikus görög vallás

A helyi istenek antropomorf istenekké integrálódva az egész közösség viszonylag egységes isteneivé lettek Görögország-szerte. Az istenek emberszerűsége hozzásegítette a görögöket önmaguk megismerésének megtanulásához, a független emberi szellem kibontakozásához.

A vallásos és világi hagyomány ápolása, a filozófia és tudomány művelése nem a papság feladata lett, hanem laikusok – költők gondolkodók művelhették, szabadon kezelhették, fejleszthették.

A vallásnak nem voltak teológiai dogmái és szentségei, azt csak szokás és hagyomány szabályozta. A poliszoknak saját kultikus szokásaik voltak, saját istenekkel. A mítoszok helyi változatossága még nagyobb volt.

Például a görögök az emberölés szennyétől a népgyűlések előtt malacáldozat vérével tisztították meg magukat, és áhítatosan tisztelték Athéna és Aszklépiosz szent kígyóját.

A kultuszhelyek, a görög templomok az istenek lakóhelyei voltak. A templomok helye, környezete az ott tisztelt isten jellegéhez igazodott, a táj és a templom együttese az arra fogékonyak számára az istenség jelenlétét szolgálta.

Az áldozat volt a legfontosabb szertartás. Az áldozatot néha elégették, de inkább megosztva az istenekkel, velük közös, egyesítő lakomán elfogyasztották. 1-1 templomnak évente többnyire csak ünnepe volt, az áldozat mellett felvonulással, tánccal és énekléssel köszöntve az ünnepelt istent.

Az istenekkel a leggyakrabban a jóslásban érintkeztek, amikor nemcsak a jövőt tudakolták, hanem az istenek akaratát és vitás kérdések eldöntését is.

A jósdák igen tájékozottak voltak, és óvatosan, legtöbbször szándékosan kétértelműen fogalmaztak. Így tekintélyük sokáig megmaradt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ORPHEUSZ

Az orfikus költemények, a trák mágikus erejű dalnok Orpheusz nevéhez fűződik. Az új vallási kultusz, az elszegényedett parasztok hangulatának megfelelően, a másvilági remény elvét éltették. A misztikus beavatás nem az életre, nem erre a világra, hanem az elkövetkező életre, a halálra készít fel.

 

HOMÉROSZ

Az Iliász és az Odüsszeia a legendás Homérosz két eposza az életigenlés példája, az evilági élet örömeinek arisztokratikus hirdetése mellett szól az élet árnyoldalairól is.

 

HÉSZIDOSZ

Filozófiai okfejtéseket és erkölcsi megfontolásokat formázó műve az istenek születéséről és a világrend kialakulásáról.

 

A 7 BÖLCS

A világ rendjéről és benne az ember helyéről szóló evilági, földi magyarázatok keresése az addigi égi, vallási magyarázatokkal szemben. A átalakulási folyamat során eljutnak a mítosztól a logoszig (Héraklitosz), vagyis az ember alakú istenektől, az egyetemes az egyetemes természeti elvekig, az emberi észig. A törzsi vérbosszú és örökletes átkot felváltja az új, gazdasági erőszak, mely a pénz uralkodásának a formájában szelídebben fejezi ki a társadalmi viszonyokat.

A megváltozott szerepnek, az emberi képességek, tehetségek és teljesítmények elismerésének kifejeződése a 7 bölcs megkülönböztetése, akik mindig más és más összeállításban, 22en szerepelnek különböző névsorokban. Közülük 4-en mindig szerepelnek: a milétoszi Thalész, a priénéi Biasz, a mütilénéi hadvezér Pittakosz, és a kiváló erkölcsű, gazdag élettapasztalatú Szolón.

Tanácsaik cselekedeteikkel összhangban, jórészt azok tanulságaként születtek.

Ilyen bölcs mondások:

„Ismerd meg tenmagadat!

Ismerd meg a kellő időt!

Semmit se szertelenül, mindent meg kell fontolni!

Tarts mértéket!

Testünket, s lelkünket gondozni kell!

Ne járjon a nyelved elébb az eszednél!

Barátod ne rágalmazd, ellenséged ne dicsérgesd, mert annak nincs értelme!

Mondd boldognak azt, aki meghalt!”