Szevasztok megjöttem.

Kromek Pálnak hívnak.
Korban úgy hatvan körül járok.

  • Szórakozásom, hobbim a számítógép, az Internet, most éppen a blogolásba fogok bele bonyolódni. Már több éve foglalkozom web oldalak szerkesztésével, web lapok készítésével. A web szerkesztéssel a web létezése óta foglalkozom. Az internet hős korától jelen vagyok a netten. Sok, sok web lapot készítettem, szinte minden típusát a most futó rendszereknek. Az Internet és én együtt öregedtünk meg.
  • A különféle web oldalak gyártása közben felmerülő programozási, optimalizálási, kérdésekkel ebben a részben kivánok foglalkozni, persze csak az oldal telepítése, szerkesztése közben megkivánt mélységig. Ilyenek például a weblap kereső optimalizálás, a SEO , vagy a html optimalizáció, esetleg a stílus optimalizálás, no meg a validálás. Ezen az oldalon több mindennel találkozni fogsz, különösebb kategorizálás, vagy csoportosítás nélkül, csak úgy leírom a gondolataimat. Talán olyan „polihisztor” féle vagyok, és mint olyan sok mindenhez, és ezért talán semmihez sem értek. Válogatás nélkül fogom leírni a véleményem, a környezetemről, családomról, lakó és tartózkodási helyeimről, a politikáról. Szinte minden témában. Ahhoz, hogy mindezt megtegyem megfelelően telepítenem kell ezt a blogot. Most tehát a blog telepítésével és a web lapok optimalizálásával fogom kezdeni. Talán azért ezzel mert ennek a webhelynek a születését és alakulását is le szeretném írni. Pár mondatot szeretnék még a http://www.kromek.hu oldalról mondani, ahol a blogom található:

    A kezdő oldal:

    Az index oldalaimról elérhető szinte az összes általam készített web hely. Mondja is több weblap elemző program, hogy túl sok a link az oldalon. Ha sok, hát sok. Sok az oldal amit látatni szeretnék ez ilyen egyszerű. A SEO (mind megtudtam weblap optimalizálást jelent) kedvéért nem mondok le egyről sem.

    Ha megpróbálom csoportokra bontani ezeket az oldalakat, akkor első helyen a készülő web oldalak találhatók, csoportosítva, A második nagyobb csoport a „Fotó és háttérkép oldalak képek letöltése” téma. Ezek a lapok a fotó mániám termékei. Aztán vannak képfeltöltéssel kapcsolatos, WEB programozással, html , JavaScrt kapcsolatos oldalak, lejjebb a menü a családommal kapcsolatos ingyenes szervereken elhelyezett web lapok linkjeit tartalmazza. Ezeket az oldalakat megtekintheted a családi lapok linkről induló oldalon.

  • Teret engedek a helyi és a nagy politikának, valamint nyitok egy oldalt az asszonynak is, had blogoljon.

11 thoughts on “Szevasztok megjöttem.

  1. Igen nagyon köszönöm, Mama , hogy megtiszteltél a bejegyzéseddel!
    Ez a Te blogod is.
    Bátran leírhatod a véleményed az életről, a politikáról, a fájdalmakat, melyek gyötrik az embert. Itt meg lehet emlékezni a barátokról, munkatársakról, családról. Fel lehet idézni a rég elfelejteni vélt szép és kevésbé kedves emlékeket. Szólhat az ember a jövőjéről, elképzeléseiről, mert a nélkül nincs élni vágyás.
    Kezdetként talán írhatsz pár szót magadról.

    Még egyszer gratulálok.

  2. Ma kaptam E-mailba, nem tudom megállni, hogy ne osszam meg. Bár az eredeti változat már szakálas, de mégis tetszik:

    Gyurcsány meg Orbán utaznak Pécsre. A kabinban rajtuk kívül csak egy
    testőrnő marad. Amint a vonat egy alagútba ér és teljes lesz a > sötétség,
    hallani lehet egy csók cuppanását és egy pofon csattanását.
    Kirobog a vonat az alagútból, és Feri ott ül arcát a kezébe temetve.
    Vajon mit gondolnak a kabinban ülők:

    Feri: – Ez a kis köcsög Viktor, tutira lesmárolta a testőrcsajt és > erre

    én

    kaptam a kurva nagy fülest…

    Testőrnő: – Feri le akart smárolni, de eltévesztett a sötétben és

    Viktort

    smárolta le, erre biztos a Viktor lehúzott neki egy sallert..

    Viktor: – A következő alagútnál megint kezet csókolok magamnak és újra
    pofán verem ezt a köcsögöt!!!

  3. Elég sokat gondolkodtam, hogy leírjam e ezt a pár sort, mivel olyan rétegeket érint akik fiatalos lendülettel bátran szembe szálnak a világgal és megrohamozva a hálót igyekeznek maguknak elismerést kivívni. Sok éves Internetes tapasztalatom mondatja velem, hogy ez egy kedvemre való közösség, melyből csak tíz évenként verődik össze kis hazánkban egy, egy. Csak drukkolni tudok nekik. A lojalitás, a segítő készség, az inteligens hangnem jellemzi őket. Nem a neten megszokott lebarmolom, és talán oda lökök valamit, mert én vagyok az ász típusú emberek. Mégis miért is írom le azt amit írok, mert talán nem a legjobb irányba haladnak. Tudom, hogy amit én javasolok annak nincs vagy csak igen keserves munkával van gazdasági jelentősége, de egy ilyen közösség alkalmas arra, hogy átformálja a Magyar Web szerkesztők többségét, és hogy útmutatót adjun a nálánál fiatalabb korosztálynak.

    Hemzsegő hibákkal teli Web oldalak.
    Talán ez a jellemzője a mai Magyar Web -nek.
    Lehet, hogy az a mai fiatal aki elsajátította a főiskolán esetleg az egyetemen a Web lap készítést és pillanatok alatt összevág arra alkalmas szerkesztővel egy oldalt nem is gondol arra, hogy valaki meg szeretné, nézni. Több esetben megfordult a fejembe, talán nem is ez a célja? Amikor az Internet Explorerben elcsúszik a kép, ismétlődik, elhúzódik a java script, vagy a flash, esetleg az alternatív böngészők csak egy feliratot jelenítenek meg, akkor egész biztos, hogy a Weblap szerzője nem fordított elegendő gondot oldalának kivitelezésére. Az is lehet, hogy valamelyik számára különösen nagy élményt biztosító alkalmazás került a megjelenítés kárára beépítésre, a lapba. Ezek nem jó kompromisszumok. Nem szabad olyan alkalmazások tömegét használni melyek a design javára, egyes felületeken élvezhetetlenné teszik a lapot. Nem állítom, de úgy gondolom, rossz úton halad a WEB oktatása ha egyáltalán annak lehet nevezni azt ami van, ma nálunk. Az eladásra váró magukat ránk erőltető fejlett, fejlődő technológiák, technikák, trükkök alkalmazása, bemutatása túl nagy hangsúlyt kap. Nem erre kell a fiatal Web tervezők figyelmét orientálni, hanem a hagyományos szabványokkal deklarált *.html nyelv pontos alkalmazására. A W3C elvárásainak történő megfelelésre.
    Talán azért kaptam a kezem alá a klaviatúrát, mert 2008-ban rendeztek maguk között a fiatal Web tervezők SEO versenyt és nem nagyon tetszett az értékelési módszerük.
    Bár mielőtt egy szó rosszat is írnák ezen igen tisztességes, számomra megbecsült közösségről, akik a SEO műhelyében profi módjára alkalmazzák a kereső optimalizálást, és igen elkötelezett komoly munkát végeznek a témában. Segítik a kezdőket a tudásuk legjavát átadják, és komoly WEB lapokat gyártanak, csak a tevékenységük ismételt elismerése után teszem meg.
    Többek között az is lehet, hogy az motivált ezeknek a mondatoknak a megfogalmazásában, hogy megsértődtem egy html szolgáltatóra aki azt írta, hogy hiba van a programozásomban, miközben az Ö lapja hemzseg a html hibáktól (most néztem 146db).
    Nem tudom.
    A tény magában nagyon dicséretes, hogy WEB-lap optimalizálási versenyt szerveznek, de az alapvető kódismeretet nem várják el! Az is dicséretet érdemel, hogy különösebb külső támogatás nélkül került megvalósításra, kizárólag az üzlet a kis saját belső érdek motiválta. Mindezt lerontja az, a tény, hogy még a kiírok oldalainak nagyobbik része (tisztelet a kivételnek, mert azért van ilyen, bár én sajnos csak egyet láttam, amire ez nem vonatkozik.) sem tesz eleget az elvárt minimális követelményeknek a *.html alkalmazása során.
    Ezt a versenyt sajnos elfúja az őszi szél. Még a keresőoptimalizálásban sem tud eleget tenni annak a követelménynek, hogy a keresőkben felhozott oldalakat több éven keresztül toppon tartsák, ami természetesen elvárható célja kellene, hogy legyen egy ilyen versenynek. És ezek után még nem is említettem a validálast, ami a html és a stílus ellenőrzése.
    Persze nagyon igaz, hogy Magyarországon a ma megjelenő WEB oldalak tömegesen nem elégítik ki ezeket a szabályokat. Többek között az én általam készített hobbi oldalak sem. No persze én nem is nevezek semmilyen *.html versenyre. Mindenkinek könnyebb egy szerkesztő programmal össze dobni egy Web oldalt, ráhagyni magát a program kód ismeretére, a helyett hogy egyszerű szerkesztőkben szabályosan megírja ezeket.

    Próbáljuk a legalább az új generációt rászoktatni a szabályos html nyelv használatára.

  4. A mai nap igen fárasztó és hosszú volt. Sajnos megint olyan ügyket kell intézni ami az egész család életére kihatással van. Azt kell megállapítani, hogy a mai társadalomban a bescületes munkának nincs értéke. A mai világ arról szól, hogy mindenkit el kell taposni vagy téged taposnak el. Sajnos erre nem minden ember alkalmas , ha tud legjobb esetben még időben félre áll, ha erre nincs lehetősége bizony eltapossák.

  5. Az aranyhalak.
    Ha visszadobod teljesül a kívánságod. Akkor nekem minden kívánságom teljesülni fog. Van egy kerti tavam fóliából és egy beton medencém a ház végében úgy 10m3 körüli és mindkettőbe aranyhalak vannak. Tegnap a beton medencét kitakarítottuk az asszonnyal. Úgy egy méter hatvan mély körül lehet a medence először kiszivattyúztam a vizet, majd belementem csizmába és elkezdtem hálóval fogdosni a halakat. Rengeteg van belőlük több száz. Jól el is fáradtam mire kiszedegettem a halakat majd kimostam az alját a medencének. A mosásban segített a feleségem is. Még a medencébe is bele mászott. Na a lényeg az, hogy mivel mindet visszadobáltuk a már félig feltöltött medencébe ezért nekem sok, sok kívánságom teljesülhet. Na majd meglátjuk. Kívánság az lesz!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .