Naplóba

Mit is csináltam ma:
Nem valami korán keltem, úgy negyed hét lehetett. Ráfeküdtem a szobabiciklire, ( jó legközelebb kerékpár lesz, de az is lehet, hogy Karádihoz illőn bicigli.) Szóval nyomtan neki úgy tizenöt percet. Még álmos voltam, de menet közben felébredtem. Már napokkal ez előtt elhatároztam, hogy a web helyemen telepítek egy Drupal Portált. Reggel friss erővel nekiugrottam. Vesződtem vele vagy három órát nem jött össze. Valamit elállítottam a szerveren, mivel az első sikeres telepítés után letöröltem minden, mert azt csak próbára szántam, és angol nyelvű volt. A második telepítés ami már magyarul futott volna kiakadt. A részletekbe nem akarok belemerülni, ha nem oldódik meg úgy is kénytelen leszek világgá kürtölni. Írtam a szerver rendszergazdának, talán majd kisegít, a bajomból.
Mivel ez nem jött össze, és szükségem van valami sikerélményre egy képfeltöltéssel foglalkozó portálnak estem neki. Na ez sikerült is itt a címe : http://magyarhatter.extra.hu/index.php pár képet is feltöltöttem. Ha van kedved miután kiolvastad ezt az oldalt szívesen látlak tedd közzé a képeidet.

Itt a tegnapi szüreti felvonulásról írtam kiemeltem új oldalra a beágyazott klipek miatt.
Ja délután a feleségem elhozta a legkisebb unokám a Zsófit. Egy kicsit kint voltunk vele az udvaron, meg itt bent szétdobálta az autókat azokat rakom össze miután befejezem a blogolás-t. Ha már a web oldalaknál tartunk van ám neki is egy oldala http://kromekzsofi.extra.hu kicsit kell rajt pofozgatnom mert már rég nyúltam hozzá.
Talán ennyi elég is lesz mára.
Szevasztok .
Ui: Mindenkinek aki arra vetemedik, hogy el olvassa az általam összeírtakat csak gratulálni tudok.

 Már pár napja említettem, hogy nyugdíjba mentem. A cég kötött velem szerződést négy hónapra, hogy járjak be heti pár nap dolgozni. Tegnap is így történt. A feleségem mondta, hogy feljön a busszal a városba, utána menjünk be a Tescóba, így mégis könnyebb a bevásárlás.
De mielőtt folytatnám, egy kis előzmény:
Még javában tombolt a kánikula az irodában, körbe ablakokkal déli oldal, tiszta üveg minden, hát járatjuk a klímát egész nyáron. Esténkén általában leszoktuk kapcsolni a kondicionáló berendezést, hogy amikor nem vagyunk ott ne menjen feleslegesen. Egy időben észre vettük, hogy reggel ment a klíma annak ellenére, hogy este le kapcsoltuk. A kollégámmal még vitába is keveredtünk, és mivel nem olyan hiszékeny ember ezért bármennyire is fájt neki több alkalommal megvárt, hogy Ö legyen az utolsó és ellenőrizze, a klíma lekapcsolását. Valami jogos is volt a gondolkodásában, hiszen reggel, olyan fáradt levegő van a klíma egész éjszakás üzemelése után, hogy huzamosabb szellőztetésre volt szükség. De ilyen esetekben is mindig ment reggel a klíma. Kigondolta az én kollégám, hogy eldugja a berendezés távirányítóját. Ezt is tette, eleinte, csak az övét dugta el, de nem volt eredményes, később szinte ez őszeset összeszedte és eldugta, nehogy valaki bekapcsolja amikor elmentünk. Szinte minden próbálkozás kudarcot vallott egy- két eset kivételével. A nyári szabadságolások után szinte feledésbe is merült az ügy. Egy villanásról azért kell, hogy szóljak. Szeptemberben volt pár nap amikor rendkívül lehűlt a levegő. Elég hűvös volt az irodákban. Jött is egyik nap a kollégám, hogy milyen jó a harmadikon dolgozóknak, hogy nem fáznak, bekapcsolták a klímát és be tudtak fűteni. A mienk nem olyan mi nem tudunk vele fűteni.
A témához tartozik, bár látszatra nem nagyon illik ide, hogy a reggelimet a feleségem csomagolja és minden alkalommal kapok mellé egy almát. Mivel az irodában nem nagyon szemetelek, meg más sem ezért a szemétkosárban naponta egy almacsutka köt ki, és más szemét nem igen kerül bele. Ráér az asszony így is nagyon unja magát, valami munka kellene neki, mert mint közalkalmazott a prémium éveit tölti, így van szabadideje, pénze meg nem igen, ezért még azzal a gondolattal is kacérkodott, hogy elmegy takarítani.
Na ez után a sok mellébeszélés után, a lényeg, ült a feleségem a buszon, és felszállt pár középkorú hölgy. Takarításról beszéltek. Említette is nekem este, hogy ma még a takarítónőknek sem könnyű. Képzeljem el azt beszélték, hogy az irodákat ahol takarítanak, már fűtik a harmadikon, nekik dolgozni kell és nem kímélik őket tiszta víz lesz a ruhájuk úgy izzadnak. A másik irodában meg a szemétkosárba minden nap egy almacsutkát dobnak, legalább csomagolnák be, úgy kell kivenni. És képzeljék el a nyáron meg eldugták a lég kondi távirányítót, azt hiszik nincs annyi eszünk, hogy a másik irodából áthozzuk! …

Ma megkaptam az első nyugdíjamat. :)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .