A Magyar.

Úgy gondolom, még ebben a multikulturális világban is, alapvető, és elengedhetetlen, a nemzeti hovatartozás értelmezése mindenki életében.

Ha valaki Magyarnak vallja magát, akkor az a Magyarság tudat.

Az évezred első éveinek szociálliberális kormányzatai, a polgáriasodás vágyát terjesztő, Zsidó- Keresztény politika, ezt másként gondolja. Évezredek óta, új és egyre újabb kultúrát, történelmet, fedeznek fel számunkra, ezt a hit, és a tudomány köntösével letakarva kufárok módjára árulják. A tudományt művelő emberek munkásságuk során, vagy az aktuális, jól fizető tudományos, politikai irányzatokat követik, vagy kirekesztődnek ezekből a körökből, és kiátkozottak lesznek, ellehetetlenülnek. Magyarországon már ezer éve, a háttérben háború folyik a „Hivatalos” és a „Nem hivatalos” körök között a történelmi kérdésekben. Ebből a háborúból napjaink politikája sem képes kimaradni.  Az utóbbi években felerősödő, a magyarság múltját, és ezzel a jövőjét befolyásoló teóriák két fő irányt rajzolnak ki. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ebéd az öregnél

Címszó: Teremtés

népének teremtése">A mag népének teremtése

Ebéd az öregnél:

Gyerekként, az étkezéseknek ceremóniája vót, ilyenkor Öregapám mesét a Magyarokrú, az Öregistenrű.

Úgy monta, hogy az öregistennek sok fia vót. Először tizenhárom, aztán nem teccett neki ez a szám, hát sikerűt, még tizenegy, így aztán huszonnégy gyereke lett. Sokan vótak, így má, alig fértek el a hetedik mennyországba. Azt szokta mondani, hogy amikor az Öregisten fiai legyüttek a hetedik mennyországbú a fődre, akkor azok heten vótak, itt a fődön meg nem vótak emberek. Gondúták, hát itt is maradnak, mer eférnek. Mivel az isten fiai nem járnak magukba, ezér velük vót az asszony is. Mer az istenfia se ember egyedű, csak félisten, az asszonya, mán más, ketten az egy egész. Így vót ez akkor is, ezér monták, hogy isten kezet, meg lábot adott nekönk, mégse úgy beszétűk, hogy a kétkezemme megfogom, hanem, „foggmá meg, azza a mocskos kezedde!” Sose monták, hogy kettő van belüle, ha az egyik hiányzott, akkor is csak úgy monták, hogy fékezű, meg hogy fészemű, azt, hogy féleszű csak kitanáták utánna mások, ez abbú is láccik, hogy azt nem is lehet úgy mondani, ahogyan kő, hogy hallana a féeszű. Mive kettő vót mindbű, ami egy, ezér mindennek vót két fele, az egyik, az egyik ódalon, a másik, a másik ódalon. Így lett jobb ódal meg bal ódal. Aztán ezeknek az isteneknek így lett a neve bal, az asszonyé meg, aki a másik fele vót tüle jobbra a lett a jobb, az lett a jobbanya, vagy másként a jobbasszony. Eleinte csak úgy monták, hogy bal az egyik isten ana a másikfele.

Csak e ne haggyam öregapámat, azt beszéte, Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Bál

Bál

Bálról, a mitológiáról, arról, hogy mégis mit jelentett a magyarságnak sokkal többet tudunk, mint bárki is gondolná. Ő az, aki Jézus előtt legyőzi a halált. Egy mitológia szerint feltámadt a halálból, mint később Jézus. A HURI területről kiáramló népek Bál és Ana (anya) isten gyermekei a világ négy égtája felé indultak. Talán ez a hetvenhetes szám jelenti azt a meghatározhatatlanul sok embert, aki ezt az istenhitet tovább viszi. Talán a nyelvünkben ezért használjuk a sok meghatározására a hetvenhetet. Pl. hetvenheten voltak. Ezek a kiáramlások, a szemiták, később a zsidók üldözése elől eljutottak többek között, egészen a Kárpát medencéig, ahol mentségre leltek.

A Kárpátok által átölelt földrész a Balti tengerig, a Balkán. Bál-Kán-ja uralja, azaz a Bál által uralt terület a Kánaán. Bál nem más, mint a vízözön elötti Jégkorszak alatti első, Északi, Kánaáni Birodalom Királya. Rengeteg bizonyítékkal rendelkezzünk ezzel kapcsolatba. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete 7. részében, a Duna-medence népessége a bronzkor végén, a Magyarország területén előforduló helynevek vizsgálata során talán több száz erre a HURI mitológiára visszavezethető Bár isten névvel történő egyezést bizonyít be. Többek között ilyen: Bál (Béla), a, Bél, Pál, Pél, a Balaton = Bál- Otthon szóból ered, középpontja,  Bál-ványos – Bál hona.3

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Blogkönyv

Ez a könyv értékromboló!

A fikciók olvasását kifejezetten érett emberek számára ajánlom. A könyv, a világnemzet elképzelést, a nyugati típusú, az európai, a társadalmi, a kulturális, értékeket rombolja. Csak azok olvassák, akik szilárdan bíznak a nyugati típusú civilizációban, mert ez kiábrándítja őket. Különösen ártalmas a fiatalok, számára, megronthatja őket, esetleg nemzeti útra tereli. Ajánlom a könyvet, a hatvan éven túli korosztályok részére, azoknak, akikben már megdönthetetlenül kialakult, a nyugati érték típusú, civilizáció iránti elkötelezettség.

A Magyar.

Úgy gondolom, még ebben a multikulturális világban is, alapvető, és elengedhetetlen, a nemzeti hovatartozás értelmezése mindenki életében. Ha valaki Magyarnak vallja magát, akkor az a Magyarság tudat. A magyarságtudat nem azonos az identitással.

A MAGYAROK ELTITKOLT MÚLTJA I.

Kromek Blog Blogkönyv

Az évezred első éveinek szociálliberális kormányzatai, a polgáriasodás vágyát terjesztő, Zsidó- Keresztény politika, ezt másként gondolja. Évezredek óta új, és egyre újabb kultúrát, történelmet, fedeznek fel számunkra, ezt a hit, és a tudomány köntösével letakarva kufárok módjára árulják. A tudományt művelő emberek munkásságuk során, vagy az aktuális, jól fizető tudományos, politikai irányzatokat követik, vagy kirekesztődnek ezekből a körökből, és kiátkozottak lesznek, ellehetetlenülnek. Magyarországon már ezer éve, a háttérben háború folyik a „Hivatalos” és a „Nem hivatalos” körök között a történelmi kérdésekben. Ebből a háborúból napjaink politikája sem képes kimaradni.  Az utóbbi években felerősödő, a magyarság múltját, és ezzel a jövőjét befolyásoló teóriák két fő irányt rajzolnak ki.

Az egyik a hagyományos, még manapság is a „Tudományos” körökben elismer hivatalos irányzat, amikor azt mondják, hogy a magyarok, egy finnugor eredetű nép, aki úgy ezer, ezerötszáz éve feltűnt és eltűrt vendég lett a Kárpátok között. Persze ezek a tudományok mondaná a nép, Ördögtől valók, nem a magyar össznépi nyelvünkbe, hitünkbe, gyökerezett népi tudást, hanem minden esetben más népek a „győztesek”, belénk vert, olykor hamis tudását tükrözi. Aki az Ő álltaluk felkínált tanulmányokat, az úgynevezett Nyugati tudományokat nem teszi, magáévá azt a nyugati kultúrára épült magyarellenes társadalom nem fogadja el. A magyar ember munkájából pénzelt, zsíros jövedelmen tartott, „Tudósaink” magától értetődően ezt a tudást terjesztik és harcolnak érte a néppel és Önmagukkal szemben.

Ezzel a nézettel ellentétben a másik, ma már nem jelentéktelen méretű csoport azt mondja, hogy a magyarok az úr közvetlen, és egyetlen, igaz emberi leszármazottjai, feladatuk az állati sorból kiemelkedő emberiség hajnalától, az emberiség tanítása, irányítása, úgy a múltban, mint a jövőben. A feladatunk a mag csírázásától, a növekedés, a termőre fordulás, a megtermékenyítés, majd az érett mag szétosztása. Ez a mag népének a feladata. Eszköze a nyelv.

Nincs még egy nyelv, melyben az emberiség fogantatásáról, az igaz emberi jóságról, a szeretetről, az értékes és szép tudományokról, a matematikáról, a zenéről az egy istenhit jegyében annyi információ legyen beágyazva, mint a magyar nyelvbe. Meg kell említenem, hogy az anyanyelvünk nem tartalmazza a kultúránkkal ellentétes, kufárok tudását, a gyilkolás mesterségét, a hazug filozofikus alapgondolatokat, ezeket más nyelvekből vettük át, erőltették ránk. A magyar nyelv, és annak tudása, a jó fogalmának megjelenítése, képviselete nélkül, az ember lealjasul, állati sorba süllyed vissza! A magyar nyelv elvesztése, egyben az állati életformába sodorja vissza az emberiséget.

Amíg egy ember is beszéli, ezt a nyelvet Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Gulyásleves esete a niggerrel

 Fogalmaink, gondolataink, szavaink eredete.

Avagy a gulyásleves esete a niggerrel.

A mai világ telekommunikációja, a kultúrák, a nyelvek tobzódásával jár. A média ura, a cionizmus, a liberalizmus, ezért a legalázatosabb, eszköze, legerősebb szolgája.  Különféle média felületek, más és más magyarázatok kíséretében, elmásítva, jelenítik meg a szavaink a fogalmaink, eredetét. Ez a pluralizmusuk, egyik bejön nekik a másik nem, a lényeg az, hogy ami összejött az már eredmény. Félremagyarázzák szavaink eredeti jelentését, részben azért mert nem értik, részben azért mert fáj nekik, ha egy félreértés folytán megértik, a szomorú az, hogy a magyar magukat kiműveltnek, tanultnak mondó ifjúság a legjobban elrontott rétege a társadalomnak. A hitszegők a gondolkodásmód bizonyítására tudományos tételeket dolgoznak ki. Csak aki mélyebben beleás, az látja ennek a több ezer éves folyamatnak az eredményét, a rossz szándékait. Ez a tudomány az élet nélküli, a halott anyag tudománya, az embert és istent tagadó filozófiák alapjain burjánzik.

A minap láttam egy amerikai filmsorozatot az „NCIS: Los Angeles” amiben az egyik Egy kattintás ide a folytatáshoz….