Címke: Ambrus Pál

Ébredj Magyarország

Közzétéve Szerző:
Válasz

Ambrus Pál

Ébredj Magyarország

Előszó

    Immár ötödik évfolyamába lépett az Ébredés, az általam alapított és kiadott, a magyarság sorskérdéseit, őskori- és jelenkori történelmét feltáró kiadvány. Ebben a számban az ezen idő alatt megjelent cikkeimet gyűjtöttem egy csokorba, remélve azt, hogy általuk kedves olvasóim ismereteket szerezhetnek rólam, s beállítottságomról.

    Ne vegyék remekműveknek ezeket a kis cikkeket, hiszen nem vagyok újságíró, de a napjainkban folyó politika mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Magyarnak vallva magam, génjeimtől örökölt igazságérzetem megköveteli, hogy néha-néha tollat ragadva kiírjam magamból a magyarságot ért igazságtalanságokat, a „rendszer nem váltás” óta eltelt idő történéseit.

    Olyan felgyorsított, elanyagiasított, erkölcsileg lezüllesztett világban élünk, hogy minden nap valami újabb igazságtalanságot hoz ennek a sokat szenvedett népnek az életében, melyhez tartozónak vallom magam. Naponta lehetne több oldalt írni, lerántva a napi hazugságokról a leplet, de nincs Magyarországon jobboldali sajtó, amely ezt rendszeresen megtenné. Nem képviseli senki az itt élő népet. Vannak ugyan kisebb lapocskák, mint az enyém is, de ezek csak egy szűk körben mozognak, s így legnagyobb bánatomra nem tudják maradéktalanul betölteni azt a szerepet, amit én is szántam indulásom pillanatában. S ez a magyarság felvilágosítása. Hihetetlen nehéz a helyzetünk, mert képi médiával folytatnak ellenünk harcot, amely kényelmes, nem igényel semmit, csak ülni előtte, s minden érzékszerv befogadja a neki szánt félretájékoztatást. Ezt nevezzük agymosásnak, melyet idegen uraink sikeresen alkalmaznak ellenünk. Általa mindent el lehet érni, a bűnösből áldozatot csinálni, a ördögből angyalt, a hülyéből professzort, a senkiből sztárt, a zseniből elmebeteget, a reklámok által egy fogyasztásba menekülő, semmivel nem törődő emberi masszát, és még sorolhatnám.

    De legnagyobb bűne a médiának melyet idegenek uralnak, hogy a magyart ezt a hajdan volt büszke nemzetet háború nélkül legyőzzék. Rávegyék az idegenimádatra, a „másság” tiszteletére, kineveljék belőle nemzeti öntudatát, bűnös népet kreáljanak belőle, s igaz történelme helyet, mely az ősidőkbe vész, hazudjanak neki egy kitalált történelmet. Mert amelyik népnek nincs történelme, az elveszti nemzeti öntudatát, az a nép az enyészeté lesz. S aztán jöhet az utolsó lépés, hogy idegen fajok betelepítésével végleg elvegyék Trianonban amúgy is megcsonkított, még maradék kis hazánkat. Nem engedhetjük. Mindenki, aki még nem esett áldozatul ennek a mindent elnyelő mocsárnak, kötelessége nemzettársát felvilágosítani az itt folyó dolgokról.

 

    Ezzel a kis kiadvánnyal a jelenkori történéseket próbálom bemutatni az én igazságom szerint. Tudjuk igazság sok létezik, mert mindenki máskép látja a történéseket, s mindenkinek más jelenti az igazságot. Ez az én igazságom. S ha netalán valakiével vagy ne adj Isten többekével egyezik, akkor még nincs veszve minden, még van remény egy szebb magyar jövőbe vetett bizalomra.

 

Békéscsaba 2005.10.18.

Keresztény tragédia

Közzétéve Szerző:
Válasz

Az egyház és a szekták

  Ambrus Pál

    A XX. század második felében a római pápa, II. János Pál a II. Vatikáni Zsinat teológiai irányadása alapján aláveti a Jézus tanításán felnevelt keresztény közösséget a zsidó messianizmus érdekeinek, amikor kijelenti: a kereszténység „fattyú-hajtás, mely beoltatott a zsidóság nemes fájába”.

 

    Tragédia, keresztény tragédia ha összevetjük a fenti mondatot Kenessey Csaba dolgozatával. Én nem akarok annak a „nemes fának” a hajtása lenni, mely nép önző, féltékeny istene gyűlöletre, véres áldozatra biztatja „választott” népét. Nekem elég az egy, igaz Teremtő Isten, Jézus Urunk tanítása s Boldogasszony anyánk népünk feletti oltalma, mivel nem zsidó, hanem magyar vagyok.

 

    Minden embernek joga van vallást választani magának, s ezért nincs jogom a keresztény egyház ügyeibe beleszólni, viszont a minket magyarokat érintő vatikáni dolgok azonban elgondolkoztatnak. II. János Pál avatta püspökké a zsidó, magyar-gyűlőlő Paskai Lászlót, kinek tevékenysége ezért nem a magyar hívek érdekében történt. Utódja, akit szintén a pápa szentelt püspökké Erdős Péter ugyancsak zsidó. Nem elég nekünk a szidó uralom gazdasági-, politikai- kuturális életünkben, még hitéletünkön is a zsidók uralkodnak. Totális megszállás, s ameddig ez így marad, a magyarnak nem marad más hátra, mint sírgödrének csinosítgatása, meg-ismerve a fenti dolgozatból a zsidó mentalitást. Aztán itt van a csángó magyarok ügye, akik évek óta esedeznek azért, hogy istentiszteleteiket magyar nyelven hallhassák, de eddig a kutya sem törődött velük, pedig a pápa tett egy romániai láto-gatást (hiszen ő „utazó pápa” volt), az ortodox pópáknál, de báránykáira már nem maradt idő, amin még Temfli József is felháborodott. Aztán a felvidéki és kárpátaljai magyar testvéreink is hiába kérték a pápát, hogy nevezzen ki magyar püspököt számukra, mert így ki vannak téve a keresztény szellemiséggel is ellenkező tót, ill. ukrán klérus soviniszta elnyomásának.

 

    Egy laikus is, ha figyelmesen elolvassa az Ószövetséget, s elgondolkozik rajta, akkor bizonyos kérdéseket feltesz magának. Először is, a katolikus papok tanult emberek, mégpedig teológiát tanultak, s nem veszik észre, vagy nem akarják észrevenni a benne rejlő ellentmondásokat. Nem hiszem hogy nem tudják, hogy az Ószövetség a zsidók Tórája, vallási könyve. Természetesen lehet erre is alapozni egy vallást, de akkor vegyék ki a Bibliából az Újszövetséget, mert így legalább megszüntetik a kettő közti ellentétet, hiszen Jézus urunk, kinek tanítására alapítot-ták a keresztény egyházat, teljesen háttérbe szorult. Ő a szeretet vallását hirdette, míg az Ószövetség istenéről már fentebb írtam.

 

    S hogy a Bibliát még mire lehet felhasználni csak két példát említek. Az egyik a Hit gyülekezet, a másik a Jehova tanúi. Mind a kettő a keresztények Bibliáját for-gatja hívei lelki életének ápolására, nagy szívességet téve ezzel a zsidóknak. Mind a kettő zsidó szeretetre, majdnem azt montam imádatra nevel, nem beszélve a hívők anyagi hozzájárulását s két szekta működéséhez. A Hit gyülekezete hatalmas csarnokot emeltetett hívei fogadására, míg a Jehova tanúinak gomba módra szaporodnak az országban a gyülekezetnek helyt adó épületek. Ez utóbbi a mai gazdasági helyzetben komoly „emberhalászatot” folytat, mert az elégedetlen emberek valamiben hinni akarnak, ha már a politikusokból kiábrándultak. A Jehova tanúi szektája rombolóbb az előbb említett Hit gyülekezeténel, mert a családban kezdi bomlasztását azzal, hogy nem engedi a névnapok és születésnapok megünneplését, valamint a Karácsonyt sem ismeri el ünnepnek, mert szerintük Jézus nem akkor született, pedig ők is a keresztények Bibliáját forgatják. Itt még meg kell említem, azokat a szép műbőrbe kötött kiadványokat, amiket térítésük következtében osztogatnak, aminek előállítása sok pénzbe kerülhet, s amit szintén a hívektől oroznak el.

 

    Az éves adóm 1 %-ának odaítélése kapcsán munkahelymen kaptam egy prospek-tust, amin a hazánkban hivatalosan bejegyzett egyházak nevei szerepeltek, akiknek felajánlatom adóm 1 %-át. Döbbenet, ma Magyarországon 175 egyház folytat tevé-kenységet,  hiszen „hivatalosan” be vannak jegyezve. Megint a régi igazság jut az eszembe az „Oszd meg és uralkodj”,  ezen az egyházdöppingen elgondolkodva. (A szekták is egyházként szerepelnek rajta, ami ellen nem hallottam tiltakozni az itthoni keresztény egyházak vezetői közül senkit.) Pedig, amíg hitéletünket nem tesszük rendbe, addig ne is számítsunk komoly változásokra hazánkban, mert a hitnek erkölcsi nevelő, és visszatartó ereje van, s ezért rendbe kellene tennünk, és van is mihez igazodnunk. A több ezer éves ősi vallásunkhoz, az igazi ősi egyistenhitű kereszténységünkhöz. Meg kell keresnünk gyökereit, hogy aztán a magyar újra visszataláljon az elhagyott útra, melyről Róma kegyetlen hittérői taszítottak le bennünket.

     Úgy legyen!

 

 2005.05.21.

Megint zsákutcába

Közzétéve Szerző:
Válasz

Egy újabb népszavazás kapcsán

.

 Ambrus Pál

    Megint zsákutcába vezette a magyart ez az aljas, mocsok, minden gátlástalanságra képes magyarországi politikusi réteg. A magyart most már nemcsak az anyaországban ugrasztották össze, hanem a határainkon túl élő magyarságot is lépre csalták egy „népszavazásnak” álcázott akcióval. Részükről teljes a siker, vígan dörzsölhetik mancsukat a háttérben, a magyar meg marakodjon magyarral, minden színtéren. Az oszd meg és uralkodj ősi igazságot sikeresen alkalmazták.

 

    Mert kérdem én, kellett nekünk ez az újabb kudarc, amit népszavazási cirkusznak neveztek. Két kezdeményezés után kiírtak egy népszavazást, két rosszul megfogalmazott kérdésre kellett választ adnia az istenadta népnek. Az elsőre, a korház privatizációra már semmi értelme hogy választ adjunk, hiszen már több mint egy évtizede beindult az a gőzhenger, amit magánosításnak neveznek, ami most elérte a kórházakat, s amely törvényekkel támogatott szabadrablás, már az utolsó fázisához érkezett. Mindig azt mondják, hogy az állam rossz gazda, nem tudja vállalatait nyereségesen üzemeltetni, ezért el kell adni, hogy a magántulajdonos majd rendbe teszi azokat. Így privatizálták el nemzeti vagyonunk 90 %-át, ellopva úgy, hogy ehhez a népnek egy szava sem volt. Tették ezt azok, akik a „rendszer nem váltás” után hatalmon voltak, vannak, immár tizennégy éve. Ők, a privatizátorok milliárdos vagyonra tettek szert, míg az alulról szemlélődők lassan lecsúsztak a gyomorszintre, ahonnan már lehetetlen „felkapaszkodni”. Marad az erkölcsi züllés, a kilátástalanság. A nihil mértékére jellemző, hogy erre a kérdésre, miszerint meg kellene állítani a korházak eladását, erre sem jött össze a néptől a szükséges szavazat. Ezzel mintegy igazoltuk a mindenkori kormányok működését, miszerint ettől a néptől most már még az életét is el lehet venni, ha már anyagi javait elprivatizáltuk, elloptuk.

 

    És hogy kiknek a kezébe került nemzeti vagyonunk, arról egy idézet az 1989. március 15-én kötött „paktumból”, mely 20 pontot tartalmaz, s az ide vonatkozó parancs így hangzik:

 

         9.) Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe. (Szép megfogalmazás, én ezt úgy mondanám, hogy az ellopott vagyon csak a volt elvtársak, családtagjaik, rokonaik, barátaik kezébe kerülhet. Megtörtént.)

 

    S nézzük a következő pontot is, mely arra hivatott, hogy a lopott vagyon megmaradjon a tolvaj kezében:

 

         10.) Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében. [Gyönyörű! Holló hollónak nem vájja ki a szemét! Az igazságszolgáltatás a mindenkori hatalmat képviselve védi annak vagyonát, mert a 14 év alatt egyszer sem hallottam arról, hogy az ellopott nemzeti vagyonból akár csak egy is visszakerült volna az állam tulajdonába, s arról nem is beszélve, hogy még a tolvaj is elnyerte volna méltó (börtön)büntetését.]

 

    Így néz ki Magyarországon a privatizáció, s mondhatom azt, hogy száz népszavazás sem segíthet a még maradék „vagyonka” elprivatizálásának, ellopásának megakadályozása érdekében. Tehát semmi értelme nem volt erről megkérdezni a népet.

 

    A kérdést a volt MSZMP utódja a Munkáspárt intézte a néphez Thürmer Gyula vezetésével, aki minden parlamenti választás előtt hajlandónak mutatkozik összefogni az MSZP-vel, hiszen ők egy tőről fakadnak, elvbarátok vagy mifene. Az más kérdés hogy az MSZP ezt eddig elutasította. Viszont a mostani helyzetet tekintve végre Gyulának is felragyoghat a csillaga a 2006-os választásokon, mert úgy érzem, hogy az MSZP-nek még az ő segítségére is szüksége lesz ahhoz, ha meg akarja nyerni a választásokat.

 

    A népszavazás másik kérdése a határaikon túl élő magyarság kettős állampolgárságának a megadása. Ez már sokkal bonyolultabb, érzelmi, nemzeti húrokat pengető kérdés. E kérdéskör tárgyalása elé most egy egyszerű mondatot írok ide, melyben minden benne van, nem kell magyarázni, indokolni, semmit sem kell tenni, csak elolvasni: Akinek nem fáj Trianon, az nem is magyar.

 

    Mielőtt rátérnék a kettős állampolgárság megadásának népünk általi szavazására, idézem a paktum idevágó pontját:

 

         13.) Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek, és azokon nem lehet változtatni.

 

    A fenti pont a trianoni határok véglegességét, annak megváltoztathatatlanságát írja elő, miáltal burkoltan cserbenhagyjuk, lemondunk határainkon túl élő nemzettestvéreinről. Ha végiggondolunk a „rendszer elsikkasztás” óta uralkodó kormányaink ezen irányú tevékenységén, bizton állíthatjuk, hogy ezt mindegyik maradéktalanul teljesítette eddig.

 

    Nem a népnek, hanem a magyar nép által választott magyar kormányoknak lett volna az első kötelessége, hogy a határokon túl élő magyarjainknak megadja a kettős állampolgárságot, mint azt megtette az európai országok zöme, nemcsak a nyugatiak, hanem a „felszabadult” volt szocialista országok is! A mi kormányaik egyike sem tette ezt meg! S ebből most levonhatjuk a végkövetkeztetést, egyik sem a magyar érdekeket képviselte a 14 év alatt, tehát megállapíthatjuk, hogy egyik sem volt magyar! Így egyszerűen, semmi köntörfalazás, semmi mellébeszélés nélkül.

 

    Mint tudjuk SZDSZ puccsal eltávolították a hatalom csúcsáról az MSZP kormány miniszterelnökét Medgyessy Pétert. Ő azon kommunisták közé tartozott, aki a „rendszer nem váltás”-kor szép csendesen visszavonult a politikai élettől, s a zavarosban halászva, a fenti 8. pontnak megfelelően a háttérben kiépítette milliárdos magánvagyonát, hála összeköttetéseinek és kommunista múltjának. Az már az ő baja, hogy a gyűjtögetésbe megfáradva elkapta a hév, s a kommunistákból szocialistákká átvedlett volt elvtársainak bedőlve, elvállalta a miniszterelnöki posztot. Mert ugye az ember feledékeny, s Medgyessynk párton kívüli, tehát még csak nem is kommunista, s így aztán mi MSZP-sek végre egy szuper kormányt tudunk alakítani általa. Péterünket megrészegítette a posztjával járó hatalom, s olyat tett, ami a kisebbik koalíciós partnernek nem volt ínyére, s így aztán a farka csóválja a kutyát alapon megbukott, mint kisebbségi gyerek a kisegítő iskola első osztályában. Mennie kellett, s legyen ez élete végéig szóló tanulság, de ne feledjük, hogy most könnyen megúszta, mivel „demokráciában” élünk, s nincs koncepciós per, meg akasztás.

 

    Jött Gyurcsán Ferenc, akit már fél éve jegeltek erre a posztra, hiszen erre az időre tehető, hogy hatalmas nyilvánosságot kapott a tv-ben, ahol csak pozitív megnyilatkozásai voltak. A sztár műsorvezetők nyalizása miatt már ekkor kérdezgettem magamtól, vajon mit akarnak ettől az embertől, annyira kilógott a lóláb. S akkor, ez az ember, akiről csak szépet s jót hallottunk, egyszer gondolt egy nagyot, s ripsz-ropsz lemondott a sportminiszteri állásáról. Az előtt mondott le, mielőtt sportolóink kiutaztak volna Athénba, az Olimpiára. Cserben hagyta a magyar sportolókat! Ilyet egy magyar ember nem tesz. De hát régóta tudom, hogy ő nem magyari fajta, s éppen ezért ez a lépés nem fájt nekem, hiszen tisztában voltam azzal, hogy erre a posztra az elvtársak majd csak találnak egy általuk megfelelő, még üres zsebű, tollasodni akaró vállalkozót, mert ne feledjük ezek a parlamenti pojácák nem azért vannak, hogy ezen a sokat szenvedett, elátkozott magyarságon valami kicsit is segítsenek. Visszagondolva az eltelt 14 évre egyetlenegy esetet sem tudok mondani, ami valami pozitív változást hozott volna a magyarság életében, ami csak egy kicsit is bizakodóvá tudta volna tenni e sokat megélt, hazájában lassan kisebbségbe szoruló magyarságot. S ekkor belém nyilallott, ezzel a magyar kormányok világrekordot állítottak fel! Be kéne ezt jelenteni abba a bizonyos rekordok könyvébe, ahol magamutogató önjelöltek, ugra-bugra emberek, dűlő dominók, csókolózó tízezrek, kilométeres réteszabálók társaságában, jó helyen lenne a mindenkori „magyar” kormány.

 

    Na de félre a lelkesedéssel, térjünk vissza hősünkre. Miniszterelnököt csináltak belőle. Nem kérdezték meg a népet, mivel puccsal került a hatalomba, olyan puccsal, hogy még az MSZP-ben vezető szerepet betöltők is szemlesütve nyilatkoztak erről az esetről, ami nem volt jellemző a kommunisták eddigi történelmében, mármint a szemlesütés. Még szerencse, hogy katonaságunk már nincs, így sikerült kizárni azt a lehetőséget, hogy katonai puccsal történő hatalomátvételről legyen szó, mint az lenni szokott az ilyen tradíciókkal rendelkező országokban. Meg is kezdte nyilatkozatai özönét, hiszen mindenhol helyet kapott a médiában. Mindenre megvolt, és meg van a válasza, mesterkélt, betanított. Az állatokat szokták betanítani, idomítani. Ő egy ember, vagy nem? Mindenesetre egy egész csapat idomár dolgozik a háttérben, akik Ferenc részére megírják a beszédeket, előírják öltözködését, gesztusait. Az utóbbin talán javítani kellene, mert nem tudja kezeit hova rakni, s az embernek az a kényszerképzete támad, hogy mindjárt belenyúl a másik ember zsebébe. Pedig már nem kellene, hiszen őkelme milliárdos, a „rendszer elrablás” egyik kivételezettje, s ekkor megkérdezem: mi keresni valója van egy milliárdosnak a miniszterelnöki székben, hiszen halvány lila fogalma sincs arról, hogy mire vágyik az általa uralt több millió vegetáló magyar? Vagy mégis van, csak ő pont az ellenkezőjére lett felfogadva?

 

    Jött a kampány a népszavazásra. Egy magyar miniszterelnök arra buzdítja a választópolgárokat, hogy nemmel szavazzanak a határainkon túl élő magyarok kettős állampolgárságára. Hát ez abszurdum, ilyen csak Magyarországon történhet meg! Megtörtént (a fenti okok miatt, nem magyar kormány, nem magyari fajta miniszterelnök), sőt azzal riogatta az itthoni magyarokat, hogy majd az áttelepülők sokba fognak kerülni az adófizetőknek. Nagyon sok itthoni magyar bedőlt ennek. Környezetemben még az is nemmel ment el szavazni, akinek odakint rokonsága van! Megkérdeztem tőle miért? A válasz az volt, hogy az ő pénzét ne vegye el a betelepülő! Miért van a bankban pénzed? Nincs, de az adóforintjaimat se vegye el. Hát ez őrület! Ennyire agymosottak az emberek?! Megkérdeztem tőle, hogy eddig miért nem lázadt fel, amikor adóforintjából megkérdezése nélkül húsz éve fizetik a felvett államadósság évente ezer milliárdokban mérhető kamatait, s mégis az adósság évről-évre egyre gyarapszik; a bankok száz milliárdokban mérhető felbruttósítását, mert előtte „ismeretlen személyek” kilopták az összes pénzt; a parlamenti bűnözők már tizennégy éve tartó fizetését, amiért még egy pozitív magyar érdekeket képviselő döntést sem hoztak; újabban az autópálya építésére befizetett százmilliárdokat, amiből egyesek megint a magán tőkéjüket gazdagították; a benzin árában lévő adóforintokat, mert már városaink és közútjaink olyan állapotban vannak, hogy azokon autóval nem lehet közlekedni; a minden termékbe beépített ÁFA-t, és még sorolhatnám. Nem, neki a magyar testvére ellen van kifogása. Nem a már évek óta itt tartózkodó színes bőrű „menekültek”, nem a kínaiak mindent elsöprő inváziója, nem a kettős állampolgársággal rendelkező, minden magyar érdeket sárba tipró, a magyar életet szipolyozó, arra rátelepedő nem magyari fajtával. Nem, neki saját fajtájával van baja. Gratulálok hazánkban sugárzó idegen érdekeket képviselő média! Fegyver nélkül legyőzted a magyarságot!

 

    Visszatérve még egy szó erejéig legújabb hősünkre, Ferencre. Minden szemrebbenés nélkül a szemembe mondta a tv-ben, hogy ő magyar hazafi! Nem szakadt le az ég, nem rengett meg a föld, nem történt semmi. Így még talán ő is elhiszi azt, amit beszédírói a szájába adtak, s ez komoly veszélyt jelent, mert ehhez már csak egy kis lépés kell, s beképzeli magának, hogy ő a mások által olyan régen várt Messiás, s akkor annyi neked magyarság, sőt annyi neked világ!

 

    Véget ért a „népszavazás”. A választópolgárok 37 %-a vett részt rajta, 63 %-a otthon szurkolt valamelyik angol focicsapatnak. A fenti vastagbetűs mondat miatt el kellett volna menni. De nem volt aki üzenjen a népnek, a kampányban hetet-havat összehordtak. A „nép” pedig magára maradt, nincs egy hiteles vezetője, nincs akire hallgathatna, nincs senkije, olyan mint az árva gyerek. Annak idején volt, aki üzent, mert még dalban is ránk maradt, hogy „…ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni…”.

 

    A 37 %-ból 51 % mondott igent a kettős állampolgárságra, 49 % nemet. Ez a három szám egy szociológusnak olyan csemege, amelyen hetekig rágódhat, különböző megvilágításban fejthet ki magvas gondolatokat, gyárthat több oldalas tanulmányokat. Nekem egyszerű magyarnak csak annyit mondanak: tragédia, magyar tragédia.

 

    A népszavazási kezdeményezést a Magyarok Világszövetsége indította el Patrubány Miklós vezetésével. A legrosszabb időpontban, két parlamenti választás között a félúton. A hatalmon lévő pártok erre az időre már lebontották elődeik intézkedéseit, most zsebük tömögetésével vannak elfoglalva. Nem jött még el az ideje kampányolni a következő választásokra. Azt mondhatnám politikai csend honol, s ekkor robban be egy olyan fontos kérdésben népszavazni, ami nem a nép feladatai közé tartozik, mint már fentebb írtam. A felelősséget teljes mértékben a nép nyakába varrták. S ezért volt felelőtlen Patrubány kezdeményezése, s kérdem én, aki ilyen magas pozíciót betölt, annak nincs annyi sütnivalója, hogy nem látja, még nem érett meg a magyarországi helyzet egy ilyen komoly kérdésben népszavazásra aláírást kuncsorogni?! Viszont ha látta, akkor azt kell mondjam, hogy nem való arra a posztra amin trónol, mert akkor nem azt az ügyet képviseli ami szövetsége nevében is szerepel. Ebben megerősített az, amikor véletlenül éppen a Hír TV egy adását figyeltem, melyben Tamás Gáspár Miklós után szerepelt. Tudjuk, hogy TGM hova tartozik, kit, s miket képvisel. TGM után következet Patrubány, s a műsorvezető felvilágosította, hogy előtte ki volt a vendége, ugyanebben a kérdéskörben. Miklósunk ezen nem lepődött meg, mert egyből az volt a válasza, hogy találkozott Gazsival a folyósón, s jól elbeszélgettek. Nekem a magyarok halálos ellenségével nincs mit beszélnem, nemhogy még bratyizzak is vele.

 

    Az újabb aljasság, hogy még véget sem ért a szavazatok összeszámlálása, minden magyarországi média erre kijelölt csoportja már a határok felé tartott, hogy a kint élő magyarság körében elégetlen riportalanyokat keressen, s azt ország világ elé tárja, hogy micsoda csalódottság, ellenségeskedés keletkezett a kint élő magyarság körében. Magyar magyarnak lett a farkasa. Megértem a kint élőket, mert több mint nyolcvan éve a negyedik generációt elfogyasztva élik távol a hazától életüket, különböző aljas provokációknak kitéve a többségi nemzet részéről.

 

    Tudom, nem sokat számít, de én nagyon szégyellem magam, s az itthoni magyarság nevében kérek elnézést ezért a tragikus helyzetért. Az itthoni magyarság mentségére annyit tudok felhozni, hogy Kádár „apánk” rendszerében az itthoni magyarságból teljesen kinevelték a magyarságtudatot, kiölték belőle a nemzethez való tartozás érzését, nem ok nélkül kaptuk a „legvidámabb barakk” nem éppen hízelgő elnevezést. A „rendszerváltás” pillanatában még volt egy halvány remény arra, hogy visszataláljunk az elhagyott útra, de sajnos az utána következő „magyar kormányok” csak még jobban belevezettek bennünket a dzsungelba. Hogy most mi van itt, annak mélyebb okai vannak, amit most nem áll módomban kifejteni.

 

    Az sem mentség, hogy hiába lett volna sikeres a kettős állampolgárságról szóló népszavazás, akkor még a mostani parlamentnek egy kétharmados törvényt is el kellett volna elfogadnia, s akkor lehetett volna teljes öröm az egymásra találásban. Ismerve ezt a parlamenti maffiát, tisztában lehetünk azzal, hogy addig csűrték-csavarták volna a dolgot, hogy belátható időn belül ebből sem lett volna semmi, s ha mégis született volna valamilyen parlamenti döntés, abban biztosak lehetünk, hogy az nem az itthoni és kinti magyarság egymásra találását segítette volna elő, mert számos kiskaput beépítve, mindenki azt olvasott volna ki belőle, amit csak akart.

 

    A választásra jogosultak 18 % szavazott igennel a kettős állampolgárságra. Jelenleg sajnos ennyi magyar érzelmű ember tengődik ebben az országban, melyet még Magyarországnak hívnak. S itt és most meg kell szólítanom kinti magyar testvéreinket! Könyörgöm, Ti ne hagyjatok cserben bennünket, Nektek van egy Tőkés Lászlótok, egy Duray Miklósotok, egy Ágoston Andrásotok. Nekünk itthon nincs senkink – mint már azt fentebb írtam -, aki mögé felsorakozhatnánk. S a legnagyobb érv, amire ez a szerencsétlen „népszavazás” rávilágított az az, hogy Ti többen éltek odakint magyarként, mint mi magyarok idebent, ebben az anyaországnak nevezett valamiben! Könyörgöm, ne hagyjátok cserben az itthon vegetáló maradék magyar testvériteket!

  

Békéscsaba, 2004.12.12.

Egy haláleset kapcsán

Közzétéve Szerző:
Válasz

Egy haláleset kapcsán

.

Ambrus Pál

    Megtörtént, aminek meg kellett történnie. Egy zsoldosunk Irakban életét vesztette. Két hétig tárgyalta a média a tragikus esetet, bemutatva róla mindent, amit szerintük be kellett mutatni. A honvédelmi miniszterünk aljas terrorista akciónak nevezte az eseményt, s azonnali kivizsgálásra el is repült a tett színhelyére, talán azért hogy mutogassa, hogy milyen bátor „katona”, mert nem hiszem hogy valamit meg tudott állapítani a helyszínen. Honfitársunk holttestét hazaszállították, s katonai tiszteletadással annak rendje-módja szerint eltemették. A baj nem is ezzel van, hanem azzal, hogy hősi halottnak nyilvánították! Kérdezem, nem az a hősi halott, aki a hazájáért önként az életét áldozza?! Vagy talán Irakig tolódott ki hazánk határa, mert akkor minden érthető.

 

    De még akkor sem érthető, mert honfitársunk önként s a több pénz reményében utazott a tett színhelyére. Munkát vállalt. Így tehát üzemi balesetet szenvedett. Érdekes hogy a másik Irakban elhunyt honfitársunk nem lett „hősi halott”, akit a részeg, kábítószeres, félelmükben össze-visszalövöldöző amerikai katonák tettek el láb alól. Ő is munkát vállalt, így tehát ő is üzemi balesetet szenvedett. S nem beszélve arról a sok áldozatról, akik hazánk területén a rabszolgamunka közben szenvednek halálos balesetet. Egyik sem lett hősi halott.

 

    Ezzel az aljas terrorista megnevezéssel azért csínján kellene bánni, mert nem mindegy honnan nézzük a dolgot. Az Egyesült Államok a maga érdekei miatt lerohanta Irakot (hatalmas olajkincs a földben). Először a levegőből porig bombázta, majd „villámháborúban” két hónap alatt „elfoglalta”. A fő bűnös Szaddam Huszein egyik alteregóját elfogta, s ezzel véget is kellett volna érnie a „felszabadító” háborúnak. Nem ők még maradnak, sőt hogy háborújuk igaz voltát igazolják, minden csatlósukat a NATO keretén belül felkértek a szerepvállalásra, ne csak őket utálja az egész világ. Egyébként is még hatalmas, nemes feladat vár rájuk, hiszen „demokráciát” kell csinálniuk, úgy, mint ahogy ezt teszik a mai napig Afganisztánban. Érdekes módon az így megszállt országok közül egyik sem kér ebből a „demokráciából”, hiszen más életvitel, kultúra szerint éltek, s akarnak élni. Függetlenek, szabadok szeretnének lenni! Ezt Amerika nem engedi, mert neki a gazdaságához szüksége van háborúra, mert háború nélkül összeomlana az egész gazdasága. S a képbe itt lépnek be az aljas terroristák, mármint a megszállók szerint. A függetlenségért, szabadságért harcoló hazafiak! Nincs repülőgépük, helikopterük, páncélozott harci járművük, csak az életük, amit megszállt népük felszabadítása érdekében feláldoznak. Ez a mai „modern” partizánháború! Irakban olyanok a terepviszonyok, hogy a harcnak ezt a formáját kellett választaniuk. A városokban kell ilyen módon harcolni, hiszen nem bújhatnak el az őserdő mélyére, ahonnan le-lecsapva az ellenségre tényleges partizánháborút folytassanak.

 

    „Honvédelmi miniszterünknek” javaslom válasszon valami más titulust, mert itt van minden csak éppen a „honvédelem” szűnt meg. Válasszon valami más „rangot” vagy „címet” ha miniszteri fizetését fel akarja venni, s ne irritálja az EU-s csatlakozás miatt 8 és fél millióra „szaporodott” magyarság azon részét, amely a „szegénységi színt” alatt vegetál. Megértem az irakiakat hogy nem kérnek a „demokráciából”, s szurkolok nekik, hogy sikerüljön majd valami más társadalmi rendet létrehozniuk, ha hazájuk felszabadítása megtörtént. Mert mi magyarok is megkaptuk a nyugati demokráciát. Ránk csendesen, hazugságokkal elkábítva, a médián keresztül erőszakolták. Nem volt itt egy puskalövés, egy életét áldozó „terrorista”, egy kitartó többszázezres népi tüntetés. Amerika s a nyugat itt csak egy olyan vezetőréteget segített hatalomra, amely a szemünk láttára 14 év alatt lopott el mindent, úgy, hogy még csak a fejünket sem kapkodtuk a szőrén-szálán eltűnt nemzeti vagyonunk után.

 

    A demokráciával nem lenne baj, ha nem olyan kormányok lennének benne hatalmon, akiket a globalista világ urai segítenek hatalomra. Ha a nemzet érdekében tevékenykedő, azt szolgáló kormányunk lenne, akkor ezzel a néppel hegyeket lehetne megmozgatni, s nem kellene mutogatni az írekre, akik annak ellenére, hogy ők is benne vannak az EU-ba, világra szóló gazdasági sikereket érnek el a gazdaságuk felvirágoztatásában. Az EU-tól semmit sem várhatunk, nekünk kell megoldanunk problémáinkat, belső bajainkat rendezni, mert ami kis segítséget kapunk tőlük, az csak plasztikázásra elég. Hatalmas bajban vagyunk, mert kormányaink a bűnözés határát súrolva 14 év alatt mindent eladtak a külföldinek. Nemzeti vagyonunk 90 %-a eltűnt, nincs termelés, csak fogyasztásra való buzdítás. De kérdem én, hogyan fogyasszak, ha minden filléremet be kell osztanom a megélhetés érdekén? A munkanélküliség olyan méreteket öltött, hogy már lassan csak az állami hivatalokban – önkormányzat, rendőrség, tűzoltóság, a még meglévő egészségügy, bíróságok – vannak alkalmazottak. A bankokról, médiáról nem beszélek, mert azok idegen kézben, egy idegen érdeket képviselve tevékenykednek. Annyit azért megemlítek a bankokról, hogy évekkel ezelőtt még nem lehetett náluk személyi kölcsönt felvenni, most meg úton-útfélen, még röplapokon is hirdetik a különböző személyi és vásárlási hiteleiket. Ördögi csapda. Egyszer valaki mondta, hogy ami kicsiben az nagyban. Ha arra gondolunk, hogy országunk milyen adósságcsapdában vergődik, akkor rá kell jönnünk arra, hogy ezt most a kisemberekre is rá akarják erőszakolni. Ha nem tudod törleszteni a bankok felé adósságodat, mindened odavész. 

 

    Sokan kérdezik, mi lesz velünk? Egy elhülyített, letargikus, beteg társadalom nem tudja felvenni a harcot, a minden hájjal megkent, magabiztos, flegma, öntelt vezetői rétege ellen. Külön előnyük, hogy többségük nem a magyari fajtához tartozik, s nem ismeri a lelkiismeretfurdalás, a tisztesség, a becsület fogalmát, csak a hatalmat és a pénzt. Az utóbbival mindent meg tud vásárolni, míg az előbbivel meg is őrzi azt. De!!! A reményt soha nem adhatjuk fel, mert ha ezt tennénk egyszerű dolgunk lenne, megásni a sírunk, s szépen belefeküdni. Ezt várják el tőlünk. Ezt a szívességet nem tehetjük és nem is tesszük meg nekik! Az utolsó leheletünkig küzdenünk kell népünkért, a magyarságért, még ha ez a küzdelem jelen pillanatban szélmalomharcnak is látszik. A remény meg van arra, hogy egyre többen és többen ébrednek fel a kába álomból, s csatlakoznak hozzánk, a még tenni kész magyarokhoz!

 

2004.05.16.

Bent vagyunk, de minek!

Közzétéve Szerző:
Válasz

Bent vagyunk, de minek!

.

Ambrus Pál

     Valamelyik nap munkától megfáradva idejében ágyba bújtam, hogy az éjszaka folyamán kipihenjem az aznapi fáradalmakat. Nem is fizikai fáradtság volt ez, hanem idegi, mert a „rendszer elsikkasztás” óta a mindenkori hatalom, és a munkahelyi vezetés gondoskodik arról, hogy az átlag magyar idegei állandóan a stressz állapotában legyenek. Egyszer csak felriadtam, s álomittasan megdöbbenve körülnéztem a sötétben. Talán visszajöttek az oroszok? – volt az első gondolatom. Odakintről fegyverropogás zaja hallatszott, s csak egy kis ideig való hallgatózás után jöttem rá arra, hogy ez a zaj a mostanában szokásos tűzijáték hangja. Valakik nagyon ünnepeltek, mert tíz percig tartott a ricsaj. Miután vége lett, a fal felé fordultam, s megpróbáltam újra álomba szenderülni, de most meg a szomszéd kutyája az öreg Fickó zendített rá, miután ő nagyon haragszik a tűzijáték által keltett durranásokra, mert a szomszéd utcai ügyeletes milliomos, minden családi ünnepséget megragad arra, hogy piromániás szenvedélyét kiélje. Nem tudom, nem kell-e ehhez a Tűzoltóságtól engedélyt kérni? S akkor, mint a villám csapot belém! Most már nem vagyunk itt egyedül Európa közepén anyátlanul! Magukhoz öleltek bennünket a vezetőink által úgy ajnározott nyugati szomszédaink, bevettek bennünket az Európai Uniónak nevezett cirkuszba! Itt a Kánaán! Erre várt mindenki évek óta! Na de félre a lelkesedéssel, ez a cirkusz nem porondmesternek szerződtetett bennünket! Arra vannak ők elegen. Jók leszünk mi a porond, vagy az állatok piszkának takarítására. Hát ezért volt a városháza előtt ez a tűzijáték. Végre, az évekig tartó várakozás után bent vagyunk, megszűnt a bizonytalanság, hogy kellünk-e nekik? Kellünk…

 

    Némelyek nagyon örültek, annyira, hogy elfelejtkeztek arról, hogy ők melyik néphez tartoznak. Gondolok itt azokra a határőrökre, akik az átkelőhelyen minden magyar jelképet eltakarítottak az „határtalan” ünneplés közepette, nem hagyva meg mást, csak a kék sárgacsillagos zászlót. Meggyalázták a magyar jelképeket, amely felér egy hazaárulással. Tudjuk, hogy régebben mi járt a hazaárulásért. Most még egy szigorú ejnye-bejnyét sem hallottunk hivatalos részről, nem úgy, mint annak idején egy bizonyos zászló elégetése után, a hetekig tartó csámcsogást a médiában, és a bírósági hajcihőt. Üzenem azoknak az illetékeseknek, akik a határokon ezt elrendelték, hogy most már szabad az út, mehetnek ahová akarnak, nem kell nekik útlevél, ha nem tetszik nekik itt a bőgatyás magyari emberek között! Viszont nagyon meglepődtem, amikor reggel munkába menet a megpillantottam a sarki „asszonyszomorító” homlokzatán a kék zászlót, melyet „magyar testvére” társaságában vígan lengetett a májusi pajkos szellő. Nem tudtam, hogy a búfelejtők is állami intézmények lettek! Nagyot változott a világ!

 

    Most hogy bekerültünk, szavaznunk is kell megint arra a 24 képviselőre, akik majd bennünket fognak eláztatni az EU-s képviselőházban a magukkal vitt sógorral, komával, jóbaráttal összefogva, akik majd „szakmai tanácsaikat” fogják jó pénzért megosztani hálából, a beszavazott képviselőkkel. Apropó szavazás. Külföldön is lehet rájuk szavazni, ami minden egyes szavazatnál a magyar adófizetők pénzéből ismét több mint négyszázezer Ft-ba fog kerülni, a kint szavazni óhajtók ilyen irányú kívánságainak teljesítésére. Már többször felvetettem, nem kellene-e megváltoztatni a választási törvényeket?

 

    A kisebbik kormánypártnál a listán Budapest korlátlan ura az első helyezett. Megkérdezte tőle egy sztár újságíró a rádióban, hogy ha bekerül az EU parlamentjébe lemond-e a polgármesteri címéről. Nem fogják eltalálni. Ennek az embernek ez eszébe se jutott, szereti halmozni a pozíciókat, mert mint kiderült, már így is több napot tölt külföldön, mert különböző európai bizottságoknak is tagja. Én úgy vélem, ha valamit jól és lelkiismeretesen, minden elvárásnak megfelelően akarok ellátni, akkor elég egy pozíció, s még akkor sem biztos, hogy mindenben meg tudok felelni. Úgy látszik nálunk zsenik, mondhatni szuper emberek irányítják a politikai életet, mert a budapesti főpolgármester esete nem ám egyedi eset. Ott fönn mindenki minimum három pozíciót bitorol, nem beszélve a családtagjaik által vezetett sikeres vállalkozásokról. S hogy milyen szuperzsenik ezek az emberek, egy jellemző példa a főpolgármesterre, aki kocsijával megállt az általa vezetett városban egy jókora kátyú előtt, s az autósokkal karöltve önfeledt dudálásba kezdett, így kürtölte világgá, hogy ő is mennyire egyetért a felháborodott autósokkal. Ilyen hatalmas intelligencia láttán kérve kérem ne vállaljon több pozíciót, sőt pihenésként javaslom, mondjon le még a többi tisztségéről is, hiszen egy évtizedes uralkodás után már úgyis annyira megfáradt, és nem utolsó sorban megtollasodott, hogy az ükunokájának sem lesz majd gondja a betevő falatra.

 

    S hogy mennyire szeretnek bennünket a befogadók! Itt járt tőlük egy forgatócsoport, s a legnagyobb magyarországi kisebbség putrijait – ha szabad még így kifejeznem magam – lefilmezték, s odaát minden lehetséges csatornán levetítették, mondván ilyenek a magyarok, vigyázzatok velük! Hát vigyáznak is! Most derült ki hogy magyar nem vállalhat munkát náluk. Tehát nem mehetünk hozzájuk „meggazdagodni”, maradjunk csak itthon, hiszen nemsokára úgyis ide telepítik gyáraikat, üzemeiket, itt kell az olcsó munkaerő, a lelkiismeretes magyar munkavállaló. De hát nekünk éveken keresztül azt mondták az illetékesek, hogy mehetünk oda munkát vállalni, s ezért jó nekünk az Európai Unió! Már ott tartok, hogy várom azt a pillanatot, amikor igazmondáson kapom drága, jó, szeretet politikusainkat. Ezt szeretném megélni, de ha rajtuk fog múlni azt hiszem örök életű leszek. Az adócsökkentés ígérete helyet kaptunk megint egy kis áremelést. Felemelték a cukor árát, miután nincs hazai cukoriparunk, mert évekkel ezelőtt még az írmagját is kiirtották a cukorgyáraknak, hogy ne foglaljanak olyan nagy területet, kell a bevásárló központoknak, hiszen itthon nem termelni, hanem vásárolni kell! Csak kérdem, miből fogunk vásárolni? Ja és a benzin is. Milyen jó is ez a kormány! Felemelte a benzin árát 6 Ft-tal, de másnap 2 Ft-tal csökkentette! Hülyének nézik az embert. Miért nem lehetett azt mondani, hogy 4 Ft-tal emelkedik a benzin ára és slussz. Ha eddig senki sem emelte fel szavát ezért a szabadrablásért, szerintem ezután sem fogja, a MOL pedig termelheti tovább 100 milliárdos nagyságrendű nyereségét, a kutya sem fog törődni vele!

 

    Megint csalódtam a sógorokban. A belépés után azonnal lezárták a sertésexportunk előtt határaikat, mondván a magyar sertések vírusokkal fertőződtek. Na de ilyet! S ez ellen senki sem tiltakozott vagy ellenlépést nem tett az illetékesek közül! Jó példája ez annak, hogy mindenki belénk törölheti a lábát, köszönve vezetőink szolgalelkűségét a nyugatiak irányába. Mikor hagyják már abba a hátsó fertály fényesítését, nincs gerincük? Nincs, gerinctelenek, főleg ha saját érdekeikről van szó. A nyugatiak pedig azt gondolhatják, hogy minden magyar ilyen! Szégyellem magam, s el vagyok keseredve ennyi mocsok láttán, s felmerül megint bennem az a gondolat, hogy kellett-e nekünk ez az Európai Unió? Annyira kellett, mint ablakos tótnak a hanyatt esés! Mert mi derült ki már megint. Ezelőtt három évvel az illetékesek azt nyilatkozták, hogy 12 év kell a nyugathoz való felzárkózásunkhoz, viszont most hallottam a rádióban megint egy illetékestől, hogy a felzárkózásunkhoz minimum 15 év kell. Tehát hat évvel emelkedett felzárkózásunk ideje! Én ezt még mindig kevésnek érzem, mert abból az 500 ezer családból, aki hitelt vett fel lakásépítésre, vagy vásárlásra 100 ezer nem tudja hitelét törleszteni, s ugyanennyi család nem tudja fizetni a közüzemi számlákat sem. Mi lesz akkor itt 15 év múlva?

 

    A fiatalok az ország másik részébe mennek munkát vállalni, s ha letelik a 200 munkával eltöltött napjuk, felmondanak nekik, hogy ne kelljen végkielégítést fizetni, de már el is helyezik őket ugyanannak a cégnek a leányvállalatánál, ahol szintén 200 nap után visszakerülhetnek az eredeti vállalathoz. Mi van itt?! Ez egy őrületes körfogás, melyben a fiatalok nem tudnak egzisztenciát teremteni, felélik keresetüket albérlet és koszt formájában, s még szórakozni sincs idejük. Ugyanakkor az állami vállaltok vezetői, tanácsadói két éves munka után több tízmillió Ft-ot vesznek fel végkielégítésként! Mi van itt?! Megmondom. Liberalizmus, demokrácia, szabadrablás, amit egy ismerősöm így fogalmazott meg: democsokrácia! És ha jobban szétnézünk a „régi” EU tagok háza táján, akkor azt tapasztaljuk, hogy náluk sem fenékig tejfel az élet. És akkor sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy nincs semmi vész – mert könnyebb rombolni, mint építkezni -, nem mi fogunk 15 év múlva felemelkedni hozzájuk, hanem ők fognak lesüllyedni ezen idő alatt hozzánk… Mi vár még rád te csodálatos Európa?!

 

 

 

Békéscsaba 2004.04.25.