Kukutyin

Címszó: Kukutyin

Elment Kukutyinba zabot hegyezni.

Mondták gyerek koromba többek között arra az emberre aki, semmittevő cselekedetbe fogott. Minap szembe jutott ez a meghatározás hát rákerestem. Meglepődtem, mert másként értelmezik mint ahogyan én ismerem. A googl valahogy így foglalta össze, az oldalra nem is kattintottam, ahol találta: „Elküldték Kukutyinba zabot hegyezni.” a magyarázat szerint, úgy küldik oda azt az embert, akivel nem törődünk. Vagy olvastam olyat is hogy „Elmehet Kukutyinba zabot hegyezni” a semmire kelő, úgy sem jó már semmire.

Azt is olvastam, hogy tulajdon képen két Kukutyin is van a közelünkben.

Az egyik,  Makó környékén a Déli határhoz közel állítólag ezt egy Gerliczy nevű báró alapította, és zabot vetett oda. Egy alkalommal amikor a Tisza, vagy talán a Maros kiöntött és ellepte a zabot a grófúr az embereit, meg a katonáit, sőt bárkit, aki hajlandó volt rá beküldte, a vízbe, hogy kaszával vágják, le a zab hegyét, ott ahol a termése van. Én úgy tudom akkor már volt egy hasonló nevű település Romániában, persze Románul írva Cucuteni. Ez a település már 7000 éves feltárásokkal is rendelkezik a környékén.

Na a mondanivalómnak talán ez a lényege.

A bejegyzés kategóriája: kukutyin, Napló, Szótár
Kiemelt szavak: Címszó.
Közvetlen link.