Az Arvisuráról

Még egyszer Paál Zoltán ARVISURA című könyvéről.

A magyar közbeszédben, az interneten, a történelemmel, a magyarok eredetével, múltjával kapcsolatos fecsegés, közben, gyakran felmerül az ARVISURA által megfogalmazott világ. Bemutatott történelem.

A Püski kiadónál 1998-ban megjelent két kötetes mű egy olyan magyar múltat mutat be számunkra, ami az addig tanultakhoz viszonyítva kiemeli a magyarságot, a hivatalos történelembe tanított szerepéből.

Nekem egy eredeti gépelt kézirat másolata van meg „A Palócok regevilága” címmel 1972. évi dátummal.

Ebben Paál Zoltán leírja, hogy kitől és hogyan kerültek hozzá „a régi regék” és a történeteket. A kéziratot Ózd város fennállásának 700. évi évfordulója alkalmából adta át, a városnak.
Megjegyzem, hogy a sci-fibe illő elképzelések az eredeti kéziratba nincsenek. Nem szerepel benne anahita istennő, nincs benne Szíriuszi származás és hasonló vad gondolatok. Ezek mind a Püski kiadásban szerepelnek.

Az átadásról így ír:

„Az évforduló alkalmából szeretnék átnyújtani kedves városunknak és a palócságnak egy csokorra valót e régi történetekből, tisztelettel adózva egykori bajtársaim emlékének.”

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A mag népe

Mágóg apánk naptól való,

A csillagok közt szárnyaló.

Leszállt a föld kebelére,

Édes anyánk örömére.

 

Hunor Magor két dalia,

Mind a kettő Mágóg fia.

Anyjuk földünk boldog asszony.

Soha nem ül rajta alkony. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Góg és Magóg Arvisura utalások.

1. kivonat.

Bálvány hegyének másik oldalán az agabák kőfaragó és állatbőrkészítő törzsei telepedtek meg; a Tigris folyam másik oldalán Góg hun fejedelem népe telepedett le; a Kosztromával szemközti síkság dombos oldalán pedig Dorozsma városa épült. Góg fejedelem családjának a tagjai Anina istenasszony hívői voltak, de azért mindenben kész volt nővére férjének, Armogurnak a megsegítésére. Ezért legidősebb fiának, Magyának meghagyta, hogy a közös Anahyta-Anina kegyhely felavatására hozza el Magóg hun törzsbeli lovas seregét az ünnepség fényének emelése végett. Buda fejedelem 30 holdtöltéig építette Anahyta istenasszony kegyhelyét az ataiszi Bálvány-hegy faragott köveiből. A felesége, Suhan, az édesapja, Sute névnapi ünnepén meghalt; két lányuknak-Arannak és Enéknek-a nevelését Eridő hajósvezér leánya, Mari vállalta el. A 208. holdévben érkezett meg Magya ifjúsági fejedelem Magóg leányának, Ildunak 576 lovasle-gényével és Góg furmányosaival. Két holdtöltéig végezték Anahyta-Anina istenasszony kegyhelyének építkezésén az utolsó simításokat. A felavatási ünnepséget arra az időre tűzték ki, amikor a jéghegyek aljáról majd megérkeznek a nagyvizek. Buda hálaadással fordult az égiek felé. Fején egy kosárban vitte a kegyhely zárókövét az Anahyta szobrocskával, amikor egyszerre csak megrendült a föld, felháborodott a tenger, messzi vulkánok tüze pirosra festette az esti égboltot és Ráten napistenből óriási tűznyelvek csaptak ki. Élám kőfaragói félelmükben elfutottak. Közben megeredt az eső: a Nagyvíz elborította a termőföldeket; a szennyes hullámok tajtékozva verték az Anahyta-Anina közös kegyhely lépcsőzetét. Buda fennhangon kérte az égiek segítségét. 3 napi fohászkodás után lassankint el is állott az eső. Eridő visszatérő hajójával eljutott Úr városáig. Itt, ekkor járult hozzá, hogy Mari nevű leányát fele-ségül vegye az özvegy Buda nagyfejedelem. A Nagyvíz lassan lehúzódott az istenasszonyok kegyhelyétől. A Nagyvízből újra előtűnt Anina-óm kereskedőváros nevét az elsüllyedt Uruk város után ennek a nevére változtatták. Az istenasszonyok kegyhelye alatti város pedig felvette az Úr város nevét.. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Legenda

Címszó: Legenda

Legenda:

Régebben vallási, ma már lehet egyéb, scifi, fantazi, tárgyú rövidebb epikai mű. Egy a szerző által, fontosnak tartott, emberről, tárgyról, népről, hősről, szól. Régebben kifejezetten egy középkori szent ember életének a leírása volt. Az egyház a csodák, csoda tévők gyűjteményének szánta.

A Sulinet szerint:

A legenda műfajáról általában

A legenda a középkor egyik legnépszerűbb műfaja volt. Hogy mi tette vonzóvá még az olvasni nem tudók számára is, arra választ kaphatsz ebből az írásból.

A legendák eredete

A legenda elnevezés eredete a latin olvasni (legere) igéből származik, és szó szerint olvasmányt, elolvasandó dolgot jelent. A műfaj alapját azok az iratok képezték, amelyek a katolikus egyházban a szentté avatást szolgálták. Ezek az iratok elsődlegesen arra voltak hivatottak, hogy bebizonyítsák: az illető személy valóban méltó arra, hogy az egyház szentként tisztelje. Mindebből adódóan a legenda műfaja kifejezetten egyházi műfajnak tekinthető.
A legendák az idők folyamán a szentté avatások elválaszthatatlan kellékévé váltak, kialakult általános szerkezetük. A legendák általában a tárgyalt személy nevének etimológiájával kezdődtek. Természetesen e névetimológia is a végső mondanivalónak, a szentség bizonyításának szolgálatában áll. Ezután következik az életrajz (vita) ismertetése. A szentté avatandó személyek esetében általában már a születés előtt is csodás események (pl. szokatlan vagy megmagyarázhatatlan természeti jelenségek) történtek, illetve maga a születés és a csecsemőkor is bővelkedik ilyenekben (pl. rögtön születése után feláll, beszél stb.). A csodás események a szent egész életét jellemzik, illetve ő maga is csodás tetteket hajt végre. A legendák következő főbb része a szenvedéstörténet (passio), amely elsősorban a vértanúhalállal elhunytak esetében különösen jellemző. A szentek a halált, legyen az akármilyen fájdalmas is, mindig belenyugvással fogadják, mert tudják, hogy ez csak porhüvelyük földi életének végét, ugyanakkor lelkük mennybéli életének kezdetét jelenti. A legendák sokszor külön csodajegyzékkel (miracula) záródnak, ahol is felsoroltatnak azok a csodatételek, amelyeket a szent élete során véghez vitt. A csodák sok esetben nem külön jegyzékben, hanem az életrajzba beledolgozva kaptak helyet. A legendák számos esetben a szenteknek haláluk utáni sorsára is kitérnek, újabb csodálatos eseményeket (pl. sírjuknál történt gyógyulások, ereklyéiknek csodatevő ereje stb.) elősorolva.

 

A minap kérdezte tőlem a negyedikes Fanni unokám az ebédnél, hogy mi az a legenda. Elmondtam neki.

Egybesült hús volt az asztalon.

Elmeséltem, hogy a mama úgy süti a húst, hogy ketté vágja. Megkérdeztük a mamát, hogy miért úgy süti. Elmondta, hogy azért, mert a Horváth mamától az édesanyjától így látta.

Elmentünk a Horváth mamához megkérdezni, hogy miért így süti a húst. Elmondta, hogy ő a Szitamamától tanulta aki az édesanyja, és az is mindig így csinálta.

Elmentünk a Szita mamához. A Fanni közbe vágott -tudom az is az anyukájától látta- mondta. Nem. Válaszoltam. A Szita mama azt mondta, hogy azért vágja el a húst mer nem fér bele a lábosba.

Na kérem ez a legenda.