Hol a Magyar

Magamról, magunkról, a magyarságról, a Magyarról.

 

Hogyan is veszem a bátorságot, hogy a Magyarról a Svábról meg Cigányról merjek pár szót ejteni? Nem tudom.

Talán a neveltetésem során anyám gondolataival táplálták belém azt a tudatot, hogy magyar vagyok. Mondhatnám azt is, hogy magyarnak születtem, bár egyre inkább még erről beszélni is bűn. Hovatovább nacionalizmus Magyarországon magyarnak lenni. Legyen bárhogy is megöregedve én kimondom megismételve: Magyar vagyok, mert annak születtem. Anyám bőbeszédű asszony volt, és az ilyenek mellett az ember megtanul hallgatni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Új vérszerződés?

Cigánykérdés? (második)

 Ma reggel, amikor bekapcsoltam a gépet ismét egy cigányokkal kapcsolatos Spam, került a szemem elé.

Ez a levél már régi bátran mondhatom több éves a tartalma, ami nálam legalább tízet jelent, több alaklommaltöbbféle módon előkerült már a „kosárból”.

„Hogy is van ez Romák?” című; topicban (origo) (??) van állítólag egy

cigány
honlapból idézett ‘szösszenet’, amit egy diplomás roma írt.
Íme.
„Én roma vagyok. Főiskolára járok. A következő a véleményem .
Hiába lázadnak egyesek a cigányokkal kapcsolatban. Már késő !
Hosszú évtizedek alatt kiközösítettek bennünket ebben az országban.
Mamár nem akarunk magyarok lenni. Volt idő amikor még azzá szerettünk
volna
lenni. Ma már romák akarunk lenni, a saját hazánkban, itt. Mint
látható Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Cigánykérdés ?

Lehet, hogy megvetnek azok akik azt várják tőlem, hogy a jelenleg forró magyar társadalomba olajat öntsek a tűzre.

Nem teszem.

Ma reggel miután felkeltem és bekapcsoltam a gépem az első E-mail ami volt egy gyűlölet szító spam.

Bár el kell mondanom, a levél utolsó mondatával egyetértek:

Isten óvja hazánkat, gyermekeinket és unokáinkat!

.

Isten óvja gyerekeinket és unokáinkat azoktól a pedagógusoktól akik azért mentek erre a pályára mert úgy gondolták, hogy az jó karriert jelent számukra és onnét csak egy ugrás a politika, a gazdasági élet, a megmérettetés. Azt üzenem ennek a rétegnek, hogy ne szítsák tüzet, ne uszítsák az embereket, hanem egyszerűen tegyék azt amit kell tanítsanak, neveljenek. Ha tényleg úgy gondolkodna az aki ezt a levelet megírta ahogy egy igazi tanítóhoz illik, akkor a helyett,  hogy kőr e-maillel növeli a feszültséget amúgy is ingatag társadalmunkban, ezeket  a feszültségeket csökkentené. Megkeresné a módját annak, hogy hogyan lehet a társadalomba integrálni a cigányokat, úgy, hogy az a lehető legkevesebb töréssel, fájdalommal járjon.

Egész biztos, hogy azok ellenszenvét váltom ki akik most a tüzet szítják, de kérdezem én nem e? a multinacionális, magyarellenes köröknek segítünk, ha ez a kérdés kipattan és esetleg egy második balkánhoz vezet?  Kinek áll ez érdekében a Magyar parasztnak, ahogy a levélben említett cigány gyerek mondja, nem. A cigánynak? Nem. Akkor kinek.

Én megmondom, aki a zavarosba sütögeti a pecsenyéjét!

Tehát fékezzük meg csírájában!

Most beidézek ebből a kőrlevélből pár gondolatot és a magam műveletlen somogyias módján megpróbálok ellene szólni.

Egy magyarországi általános iskolában tanítok középkorú tapasztalt kollektívában. Településünk nem Borsodban található, még csak nem is a közelében. Tágabb környezetünkben alig jelent problémát a cigánykérdés egyelőre. Bár egyik alsós gyerekünk a tanító nénijének már beszólt a minap, hogy hiába dumál, mer mán úgyis mink vagyunk többségben. Iskolánkban félévzáró értekezletet tartottunk, melyen a szokásoknak megfelelően értékeltük az osztályok teljesítményét elsőtől nyolcadikig. Az alábbi értékelés az elsősök osztályfőnökétől és napközis nevelőitől származik, akiknek a nevét (mint ahogy iskolánk, településünk, megyénk és jómagam nevét sem) nem teszem közzé, okulva egyebek mellett a tanárverésekből és a miskolci rendőrkapitány esetéből, aki bátorkodott szakmai kérdésekben tényeket közzétenni a cigánybűnözésről – szóval, mert félünk. A pedagógus kollégák szavait, mondatait szó szerint közlöm. Nem rendszereztem tematikailag a mondatokat, úgy írtam le, ahogy azok elhangoztak.

 

Szeretni kell Őket.
Mindent tegyünk meg értük.

 

 

Látatlanba mondom , ahol egy ilyen pedagógus tanít aki ezt a levelet elindította, nem alkalmas tanításra. Ott ha az iskolába két cigány van akkor is lesz cigánykérdés!

•1.      osztály félévi értékelése (2008/09):

Az osztályomba járó gyerekek túlnyomó többsége kritikán aluli képességekkel és szülői háttérrel rendelkezik. Mindössze négyen vannak, akik megfelelő családi háttérrel rendelkeznek. Szaguk alapján – nem félek kimondani – magamban büdösekre és illatosokra osztom az osztályt. Ha szóvá teszem a szülőknek, hogy a gyerekük mosdatlanul jön iskolába, ordibálnak, fenyegetőznek Mi köze hozzája, magának az a dolga, hogy megtaniccsa! Vannak, akiknek a kezén hétfőn még ott van a pénteki vízfesték nyoma. Volt, akinek a ruháján és a hajában hetekig ott volt az ételmaradék. Már pedig nem fogom hagyni, hogy büdösen, koszosan járjanak az osztályomba! (Megjegyzés: Van, akinek retkes a bőre, és gyakori a tetvesedés az iskolában.) A gyerekek követelőzők, akaratosak, hangosak, türelmetlenek, irigyek, koszosak, mosdatlanok. Vannak közöttük, akik éheznek, és ez számukra fizikai fájdalmat okoz. Az az igazság, hogy többek szüleit kiskorúak veszélyeztetése miatt fel kellene jelentenünk. Egyelőre nem tettük, mert bizonyítani is kellene, és ki tudja, mi lenne a következménye. A minap este felhívott otthon mobilion az egyik gyerek családja és megfenyegetett. Senkinek nem adtam meg a mobil számomat. A Családsegítő Szolgálatnak szóltunk már, de a szolgálat munkatársainak segítségét is durván visszautasítják. Az osztályban többeknek nincs téli ruházata, a legnagyobb fagyban is vászoncipőben járnak, de kólára, chipsre és ékszerekre valahonnan futja.

A képességeikről szólva: A szóbeli kérdéseket nem értik, nem fogják fel. A betűk hangjait nem hallják meg, nem tudják értelmezni. Nem tudnak egymással játszani, csak veszekedni, és egyfolytában ordítoznak. Némi javulás, hogy az osztály legdurvább gyereke már nem verekszi végig az egész napot. Négy gyerek kivételével nem tudnak semmit, nem ismerik a betűket, a számokat. Hazudnak és lopnak, pedig csak 6 évesek. Nem úgy lopnak, hogy elcsenik az asztalról a radírt vagy a ceruzát, hanem előre megfontoltan, kitervelten. A lányok erőszakoskodnak a fiúkkal. Rájuk másznak, tapizzák, csókolgatják őket, a fiúk igyekeznek menekülni. Az iskolai élet egy végeláthatatlan küzdelem az osztályban. Semmit sem érnek a tanult és a korábbi osztályaimban sikerrel alkalmazott pedagógiai módszerek, pedig azokban az osztályokban is volt gondom bőven. Amíg egy szót leírnak, kétszer-háromszor beesnek a pad alá, mert nem tudnak egy helyben ülni. Tudják viszont betéve a Tv-sorozatok tartalmát. Éjszaka is a Tv előtt ülnek, mert elmondják, hogy mi volt az esti horror és pornó filmekben. Óriási bajok, súlyos bajok vannak! A minap egyikük lepisilte a másik táskáját és tetves ribancnak nevezték egymást. A könyvet legtöbbször félre kell tetetnünk velük órán, mert remény sincs arra, hogy haladjunk az anyaggal, inkább megpróbálunk a tanítás helyett nevelni, amennyire lehet. Legtöbbnek nincs felszerelése, tolltartója, tornacucca, és mellette játsszák az agyukat.

 

Ha a gyerek semmit sem tanul az iskolában, akkor is jobb helyen van itt, mint otthon. Egyiküknek év eleje óta egy aláírás sincs az ellenőrzőjében, félévkor a szülő mégis rám rontott, reklamált a gyerek értékelése miatt. Folyamatosan hadakozunk a szülőkkel. Nem tudnak egy helyben ülni, egyáltalán a széket használni, nem tudnak orrot fújni, ceruzát használni. Egyik kezemmel a ceruzás kezét fogom, másikkal mutatom, hogy hova nézzen. Nem figyel fel a saját nevére! A lapot középen kezdi el nézegetni és nem a bal felső saroknál. Mint egy majom, úgy mutogatom neki ugyanazt az ábrát egyszerre a táblán, és a könyvben is, nem tudja, hogy mit kell néznie. Nem tudja, melyik a jobb és a bal keze. Nem ismerik az alatta, fölötte, mellette fogalmakat. A menzán nem tudja a kanalat használni. A száját teszi bele a rizsbe, úgy lapátolja be az ételt, gyorsan, mohón, mint a kutyák. Nem tudják használni a WC-t. Már az oviba sem jártak rendesen. Ha a kötelező nagycsoportba be is volt íratva a gyerek, egy napot járt, két hétig hiányozott, így ment egész évben. A leggyakrabban használt szavuk az, hogy Akarom, Akarom, Akarom!! Eddig az idézet. Néhány egészen elképesztő történetet kihagytam, mert beazonosíthatóvá tenne minket. Iskolánkban még valamivel kevesebb a cigány, mint a magyar gyerek. Ismerve az elsősök és az óvodás gyerekek összetételét, egy, legfeljebb két éven belül megfordul az arány. (Megjegyzem: tantestületünk nem jogosult a problémás gyerekeket tanító pedagógusoknak járó illetményre  nem mintha ez megoldást jelentene, legfeljebb a fizetésünk haladná meg a százezer forintot.) A kollektíva amúgy kiváló, mondhatnám, hogy rutinos, harcedzett. Jól tudjuk, hogy kis újjal sem nyúlhatunk hozzá a cigánygyerekhez, amikor órán lehülyéz, tudjuk, hogy nem érdemes még csak kiabálnunk sem a kezelhetetlen tanítvánnyal, mert bejön az öntudatos cigánycsalád, ordibál, fenyegetőzik, netán kiveszi a gyereket az iskolából, mi meg bezárhatunk, mert a kritikus alá csökken a létszám. Sajnos igaza van a borsodi cigányvajdának, aki így fogalmazott a minap: egy cigánygyereknek több joga van, mint a tanárnak!

 

Mintha nem tudná a tisztel „kolléga”, hogy a szegénység ma nem a cigányok kiváltsága. Fentebb említette, hogy igen kis létszámú a cigány kisebbség, ebből arra kell következtetni, hogy a magyar gyerekek zöme is szegény és a fent vázolt körülmények között él. Ez már nem is cigánykérdés!  Akkor mire kell ez a megkülönböztetés, arra , hogy esetleg erővel csináljon a hatalom rendet? Vagy erőszakos összetűzések legyenek?

 

Kérdezem én kitalált dolgokat miért kreálunk? Ez nem a mi érdekünk! Vagy annyira nem alkalmas az a testület a tanításra, hogy ezt nem látja? Akkor másikat kell keresni, aki ezt megoldja. Igen „magának az a dolga, hogy megtaniccsa!” Vagy ne menjen pedagógusnak. Ment volna politikusnak, látszerésznek, vagy orvosnak. Vagy válasszon olyan szakmát ahol nyíltan a saját nemzetiségének az asztalára le tud valami eredményt tenni, ha van Önben egy kevés kis hazafiság! De itt meg is kérdezem talán ezt is teszi ezzel a levéllel? Ezek után azt is kétlem, hogy Ön aki elindította ezt a levelet Magyar. Ha nem alkalmas arra , hogy a szegény műveletlen családból jött gyereket nevelje akkor váljon meg a hívatásától! Ne szítsa a tüzet! A felületes olvasó felháborodik, beszél róla és gyűlöletet szít, ez ellen kell tenni. Az ilyen és ehez hasonló uszítások ellen!  Ha elég műveltnek érzi magát hozzá, műveltebbnek mint én akkor ragadjon tollat és azzal tegye. De a helyes utat és ne az ellenségeskedést keresse!

Ebben a kis országban már igen kevesen vagyunk magyarok, vagy magyar érzelmüek, legyünk azon, hogy ez a kissebség békésen itegrálódjon. Legyen lehetőségük magyarnak vallani magukat!

A levele elején írt pár szó igaz lehet, nem kellően gondolta át,ezt az írást.

Kövesse meg azokat akik ellen ezt elkövette, ha magyar amit én kétlek, akkor elsősorban a magyarokat, majd a cigányokat!

Ezúton követem meg én is a tisztességes jó érzékű tanítókat, akiket esetleg megsértettem. Nem ez volt a szándékom. Megyőződésem, hogy ezt nem pedagógus indította utjára.

Isten óvja hazánkat, gyermekeinket és unokáinkat!  azoktól akik bármilyen érdekből gyűlöletet keltenek köztük.

.

Ez nem cigánykérdés!

.

Tovább cigánykérdés (második)

Bemegy a cigány az orvoshoz

Bemegy a cigány az orvoshoz:
-Dáktár úr, dáktár úr! Egy kés ván á hátámbán! Végyé má ki !
-Nem érdekel, jöjjön vissza holnap, már lejárt a rendelés!
-De dáktár úr, dáktár úr végyé má ki!
Elvitatkoznak így egy ideig, mire az orvos megunja, kikapja a kést a hátából
és
belevágja a szemébe.
-Nesze bazmeg a szemészet ötig nyitva van !