ABBANHAGY

Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. [1862.]

ABBÁ

 (abb-vá) kettős képző, a középfokú abb és a változásra vonatkozó vá elemekből; magas hang ebbé (ebb-vé): okos-abb-vá, bölcs-ebb-vé, üdvös-ebb-vé; egyszerüsítve: bbá, bbé, (b-vá, b-vé): okos-b-vá, eszes-b-vé. Az első neműekben irásbeli takarékosságból, de a szemet is sértő oly torlat elhagyása végett, mely a kiejtésben sem hallatszik, egy b kimarad, p. okos-abb-bá helyett okos-ab-bá, bölcs-ebb-bé helyett bölcs-eb-bé.

ABBA

 (az-ba) behatólag ragozott, távolra mutató névmás, mely ezen kérdésre felel meg, mibe vagy kibe? Melyik házba akarsz menni? Abba a! Mibe öltözöl? Abba a dolmányba a! A hanyag nyelvszokás hol? miben? kérdésre is használja abban helyett. Abba hagyja, abba marad, abba múlt. V. ö. AZ.

ABBAN

 (az-ban) marasztaló raggal viszonyított az névmás, mely megfelel e kérdésre, miben? vagy kiben? Abban töröm fejemet, mi tevő legyek. Abban bíztam, ki már többször megcsalt vala. Abban állapodtam meg, hogy ….. Abban dolgozom, iparkodom. V. ö. AZ.

ABBAN

 (abb-an) kettős képző, magash. ~ebben, melynek első eleme a középfoki abb ebb, második a módhatárzó an en: okos-abb-an, bölcs-ebb-en.

ABBANHAGY

 (abban-hagy) ösz. áth. Bizonyos megkezdett, folytatott munkát, cselekvést mielőtt teljesen végezte volna, megszűntet, vagy is bevégezetlen állapotban hagy valamit. Abbanhagyni az építést. A mit tegnap abbanhagyott, ma ismét folytatja. A mibe fogott, abban nem hagyja míg be nem végezte. Ha okosabbat nem tudsz mondani, hagyd abban a beszédet. V. ö. HAGY.

ABBANHAGYÁS

 (abban-hagyás) ösz. fn. Valamely folytatott munka vagy cselekvés időközi vagy végleges megszűntetése, félbeszakasztása.

ABAJGAT

Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. [1862.]

ABAJGAT

 (abaj-g-at) áth. m. abajgat-tam, ~tál, ~ott. Erősen kiáltozva üldöz, ütveverve űz, kerget, háborgat valakit, külösen a barmot. Abajgatni a megfutamított ellenséget, a csordát. V. ö. ABAJG.

ABAJG

Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. [1862.]

Címszó: ABAJG

(abaj-g) gyak. önh. múlt abajg-ott, htn. abajg-ani vagy ~ni. Űző, kergető, távolodásra szólító hangon kiált, üvölt. Képzésre hasonló hozzá, rivalg. Törzse az összetett a! és haj! űző indulatszókból áll: ahaj, hangváltozattal abaj; rokon vele hábor. ni!