1956

Nagy Imrére emlékezik az ország

.

A temetés

 

Ma regge és  tegnap este minden média, a rádió, televízió, az Internet, Nagy Imre újratemetésének évfordulójával van elfoglalva. Mondják a médiumok képviselői, hogy méltóképen meg akarnak emlékezni az esemény kapcsán. Az évforduló apropóján többféle hírforrás, nem tudom kinek és milyen érdekekeit képviselő riporterek, sokasága adja elő véleményét a temetés belpolitikai, és külpolitikai körülményeiről, a gazdaságról. Esetenként ezek a felvételek, riportok, erőszakos megjelenítése számomra sokkoló. Itt a tegnap esti, exhumálások, televízióban előadott horrorisztikus részleteire gondolok.  Ezek a vélemények sajnos a gazdasági válság hatása, a belső elégedetlenség növekedése következtében nagyrészt arra valók, hogy a magyar választókat megszólítsák, az adott színezetű média által képviselt politikai tömörülése mellé állítsák. Nagymértékben előkerülnek az ötvenhatos események, a versenyben történő kommunistázás. Persze vannak, olyan pártok melyek nem tudnak, részt venni ebben a versenyben nem tudják a véleményüket előadni, mert nem áll a rendelkezésükre olyan forrás mellyel ezt megtehetnék.

 
nagy_imre_temetese89

1989

Én a hatvanadik évemet élem. Nagy Imre temetése előtt akkoriban értetlenül álltam. Nem nagyon tudtam miről is van szó, hiszen 1956-ban hat éves voltam azokat az eseményeket, gyerekként éltem meg. A Kádári rendszer nevelt fel egyfajta becsületre, tisztességre. Persze akkor még nem tudtam, hogy az a becsület, mások becsülete és nem az én, vagy a szüleim becsülete. De ez egy másik történet. Hittünk mármint a korosztályom zöme, abba, amibe neveltek, amire egy életen át tanítottak. Az ember ilyen, valamiben hinnie kell. Keveset szinte semmit nem tapasztaltunk meg gyerekként Nagy Imre tevékenységéből, csak azt tudtuk, amit az iskolába tanítottak, vagy elhallgattak, és mások meséltek,  de az falun igen kevés volt. A pálfordulás, ami 1989-ben bekövetkezett érthetetlen volt a korosztályomnak. Tudom a hasonló korúak egy kis része az általam kevésbé tisztességes embernek tartott csoportja az első pillanattól nagy hangon kiabálta, hogy vesszenek a kommunisták, éljen a „szabadság”. A nevelésük ellenére, mellé álltak az álltaluk nem ismert, de hatalmat mutató tömörüléseknek. Köztudott volt, több kommunista rendszert támogató, abban résztvevő, vezető politikusról, hogy csak úgy besétáltak egy,egy újonnan megalakult rendszerváltó párt karosszékeibe. Hát Ők, és a hozzájuk hasonlóan gondolkodó, de lehetőségekkel nem élő kortársaim azok, akiket én tisztességtelennek tartok, persze nem vitatom volt köztük egy-kettő becsületes ember, de sajnos nem több. Mit is jelentett emberközelben nekem ez a temetés? Egy csomó ismeretlen figurát, akit csak később tudtam hova tenni, és egy nagyobb csoport általam mélységesen megvetett, talán más fajhoz tartozó politikust, aki megtagadva a múltját, most másik istent imád. Hát ilyen érzelmekkel indított engem útjára a rendszerváltás. Mind tudjuk az ember mindig bízik én is bíztam, most azokban akiket nem ismertem ott a koporsó körül, mert tisztába lehettem azzal, hogy akiket ismerek azok csak elárulnak.

Most a bizalmam kezdi eljátszani az a csoport is Így húsz év után, akit nem ismertem.

De mivel a remény hal meg utoljára reménykedem, most a Jobbikban!

A bejegyzés kategóriája: Jobbik, Napló, Politika
Kiemelt szavak: 1956, Jobbik, Pártok, Politika.
Közvetlen link.