Szép és tanulságos!

február 28th, 2009 (archívumból)

 Éljünk így!
.

Az USA -ban történt meg.

Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely.Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.

Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.

Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Már kis idő múlva mindegyik nevetett. ‘Tényleg?’ – hallatszott a suttogás… ‘Nem is tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!’ – és ‘Nem tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek’ -szóltak a megjegyzések.
Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is törődött vele.

A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek voltak magukkal és a társaikkal.
Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő elment a tanítványa temetésére ..

A templomot megtöltötte a sok barát.

Egyik a másik után – akik szerették vagy ismerték a fiatalembert – odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket. A tanárnő a sor végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az egyik koporsóvivő katona megszólította: ‘Ön a matematika tanárnője volt Mark-nak?’ Ő igent bólintott. Erre a fiú azt mondta:’Mark nagyon gyakran beszélt magáról.’
A temetés után összegyűltek Mark régi osztálytársai. Mark szülei is ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel.

‘Valamit szeretnénk mutatni’ – mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből. ‘Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni.’

A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már.

A tanárnő – anélkül, hogy odanézett volna – tudta, hogy ez egyike volt azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az osztálytársak írtak Markról.

‘Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az osztálynak’ – mondta Mark anyja. ‘Amint látja, Mark nagyon megbecsülte.’

A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül.

Charlie elmosolyodott és azt mondta: ‘Nekem is megvan még a listám. Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm.’
Chuck felesége pedig így szólt: ‘Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be az esküvői albumba.’ ‘Az enyém is megvan még’ – mondta Marily. ‘A naplómban tartom’.
Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek.

‘Mindig magamnál hordom’ – mondta Vicki, és hozzátette: ‘Meg vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát.’

Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk arról, hogy minden élet véget ér egy napon és senki sem tudja, mikor jön el ez a nap.

Ezért kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretünk és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt megmondani, amíg nem késő.
Mindenki megteheti, aki ezt az írást elolvassa. Ha nem teszed meg, elszalajtasz egy csodás lehetőséget, hogy valami kedveset és szépet tegyél.

Ha olvastad ezt az oldalt, akkor az azért, van, mert van valaki, aki érted aggódik és ez azt jelenti, hogy legalább egy ember van, akinek Te sokat jelentesz.

Ha túlságosan elfoglalt vagy, hogy nincs néhány perced továbbítani ezt az írást, vagy legalább a linket, akkor elmulasztod azt a lehetőséged, hogy legalább egy barátodnak örömet szerezz.

Gondolj rá: azt aratjuk, amit vetettünk. Amit az ember ad a másik embernek, az vissza is jön a saját életébe. Ez a nap áldott nap lesz és éppen úgy különleges, mint Te magad vagy.
Ne kérdezz, játssz velünk!

Küldd el ezt a linket tíz embernek, annak is, aki ezt Neked küldte..
Majd meglátod, valami vidám dolog történik. Kérlek, küldd tovább, és ne szakítsd meg KIVÉTELESEN

Rossz szokások

2008 november 20. csütörtök. (archívumból)

Van pár rossz szokás a nettten. Állandóan jönnek , kért, várt, vagy titokban várt e-mailok melyek, az embert néha feldühítik, néha felviditják, de esetenként arra késztetik, hogy tovább küldje öket. Tegnap én is így tettem. Kaptam is rá két olyan választ ami nem méltatta ezt a spemes küldözgetést. Az érdekes a dologban az, hogy olyan emberektől akik állandóan sértegetnek. Amit én érzek, hogy náha engem néha másokat. Saját bőrömön érzem az igazságot: Akit egyszer megsértettél annak soha nem bocsátod azt meg.
Most le kellene szűrnöm a tanulságot és meg kellene Őket sérteni. Lenne mivel. De úgy gondolom egyenlőre nem teszem.
Csak simán tanulok belőle.