A mag népe

Mágóg apánk naptól való,

A csillagok közt szárnyaló.

Leszállt a föld kebelére,

Édes anyánk örömére.

 

Hunor Magor két dalia,

Mind a kettő Mágóg fia.

Anyjuk földünk boldog asszony.

Soha nem ül rajta alkony.

 

Kárpátok közt vígan éltek,

Menyecskékkel heverésztek.

Apjuk titkát elrejtették,

A magyar nyelvbe bele tették.

 

Egyszer aztán úgy gondolták,

Hunor elmegy világot lát.

Hűen apja nagy nevéhez,

Nemzeteket hozott létre.

 

Anyaföldjén maradt Magor,

A titkok közt mondják bátor.

Pannon földön vígan elvolt,

Becstelen Ő soha sem volt.

 

Nyelvében az ember múltja,

Senki soha meg nem tudja.

Jövője, meg széles titok,

Ragok között nem is inog.

 

A titkokért sokan jöttek,

Ígérgettek fenyegettek.

De nem mentek sokra ezzel,

Elfutottak jó nagy nesszel.

 

Többször fogtak puskát rája,

Eszét vették kiabálva.

Ájvékolva csak üldözték,

De a titkot meg nem lelték.

 

Anyjuk, földünk boldogasszony.

Ölében ö mit nem hordott.

Maga előtt pannit viselt,

Letépték a kakukk kikelt.

Vitéz Hunor bajt érezve,

Haza siet felvértezve.

A rosszakat elkergette

Magokat így megmentette.